Battaplébánia

A kamalduli rózsafüzért „Urunk koronájának” nevezik és 33 gyöngyből áll. Sok oblátus visel 33 szemből álló karkötőt a csuklóján, így napközben, buszon, vonaton is tudja imádkozni. A hagyomány szerint Firenzei Mihály kamalduli szerzetes 1516-ban kapta e…

Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
Mt 16,21-27

Elmélkedés

A kicsinyek Istene

Szent Máté evangéliumában három olyan jelenetet találunk, amikor Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről és halálról, illetve feltámadásáról beszél apostolainak. Az első ilyen jövendölést olvassuk a mai napon. Az Úr szavai Péter apostol tiltakozását váltják ki. A következő alkalom után már nincs hasonló ellenkezés sem Péter, sem mások részéről, csak annyit jegyez meg az evangélista, hogy az apostolok „nagyon elszomorodtak” a szenvedés hallatán. Harmadszor útközben Jeruzsálem felé beszél Jézus ismét a reá váró szenvedésekről és feltámadásáról (vö. Mt 20,17-19), amelyet időben már egészen közelinek érez, s amely hallatán versengés tör ki az apostolok között, hogy ki ülhessen majd a megdicsőült Krisztus trónja mellett. Az apostolok ekkor még kevésbé érzékenyek Jézus szenvedésére, nem értik szavait és nem foglalkoztatja őket a probléma. Az is meghúzódik a háttérben, hogy az apostolokra és a tanítványokra is erős hatást gyakorolt a korabeli elképzelés, miszerint az eljövendő Messiás egy király, egy uralkodó lesz. Mesterüktől, Jézustól azt várták, hogy uralkodóként majd megfelelő helyet biztosít nekik.

Jézus nem csak elméletben ismeri a szenvedést, hanem a gyakorlatban is találkozik vele. Egyrészt akkor, amikor vándorútjai során hozzá viszik a betegeket a gyógyulás reményében, másrészt a keresztúton, amikor maga is vállalja és végigjárja a szenvedés útját. A betegekkel való találkozásaiból láthatjuk, hogy Jézus nem szüntet meg minden emberi nyomorúságot, de próbál vigasztalást nyújtani, igyekszik letörölni a könnyeket, és többször megcáfolja azt az ószövetségi feltételezést, amely szerint a betegség minden esetben valamilyen bűn következménye és Isten büntetése volna. A szenvedés vállalásával és türelmes elviselésével pedig azt mutatja meg a mi Urunk, hogy a szenvedéseknek is van értelme, hiszen halála a megváltásunkat szolgálta.

Jézustól távol áll a nagyravágyás. Azt tanítja és arra ad példát saját életével, hogy legyünk alázatosak és törekedjünk mások szolgálatára. Ez a gondolkodásmód, ez a lelkület soha nem állt távol azoktól, akiket Isten kiválasztott valamilyen feladatra és ők igyekeztek e hivatáshoz hűek maradni.

Érdemes felidéznünk a Szentírásból néhány olyan személy alakját, akik nem uralkodni vágyó királyok voltak, hanem egészen egyszerű emberek. Olyan emberek, akik nem kortársaik, hanem Isten szemében voltak nagyok, mert vállalták a kicsinység alázatát. Gondoljunk Jákob fiára, Józsefre, akit a saját testvérei adtak el rabszolgának. És gondoljunk Sámuel prófétára, aki már gyermekként az Úr szentélyében szolgált. És ott vannak a betlehemi pásztorok és az apostolokká lett halászok, mind-mind egyszerű emberek. Gondoljunk Máriára, akinek alázatosságára letekintett az Isten és Szent Józsefre, aki verítékes munkával szolgálta családját. Felidézhetjük a kánai menyegző házaspárját, akik olyan szegények voltak, hogy még elegendő boruk sem volt. És előttünk áll a kánaáni asszony, akivel Jákob kútjánál találkozik Jézus, és aki alázattal elismeri, hogy minden emberi kapcsolata tönkrement. Eszünkbe jut a beteg ember a Beteszda-fürdőben, akinek „nincs embere”, aki szolgálatára lenne, valamint a naimi özvegyasszony, aki egyedül marad fiának halála után.

A mi Istenünk a gyengén tanulók, az írni-olvasni nem tudók, a munkanélküliek, a hajléktalanok, a csalódottak és megcsaltak, az elkeseredettek és menekültek, a kisemberek és a kisgyermekek Istene.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30

Elmélkedés

Isten mindannyiunknak adott jó képességeket és tulajdonságokat, amelyeket egyrészt saját lelki fejlődésünkre, másrészt embertársaink javára kell felhasználnunk. Ezeket az adományokat mind Isten kegyelmének köszönhetjük. Szent Pál apostol Timóteushoz írt levelében a következőt írja: „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet!” (1Tim 4,14). Ez a buzdítás arra ösztönöz minket, hogy az isteni kegyelemmel együttműködve egyre több jót tegyünk.

Az elmúlt napokban a szolgákról és a szüzekről szóló beszédeket olvastuk, amelyek közvetlenül az Úr megérkezésének idejére vonatkoznak. A mai evangéliumban Jézus a talentumokról mond egy példabeszédet, amely a megelőző időszakra és magára az ítéletre vonatkozik. Az Úr az ő szolgáira, azaz ránk bízza javait, jó képességeket és adottságokat kapunk tőle, amelyet helyesen és akarata szerint kell felhasználnunk. Nem elég a megőrzés minimalizmusa, hanem a tettrekészségünk és cselekvésünk egyre több eredményt hoz ki abból, amit az Úr nekünk juttatott. Ebből a példázatból is kiderül, hogy nem egyformák, hanem különbözőek az emberi adottságok. Mégsem kell senkinek a másikhoz hasonlítania magát, nem kell irigykedni másokra, hanem mindenkinek a magáéval kell gazdálkodnia, mert ezt fogják majd számon kérni tőle. A kevéssel is úgy kell bánni, hogy több legyen, s lehessen látni a fejlődést. A nagyobb képességek viszont nagyobb felelősséget is kívánnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat és tanításodat. Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.

Ezt a rózsafüzért maga Jézus nyilatkoztatta ki a tiszteletreméltó sarutlan kármelita nővérnek, az Oltáriszentségről nevezett Margitnak (megh. 1648 május 26-án Beaune, Franciaország). Rendkívüli kegyelmeket ígért azoknak, akik azzal a szándékkal imádk…

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

Az okos és a hűtlen szolgákról szóló tegnapi példabeszéd női változatát olvastuk a mai evangéliumban, amely az okos és a balga szüzekről szólt. Az előzővel ellentétben ez a rész már nem elsősorban a várakozás időszakára figyel, hanem a vőlegény (az Úr) megérkezésének körülményeit is részletezi.

Ezek szerint mindazok, akik felkészülten várakoztak, azonnal bemehettek a menyegzős házba, amely jelen esetben az örök élet üdvösségét jelképezi. Azok viszont, akik késve érkeztek, hiába próbáltak később bejutni. Az üdvösség várása nagyon is gyakorlati dolog. Nem elég tehát a Hiszekegyben megvallanunk, hogy Krisztus „újra eljön dicsőségben”, hanem állandóan készen kell állnunk a vele való találkozásra.

Azt a cselekedetet, hogy az okosak nem adtak olajukból a balgáknak, nem érdemes irigységnek minősítenünk, hiszen az evangélista nyilvánvalóan azt akarta ezzel kifejezni, hogy az üdvösségre jutás mindenkinek személyes felelőssége. Senki sem tud mások helyett üdvözülni és senki sem tud mások érdemei miatt üdvözülni. Jócselekedeteinkkel csak a magunk üdvösségét tudjuk biztosítani, de imádságainkkal másokat is segíthetünk abban, hogy ők is az üdvösség útján haladjanak. A mi törekvésünkön és jótetteinken múlik, hogy elnyerjük-e Istennek ezt a végtelen értékű, és mindenkinek felkínált ajándékát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy. A te békéd, a te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen velünk és közöttünk életünk minden napján!