Battaplébánia

A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.”
Lk 17,20-25

Elmélkedés

Sokszor nehéz pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mikor történik meg egy esemény. Az időpont meghatározásakor a pontosság ugyanis egészen relatív lehet. Mikor indul a vonat? Svájcban másodperc pontosan indítják a járatokat, tőlünk keletre az sem probléma, ha ezen a héten nem megy a vonat, majd a jövő héten elutazik mindenki, aki akar. Mikor kezdődik a szentmise? Egyes helyeken, főként városokban pontosan kell kezdeni a szentmisét, mert különben nem érik el a buszjáratot a mise után a hívek. Máshol ez nem volna annyira fontos, de a pap erénynek tartja a pontosságot. Némely faluban pedig csak akkor kezdődik mise, amikor a tejfelvásárló már végigért a településen, és munkájuk után az asszonyok odaértek a templomba. Számukra nem jelent problémát, ha fél órával később kezdődik a szentmise és emiatt később érnek haza.

Mikor jön el Isten országa? – kérdezik Jézustól az evangéliumban. Vajon meg lehet ezt pontosan határozni? És vajon az időpont a lényeg ebben a kérdésben? Az Isten országának eljövetelével kapcsolatban talán teljesen felesleges annak ideje utáni tudakozódásunk. Hiszen van, akinek soha nem jön el, vagy soha nem veszi észre, hogy eljött. Mások viszont állandóan Isten országában élnek, számukra az ország egy mindig jelenlévő valóság. Isten országának nem lehet észrevenni a kezdetét, vége viszont nem lesz.

Számodra eljött már?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lk 17,11-19

Elmélkedés

Útja során Jézus leprásokkal találkozik. A korabeli szigorú szabályok szerint a betegség további terjedése megakadályozása érdekében a leprások Jeruzsálembe és a városokba nem mehettek be. A falvakba és kisebb településekbe bemehettek, de itt sem élhettek együtt a többi emberrel, hanem elkülönített helyeken laktak. Lukács evangélista leírása szerint a leprások Jézustól távol megálltak és onnan kiáltottak felé, kérték a segítségét. Ez a mozzanat megfelel a korabeli elvárásoknak, miszerint a fertőzöttek nem közeledhettek az egészségesekhez, nem érintkezhettek velük. A tíz leprás így kiált Jézushoz: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” A „Mester” megszólítással kifejezik Jézus iránti tiszteletüket, de nem nevezik őt például „Dávid fiának”, ami Jézus messiási szerepére, küldetésére utal. Könyörületet kérnek Jézustól, ami a gyógyulás utáni vágyuk kifejezése.

Ebben az esetben Jézus nem mond egyetlen gyógyító szót sem, hanem utasítást ad nekik, hogy mutassák meg magukat a papoknak. Az előírások szerint ugyanis, ha meggyógyult egy leprás és visszatérhetett a társadalom közösségébe, akkor ennek tényét a pap állapította meg. A leprások azonnal eleget tesznek az utasításnak, amely hitüknek köszönhető, s ezért útközben megtisztulnak, megszűnik betegségük.

A tíz meggyógyult közül csak egy érzi kötelességének, hogy Jézushoz visszatérjen és hálát adjon neki. Legyünk hálásak mindazért, amit Istennek köszönhetünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a te gondolataid, e világ útjai nem a te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a te útjaidon járni. Vezess bennünket a te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés

Az Istennek való hűséges szolgálatra, a hit megőrzésére és a parancsok teljesítésére vonatkozóan mondja Jézus, hogy ez tanítványainak a kötelessége. Ha követői mindezt megteszik, nincs okuk dicsekvésre, hiszen csak kötelességüket teljesítik.

A kötelességek teljesítésével gond van napjainkban. Korunkban ugyanis éppen a kötelességek rovására sokszor túlhangsúlyozzák a jogokat. A különféle világi jogrendek előbb beszélnek a személyek jogairól, s csak utána a kötelességekről. A gyakorlatban pedig még jobban felborul az egyensúly, hiszen az emberek körömszakadtáig ragaszkodnak jogaikhoz, miközben megfeledkeznek kötelességeikről, és felháborodnak, ha valaki számon kéri őket. Azt sem akarják tudomásul venni, hogy saját jogaikat nem gyakorolhatják mások hátrányára, mások személyes jogait megsértve. Természetesen nem az emberi jogok tiszteletben tartása ellen emelek szót, de ha csak a jogaikra tanítjuk meg a gyerekeket és a fiatalokat, akkor biztosan helytelen úton járunk. Éppen úgy a kötelességek teljesítésére is kell őket nevelni.

Szabad akaratunknak köszönhetően szembefordulhatunk Istennel. De jogunk van szabadon őt választani is! Isten-szolgálatunkat ne csupán kötelességnek tekintsük, hanem tegyük szabadon és szeretettel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Lk 17,1-6

Elmélkedés

A tanítványokhoz intézett beszédében Jézus különféle intelmeket fogalmaz meg. Az első, hogy kerüljék a botrányokat. Ebben az esetben a botrány a bűnre vezetést, mások bűnre csábítását jelenti. Helytelen keresztény életünk következményeként az emberek elfordulhatnak Istentől, eltávolodhatnak a krisztusi közösségtől. Ez mindenképpen kerülendő, ezért törekedni kell a helyes vallásosságra és a példamutatásra. A botrányokozás súlyosságát jelzik a túlzó kifejezések, amelyek mintegy el akarnak rettenteni.

A következő intelem arra vonatkozik, hogy miként viselkedjen egy tanítvány, ha a másik vétkezik ellene. A másik bűnéről nem kell feltétlenül hallgatni. Azt szóvá kell tenni, hogy az illető belássa hibáját és a jövőben másként viselkedjen. A hibát, a bűnt mindig meg kell bocsátani. Nem kell azt újra és újra szóvá tenni, nem szükséges újból a másik fejére olvasni azt, hanem el kell felejteni, meg kell bocsátani.

A harmadik figyelmeztetés a hitről, a hit erejéről szól. Itt is a bibliai nyelvezetre jellemző túlzó mondással állunk szemben. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a hit nem arra való, hogy szederfát ültessünk a tengerbe. Jézus példája azt szemlélteti, hogy a hit nem ismer határokat. A hit Isten ajándéka, amelyet érdemes kérnünk. A hit feltétlen bizalmat jelent Isten iránt, aki számára semmi sem lehetetlen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az Evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy Rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani Veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.