3. Árkos törések a civilizációban
Nemcsak a földünk nyugtalan, hanem a történelmünk is. A földkéreg rétegeinek hosszirányú, lépcsőzetes lesüllyedését hívják a geológusok ároktörésnek, ami gyakran hozzájárul hegyláncok és szakadékok, valamint nagy szig…
Abban az időben a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Mt 28,16-20
Elmélkedés
Az Úr végakarata
A legtöbb ember élete előrehaladtával szükségesnek látja végrendeletének elkészítését. Ebben a hivatalos iratban rendelkezik arról, hogy halála esetén mi a teendő, hová temessék, illetve mi legyen vagyonának, anyagi és szellemi javainak sorsa. Bár általában a legtöbben csupán az anyagiakról szoktak rendelkezni végrendeletükben, előfordul az is, hogy valamilyen üzenetet is átadnak ilyen módon utódaiknak, örököseiknek, például azt, hogy folytassák az általa megkezdett vagy végzett, az emberek számára értékes szolgálatot.
Ilyen végrendeletként, szellemi örökségként érdemes értelmeznünk Jézus szavait, amelyeket ma, a Szentháromság ünnepén olvasunk az evangéliumban. Az Úr végső akarata az, hogy mindaz, amit földi küldetésével megvalósított, az ő mennybe való visszatérése után is folytatódjon, mégpedig az általa alapított közösség, az Egyház közreműködése, szolgálata által. Annak érdekében, hogy az Egyház tagjaiként és az Úr küldötteiként teljesíteni tudjuk feladatunkat, érdemes pontról pontra végigvennünk, hogy mit tartalmaz Jézus végrendelete.
Elsőként ezt mondja: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön.” Alapvetően saját helyzetünk tisztázására szólít fel minket ez a kijelentés. Emberként nem rendelkezünk isteni hatalommal, erővel vagy képességekkel. Minden hatalom az Úré és mi tőle kapunk hatalmat ahhoz, hogy küldöttei legyünk. A magunk erejével semmire sem jutnánk, ezért érdemes szerénységet tanúsítanunk és elismernünk azt, hogy csak szolgák vagyunk, eszközök az Úr kezében.
A végrendelet ennek tisztázása után felszólít minket: „Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” A felszólításban külön hangsúlyt kap a „most.” Nem késlekedhetünk, nem várakozhatunk tétlenül, hanem most kell elindulnunk. A feladat az, hogy az Úr Jézus tanítványaivá tegyük az embereket. Nem a magunk tanítványaivá, hanem Jézus tanítványaivá! Ne az legyen a célunk, hogy legyenek követőink, hanem az Úr követőivé váljanak azok, akikhez eljut az ő tanítása. E körből pedig senki nincs kizárva, az örömhír egyetemes, mindenkihez, minden nemzethez szól.
Jézus végakaratának következő pontja így hangzik: „Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Egy végrendeletben nincs helye a felesleges szavaknak, ezért Jézus is a lényeget említi. Azzal válik valaki Jézus tanítványává és követőjévé, hogy megkeresztelkedik. Aki tehát eljut a hitre és követni akarja Jézust, az elé nem kell akadályokat görgetni, hanem részesíteni kell őt a keresztségben, hogy aztán annak kegyelmi gyümölcseként tovább haladhasson a hit és az üdvösség útján.
A következő mondat a további teendőket rögzíti: azokat, akik részesültek a keresztségben, „tanítsátok meg mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!” Ez a pásztori gondoskodásra és vezetésre való felszólítás, azaz ne hagyjuk magára a megtérteket, a megkeresztelteket, a hit útján elindulókat, hanem vezessük őket a krisztusi parancsok útján, amely egyetlen törvényben, az Isten és az embertárs felé irányuló szeretetben foglalható össze.
A végrendelet utolsó mondata olyan ígéretet fogalmaz meg, amelyet Jézuson kívül egyetlen végrendelkező, a túlvilágra készülő ember sem írhat le ilyen határozottsággal: „És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Egyetlen emberi alkotás, egyetlen emberi életmű sem örökérvényű, az idő múlásával minden elenyészik. Lehet, hogy ezer vagy millió év kell hozzá, de elenyészik, hatását veszti mindaz, amit emberek hoztak létre. Krisztus műve azonban örök, az általa hozott megváltás, mint Isten ajándéka az idők végéig minden emberre kiterjed. Ő elmondhatja, hogy a világ végéig köztünk marad, velünk marad, mert nem csak ember, hanem valóságos Isten.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!
Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16
Elmélkedés
Útja során Jézus már elhagyta Galileát, most már a Júdeai országrészben tartózkodik. A tömegek itt is ugyanazzal a szándékkal keresik, hallgatni akarják tanítását és gyógyulást kérnek a betegek számára. A mai evangéliumi jelenetből úgy tűnik, mintha a tanítványok joga volna meghatározni azt, hogy ki kerülhet a Mester közelébe és ki nem. Ők pedig a korabeli szokásoknak megfelelően nem tartják helyénvalónak, ha gyermekek zavarják meg Jézust tevékenységében. Szerencsére maga Jézus is odafigyel azokra, akik hozzá érkeznek. Rögtön észreveszi a tanítványok túlzó igyekezetét, helytelennek minősíti azt és magához hívja a gyermekeket, hogy kimutassa irántuk szeretetét és megáldja őket.
Elképzelhető, hogy beteg gyermekekről van szó, akiket szüleik akarnak Jézushoz vinni, hogy „tegye rájuk a kezét.” Ez a kijelentés ugyanis a betegek gyógyításánál szokott előfordulni az evangéliumokban, a kézrátétel Jézus sajátos mozdulata, amely megszünteti a betegségeket és visszaállítja a testrészek egészségét. Az evangélista azonban nem tesz kifejezett említést arról, hogy beteg gyermekekről van szó, talán éppen azért, hogy Jézus gyermekekhez való viszonyulását bemutassa.
Az Úr cselekvésének hátterében az áll, hogy mindenki meghívást kap az Isten országába, egyetlen személy, egyetlen gyermek sincs onnan kizárva.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!
Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16
Elmélkedés
Útja során Jézus már elhagyta Galileát, most már a Júdeai országrészben tartózkodik. A tömegek itt is ugyanazzal a szándékkal keresik, hallgatni akarják tanítását és gyógyulást kérnek a betegek számára. A mai evangéliumi jelenetből úgy tűnik, mintha a tanítványok joga volna meghatározni azt, hogy ki kerülhet a Mester közelébe és ki nem. Ők pedig a korabeli szokásoknak megfelelően nem tartják helyénvalónak, ha gyermekek zavarják meg Jézust tevékenységében. Szerencsére maga Jézus is odafigyel azokra, akik hozzá érkeznek. Rögtön észreveszi a tanítványok túlzó igyekezetét, helytelennek minősíti azt és magához hívja a gyermekeket, hogy kimutassa irántuk szeretetét és megáldja őket.
Elképzelhető, hogy beteg gyermekekről van szó, akiket szüleik akarnak Jézushoz vinni, hogy „tegye rájuk a kezét.” Ez a kijelentés ugyanis a betegek gyógyításánál szokott előfordulni az evangéliumokban, a kézrátétel Jézus sajátos mozdulata, amely megszünteti a betegségeket és visszaállítja a testrészek egészségét. Az evangélista azonban nem tesz kifejezett említést arról, hogy beteg gyermekekről van szó, talán éppen azért, hogy Jézus gyermekekhez való viszonyulását bemutassa.
Az Úr cselekvésének hátterében az áll, hogy mindenki meghívást kap az Isten országába, egyetlen személy, egyetlen gyermek sincs onnan kizárva.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!
Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket.
Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.”
Mk 10,1-12
Elmélkedés
A mai evangéliumban a farizeusok kérdése szakítja meg azt a sorozatot, amelyben Jézus tanítványait oktatja az ő követéséről és a helyes lelkületről. A farizeusok kérdése a házassággal, illetve a válással kapcsolatos. Kérdésük hűen tükrözi a zsidó szabályokat: a férjnek joga van ahhoz, hogy kezdeményezze a válást. Ehhez ki kell állítani a válólevelet, amellyel elbocsátja feleségét, őt és önmagát szabad állapotúnak nyilvánítva. A korabeli törvénymagyarázók között azonban vita lehetett arról, hogy milyen indokkal történhetett meg a feleség elbocsátása.
A kialakuló beszélgetés szóhasználata elárulja, hogy a farizeusok valójában csak a kiskapukat, a kibúvókat, az engedményeket keresik, Jézus viszont Isten eredeti szándékát keresi a törvények mögött. Jézus ugyanis azt kérdezi tőlük, hogy mi volt a kérdéssel, a házassággal kapcsolatban Mózes parancsa, a farizeusok viszont rögtön a válást lehetővé tevő engedélyről, a felmentésről beszélnek. Jézus azzal az igénnyel lép fel és törvényértelmezésében ez tükröződik, hogy helyreállítsa a teremtő Isten eredeti szándékát a házassággal kapcsolatban.
Ha mindig csak azt keresem, hogy mi a megengedett, aligha fogok Isten törvényei szerint élni. Az okoskodás, az állandó méricskélés aligha visz közelebb annak megértéséhez, hogy Isten parancsai szeretetből születtek.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!
Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket.
Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.”
Mk 10,1-12
Elmélkedés
A mai evangéliumban a farizeusok kérdése szakítja meg azt a sorozatot, amelyben Jézus tanítványait oktatja az ő követéséről és a helyes lelkületről. A farizeusok kérdése a házassággal, illetve a válással kapcsolatos. Kérdésük hűen tükrözi a zsidó szabályokat: a férjnek joga van ahhoz, hogy kezdeményezze a válást. Ehhez ki kell állítani a válólevelet, amellyel elbocsátja feleségét, őt és önmagát szabad állapotúnak nyilvánítva. A korabeli törvénymagyarázók között azonban vita lehetett arról, hogy milyen indokkal történhetett meg a feleség elbocsátása.
A kialakuló beszélgetés szóhasználata elárulja, hogy a farizeusok valójában csak a kiskapukat, a kibúvókat, az engedményeket keresik, Jézus viszont Isten eredeti szándékát keresi a törvények mögött. Jézus ugyanis azt kérdezi tőlük, hogy mi volt a kérdéssel, a házassággal kapcsolatban Mózes parancsa, a farizeusok viszont rögtön a válást lehetővé tevő engedélyről, a felmentésről beszélnek. Jézus azzal az igénnyel lép fel és törvényértelmezésében ez tükröződik, hogy helyreállítsa a teremtő Isten eredeti szándékát a házassággal kapcsolatban.
Ha mindig csak azt keresem, hogy mi a megengedett, aligha fogok Isten törvényei szerint élni. Az okoskodás, az állandó méricskélés aligha visz közelebb annak megértéséhez, hogy Isten parancsai szeretetből születtek.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!
A 2018. május 25-től érvényes Általános Adatvédelmi Rendelet (EU) hatásairól. A cikk 2017 karácsony napján íródott.A szerk.
Ma este, és (bizonyos helyeken) holnap reggel bizony mindenhova megérkezik a Jézuska, és remélhetőleg minden gyereknek meghoz…
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között.
Mk 9,41-50
Elmélkedés
Jézus folytatja tanítványai oktatását a mai evangéliumban. Mondásainak sajátossága a túlzás, amellyel egyrészt megdöbbenti hallgatóit, másrészt felhívja a figyelmet arra, hogy a bűnt, a bűnös helyzeteket mindenáron kerülni kell. A bűn végső következményénél, a kárhozatnál még az is jobb, ha valaki rendkívül drasztikus megoldást választ annak érdekében, hogy elkerülje a bűnt. A mondások azonban nem öncsonkításra vonatkoznak. Helyes értelmezésükhöz tudnunk kell, hogy az evangéliumok keletkezése idején az első keresztények valóban közösségben gondolkodtak. A Krisztust követő keresztények úgy kapcsolódtak egymáshoz, miként a testrészek a fejhez. Aki botrányt okoz, bűnt követ el, az nem egyszerűen csak Istent sérti meg, hanem vét a közösség ellen, ezért jobb, ha eltávolítják a közösségből. Természetesen megvan számára a lehetőség a javulásra, a megtérésre, a bűnbánatra, de ha erre nem hajlandó, akkor inkább ne tartozzon a közösséghez.
Mindannyian vágyunk egy teljesebb életre. A világ csábító ajánlatait nehéz visszautasítani, ha a hit iránytűjét nem tartjuk a kezünkben és nem pillantunk rá időnként. A teljesebb élet a tanítványi élet, a Krisztus-követő élet, ez ment meg a kárhozattól és ez vezet az örök életre, az üdvösségre. A hit ugyanis keresést és követést jelent, Krisztus szüntelen keresését és az ő követését.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!
Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.”
Mk 9,38-40
Elmélkedés
Ma újabb olyan jelenettel találkozunk az evangéliumban, amelyből kiderül: a tanítványok másként gondolkodnak bizonyos helyzetekről, mint Mesterük. Ők megtiltanák további tevékenységét annak, aki ördögöket űz, de nem csatlakozik Jézushoz. Ő viszont engedékenyebb ebben a helyzetben és kijelenti: „Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem.” A tanítványokat bizonyára az vezethette, ami minket is sokszor megkísért: az új dolgokkal kapcsolatban gyanakvóak, bizalmatlanok, bátortalanok vagyunk. Jobbnak tartjuk a tartózkodást, a távolságtartást mindazzal szemben, ami ismeretlen számunkra vagy amiről kevés információnk van. Jézus szavaiból azt érezzük, hogy érdemes nyitottnak lenni, lehetőséget adni az új dolgok számára. Nem érdemes túlzásba vinni az óvatosságot, mert a jó kezdeményezések akadálya lehet.
Érdemes Jézus nyitottságával, türelmével és bizalmával közelednünk az újdonságok felé. Az ő szemével, lelkületével nézve olykor egészen más színben tűnnek fel az események. Az előítéletek aligha visznek minket előre, hiszen megakadályozzák a kapcsolatokat és a közös cselekvést. Az Úr szavai szerint minden cselekedet annak gyümölcséről ismerhető fel. Kérjük tőle azt a kegyelmet, hogy a Szentlélek segítségével mindig helyesen ismerjük fel, hogy mi a jó és a rossz!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston
Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37
Elmélkedés
A tegnapi evangéliumban Jézus kifejezte elégedetlenségét tanítványaival szemben, hitetlen nemzedéknek nevezve őket. A mai evangéliumban szintén egy olyan jelenet szerepel, amikor a tanítványok ismét okot adnak Mesterük feddésére. Az esetet megelőzi, hogy Jézus immár másodszor jövendöli meg szenvedését és halálát, amely Jeruzsálemben vár rá, valamint említést tesz feltámadásáról is. Szavait a tanítványok egyáltalán nem értik, olyannyira érzéketlenek, hogy önmagukkal törődnek, arról vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük.
Mi értelme egy ilyen kérdésnek Jézus közelében? Mi köze ennek ahhoz, hogy milyen sors vár Mesterükre? Hát nem mindannyian az Úr tanítványai? Hát nem mindannyian ugyanarra a sorsra számíthatnak, mint Jézus?
Annak érdekében, hogy szemléltesse a helyes tanítványi lelkületet, Jézus egy gyermeket hív oda és állítja példaként eléjük. Legyen meg bennetek a gyermeki egyszerűség és alázat! Legyen meg bennetek a gyermeki ráhagyatkozás! A nagyság, a hatalomvágy, az uralkodás gondolata helyett azzal foglalkozzatok, hogy Isten gyermekei vagytok! Isten előtt az lesz majd nagyobb, az lesz az első, aki az engedelmességben, az alázatosságban, a szolgálatkészségben követi Jézust, és életét hozzá hasonlóan az Atyának ajánlja. A mennyei Atya ezt a lelkületet kívánta a Fiútól és ezt várja tőlem is.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Vezesd, ó, Krisztus az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a nyolc boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.
