Battaplébánia

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Lk 18,35-43

Elmélkedés

Kit látunk Jézus személyében? A názáretiek, akik körében felnőtt, Mária és József gyermekét látták Jézusban, amikor már felnőtt korában, tanító útja során megérkezett városukba. A nép sokszor csak a csodatevőt látta benne, aki képes megszüntetni a betegségeket, máskor pedig tanítónak látták, aki fenséges szavakkal szólt az igazságról. A farizeusok és az írástudók ellenfelet láttak benne. Saját tanítványai követendő példaképet láttak Mesterükben. A jerikói vak pedig meglátta Jézusban leendő gyógyítóját. Megérzi, hogy Jézus az egyetlen, aki tud rajta segíteni, s ha most elmulasztja a lehetőséget, akkor egész életét vakságban töltheti. Én kit látok Jézus személyében? Meglátom-e benne a Messiást? Meglátom-e benne a hit ajándékozóját? Meglátom-e benne az üdvösség szerzőjét? Meglátom-e benne azt, akit érdemes követnem?

A történet szerint az Úr egyrészt meggyógyítja a vak koldus szemét, megajándékozva ezzel őt a testi látással. Másrészt megnyitja lelki szemeit, megajándékozva őt a hit látásmódjával. Ebben az értelemben nekünk sem elegendő a testi látás, hanem szükségünk van arra, hogy a hit szemszögéből lássunk mindent. Hit nélkül csak a látható világot szemlélhetjük. A hit segítségével bepillanthatunk Isten láthatatlan világába.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk. és feltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!”
Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30

Elmélkedés

Milyen talentumot kaptál?

A talentumokról szóló példabeszéd meglehetősen kemény, szinte félelmetes képet ír le a történetben szereplő úrról. Ez az idegenbe készülő úr, aki pénzt, talentumokat bíz szolgáira, majd pedig visszatérése után elszámoltatja őket, Istent jelképezi. Hogyan egyeztethető össze ez a félelmetes kép a jóságos, az irgalmas, az ember felé szeretetét kimutató Istennel? Az egyik szolga ezt mondja: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél.” És az úr nem utasítja vissza ezeket a szavakat, hanem megerősíti őket, és ezen szavak értelmében szabja ki a szolgára a büntetést. Ebben a példabeszédben Isten valóban félelmetesnek tűnik.

Érdemes tennünk egy fogalmi tisztázást. A vallási nyelvezetben használjuk az istenfélelem szót, ez azonban nem azt jelenti, hogy állandóan rettegünk Istentől. Az istenfélelem erény, pozitív tulajdonság. Isten iránti tiszteletet jelent, az ő nagyságának és hatalmának elismerését. Az istenfélelem értelmem meghajlását jelenti a világot megteremtő, az embert létezésre hívó és az ember számára az erkölcsi rendet megszabó Isten előtt. Az istenfélelem annak elismerését jelenti, hogy Isten igazságos és joga van megjutalmazni a jókat és megbüntetni a rosszakat. Ha nem tartom be az Istentől származó erkölcsi törvényt, akkor jogosan tartok az isteni büntetéstől. A várható büntetés valóban félelmet ébreszt bennem, ez is része az istenfélelemnek. De ha Isten parancsai szerint élek, akkor nincs félnivalóm. Ha szeretettel fordulok Isten felé és embertársaim iránt is gyakorlom a szeretetet, akkor nincs okom félni az Istentől.

Istennek vannak elvárásai az emberekkel szemben. Mindannyian kapunk tőle valamilyen talentumot, jó képességet, tehetséget. Van, aki többet, van, aki kevesebbet. A mindenhez értés és a mindentudás képességét nem adja meg Isten senkinek, de kifejezetten ehelyett megadja a szerénység képességét. A mai evangéliumi példabeszéd tanulsága szerint a gazda elvárja, hogy szolgái kamatoztassák a rájuk bízott talentumokat. Ugyanígy Isten elvárja tőlünk, minden embertől, hogy használjuk és fejlesszük mindazokat a jó tulajdonságokat, szellemi képességeket vagy testi adottságokat, amelyekkel megáldott minket. Azt is elvárja tőlünk, hogy ne csak a magunk javára használjuk ezeket, hanem embertársainkat is segítsük velük. Soha ne azt nézzük, hogy a másik mit kapott, ne irigykedjünk rá, mert mi is kaptunk valamit, és tőlünk nem a másik személy talentumait fogják számon kérni, hanem azt, amit mi kaptunk. Mások bírálatának és megítélésének képességét Isten szintén nem szokta bőkezűen osztogatni, cserébe viszont az őszinteség képességét adja, hogy bűneinket könnyebben beismerjük.

Jézus példabeszéde kapcsán figyeljünk még oda egy mozzanatra, az idő múlására. Az úr nem azonnal tér vissza, hogy elszámoltassa szolgáit, hanem „hosszú idő után.” Isten időt ad nekünk, egyeseknek hosszabb, másoknak rövidebb földi életet, hogy ezzel az idővel gazdálkodjunk. Hogyan használjuk fel az időt? Szolgáljuk minden képességünkkel és adottságunkkal Isten dicsőségét, valamint mások és saját magunk üdvösségét! Ha ezt tesszük, bejuthatunk Istenünk örökké tartó örömébe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgáljuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük! Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked.

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.”
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Lk 18,1-8

Elmélkedés

Még a buzgó, vallásos emberekkel is előfordul, hogy szentgyónásaik alkalmával arról panaszkodnak, hogy bizony időnként fárasztó számukra a mindennapi imádkozás. Mások azt állítják, hogy a napi munkában annyira elfáradnak, hogy nincs erejük imádkozni. Ebben azért erős túlzás van, ők vélhetően inkább önmagukat próbálják felmenteni hanyagságuk miatt. El kell ismernünk, hogy nem csak a munka, de az ima is lehet néha valóban fárasztó. Az is előfordul, hogy valaki nem elég kitartó, s ha nem teljesülnek azonnal vagy rövid időn belül a kérései, akkor abbahagyja az imádkozást, mert belefáradt. Jézus azt kéri, hogy legyünk kitartóak az imában. Ezt könnyen értjük csupán a kéréseinkre, pedig az istendicséretre és a hálaadásra is vonatkozik.

Az özvegyről és az igazságtalan bíróról szóló történet azt tanítja, hogy a kitartó kérés meghozza eredményét. Arról se feledkezzünk meg, hogy Isten talán a hitünket, az állhatatosságunkat akarja próbára tenni. Ha valami valóban fontos számunkra lelki fejlődésünkhöz, akkor kérjük bátran Istent annak megadásáért. Gazdagságot és mérhetetlen vagyont nem érdemes kérnünk Istentől, de lelki kincseket és kegyelmi segítségét igen. Egyedül Istentől érdemes kérnem mindazt, ami életem boldogságához és az örök élethez szükséges.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”
Lk 17,26-37

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus arra emlékeztet minket, hogy tanítványainak minden korban hűségesen kell várniuk az ő újbóli eljövetelét, az Emberfia érkezését. Az apostoli időkben, amikor Lukács megírja evangéliumát, a keresztények között általánosan elterjedt vélemény volt, hogy Jézus eljövetele hamarosan, talán néhány éven belül bekövetkezik. Az idő múltával és az eljövetel késlekedésével a felkészülés elsődlegessége mellett megjelent a hűséges várakozás fontossága is. Az üldözések idején már komoly gondot okozott annak megválaszolása, hogy miért késlekedik az Úr tanítványainak megmentésével? A keresztény közösségek lassan megértik, hogy Isten országának megvalósulása nem azonos az Úr második eljövetelével. Az előbbi megvalósulása már elkezdődött és annak növekedéséért a keresztényeknek tenniük kell, az utóbbi megvalósulására még várni kell.

Isten országának megvalósulása nem egyik pillanatról a másikra történik és nem köthető ahhoz sem, hogy Jézus ismét eljön a világba. Isten országa már jelen van a földön, csak észre kellene vennünk. Aki Jézus tanítványaként állandóan Isten országában él, az mindig felkészült Jézus érkezésére. Isten országának jelenléte bizonyosság. És az Úr ígérete alapján azt is biztosra vehetjük, hogy Jézus újra el fog jönni, megújítani a világot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.