Battaplébánia

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül, aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.
Mt 23,13-22

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nyíltan fejükre olvassa az írástudóknak és a farizeusoknak hamis vallásosságukat, miszerint azt tartják a legfontosabbnak, hogy az emberek lássák vallási buzgóságukat, s úgy tekintsenek rájuk, mint a vallásosság mintaképére. Meg vannak győződve arról, hogy magatartásukkal Isten tetszését is elnyerik. A farizeus saját bűneit – ha egyáltalán egyet is őszintén beismer – szívesen rejti el mások elől, mert ez lerombolná az emberek róla alkotott pozitív képét. A látszat tehát fontosabb számára, mint az, hogy tiszta szívvel és lélekkel imádja Istent és bűneit őszintén megbánva közeledjen Istenhez. Helytelen vallási magatartásukkal megtévesztik az embereket. Ők a felelősek a nép vallási életének vezetéséért, mégis rossz példát mutatnak. Az volna ugyanis a hivatásuk, hogy az üdvösség felé vezessék az embereket, ehelyett azonban az aprólékosan kidolgozott törvények bonyolult rendszerével olyan vallási cselekedeteket követelnek az egyszerű emberektől, amit lehetetlen megtartani.

A jézusi figyelmeztetés kapcsán felmerül bennünk a kérdés, vajon nem lakik-e bennem is olyan farizeusi lelkület, amely másokat akadályoz az üdvösség útján való haladásban? Hiteles vallásosságom olyan tanúságtétel, amely utat nyit másoknak Jézus felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

A boldogság titka
Tizenöt ima, melyet a mi Urunk, Jézus Krisztus Szent Brigittának mondott Rómában, a Szent Pál templomban.
Szent Brigitta, észak nagy misztikusa a XIV. századi Svédországban született előkelő családból. Tizennégy éves korában férjh…

Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
Mt 16,13-20

Elmélkedés

Isten hatalmas Fia

Jézus kérdése nap mint nap utolér minket: „Kinek tartotok engem?” Az apostoloknak feltett egykori kérdés elől egy darabig ki lehet térni, el lehet menekülni, de aztán utolér és naponta válaszra ösztönöz minket. Válaszunknak a kereszt és a feltámadás titkából kell kiindulni. A húsvéti esemény óta az Egyház többé nem tud Jézusra úgy gondolni és róla szólni, hogy ne állnánk oda keresztjéhez és ne sietnénk szüntelenül az ő üres sírjához, mert a kereszten az értünk szenvedő Istent szemlélhetjük és az üres sír közelében láthatjuk meg Krisztust a feltámadás dicsőségében. Ennek igazságát Szent Pál apostol így fogalmazza meg a rómaiakhoz írt levelében: Jézus „a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult” (Róm 1,4). Mivel a feltámadás elválaszthatatlan a kereszthaláltól, ezért az apostol kijelentése az Úr halálára is vonatkozik, azaz a mi Urunk a szenvedés vállalásával és kereszthalálával is Isten hatalmas Fiának bizonyult.

Szentnek azt nevezzük, ami az Istené, amit Isten lefoglalt magának, amit az ember visszavonhatatlanul felajánlott, odaadott Istennek vagy ami egyesült Istennel. Van szent idő, amelyet Istennek adunk, vannak szent helyek, amelyeket az istentisztelet céljára foglalunk le és használunk, és vannak felszentelt személyek, akik egészen átadják magukat, életüket Istennek. Magától értetődő, hogy valóságos Istenként Jézus szent. Ugyanakkor valóságos emberként is magán hordozza a szentség jegyeit, mert ugyan mindenben hasonlóvá lett hozzánk, emberekhez, a bűnt kivéve, azaz egész földi életében Istené maradt, szent maradt, s ennek köszönhetően mutathatja meg számunkra az életszentség útját, amelynek célja az Istennel való egyesülés. A bűn kivételével tehát Jézus mindent magára vállal, ami az emberi létezést, az emberi sorsot jellemzi, még az életnek azokat az elemeit is, amitől mi emberként menekülni próbálnánk: az éhezést és a szomjazást, a fáradtságot, az elutasítottságot, a megszégyenítést, a megaláztatást és végül a szenvedést és a halált. Mindezek, azaz amit mi az emberi élet árnyoldalának tartunk, megszűnnek a feltámadás után.

Mi pedig keressük a kapcsolatot vele, mert minden vallásnak ez az Isten-keresés és Istennel való egyesülés a lényege és célja. A Fiúisten azért lett emberré, hogy lehetővé tegye számunkra az Istennel való személyes kapcsolatot. Keresztény emberként hisszük, hogy a kereszten és a feltámadásában egyaránt Isten hatalmas Fiának bizonyuló Jézus Krisztus személye vezet el minket az örökkévaló Istenhez és egyedül Krisztus az üdvösség közvetítője. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, vele egyesülünk, ő az életünk és életszentségre törekvésünk forrása. A vele való közösség és egyesülés új emberré formál minket, azaz halálának és feltámadásának kegyelmi hatása már keresztény életünk kezdetén, a megkeresztelkedésünkkor megnyilvánul. Ezt az újjászületést Szent Pál apostol így foglalja össze: „Nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? A keresztség által ugyanis vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt halálából, úgy mi is új életet éljünk” (Róm 6,3-4).

Jézus kérdése nap mint nap utolér minket: „Kinek tartotok engem?” Ezt a kérdést az képes megválaszolni, aki újjászületett Krisztusban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te Simont, az egyszerű halászt Péternek, azaz sziklának nevezted el. Az új név azt jelezte számára, hogy új feladatot, küldetést kapott tőled. Ennek teljesítésére nem emberi képességei, hanem a te megújító segítséged tette őt alkalmassá. Neki adtad a mennyek országa kulcsait, az Egyház kulcsait. Segítsd minden korban a pápát, hogy ajtót nyisson az emberek számára az üdvösség felé!