Battaplébánia

A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”
Mt 19,23-30

Elmélkedés

A gazdag ifjú távozása után Jézus figyelmezteti tanítványait a gazdagság veszélyére. Természetesen nem önmagában a gazdagsággal van gond, hanem azzal, ha valaki a vagyonához, az anyagi javakhoz jobban ragaszkodik, mint Jézus követéséhez.

Az ifjú távozása azt jelzi, hogy a földi javakról való lemondás és Jézusért a szegénység választása, bizony nem könnyű az ember számára. Az apostolok képesek voltak erre, mások viszont nem. A vagyon tehát akadálya lehet egyrészt annak, hogy valaki Jézus tanítványa legyen, másrészt az üdvözülésnek is, és ez a kettő összetartozik. A földi javak szeretete ehhez a világhoz köti az ember szívét, és csak az ezekről való lemondás nyitja meg szívünket arra, hogy szabadon a mennyek országát válasszuk. Ez utóbbit tették az apostolok és a tanítványok, akik mindenről lemondtak annak érdekében, hogy egyedül Jézust kövessék. E lemondásuk legfőbb jutalma az Úr ígérete szerint az örök élet, az örök boldogság. A gazdagság minket is az örök élettől foszthat meg, a szegényebb életmód pedig ehhez vezethet közelebb. Jézus azt kéri tanítványaitól és tőlünk, hogy mindenről mondjunk le az üdvösség érdekében, amely a legfőbb jó, amit Isten adhat nekünk. Ismerjük el, hogy Krisztus az Üdvözítő. Legyünk hálásak, hogy Isten az üdvösségre hív és Krisztus által az üdvösségre vezet minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg nekem, Uram, hogy minden evilági dolognak meghaljak, és e világban vessenek meg engem, s ne tudjanak rólam a te szereteted miatt! Add, hogy minden kívánságok fölött benned nyugodjon meg, s benned béküljön meg a szívem! Hiszen te valóban a szívek békéje vagy, egyedül te vagy a nyugalom, rajtad kívül minden durva és nyugtalan.

Canisius Szent Péter

Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt.
Mt 19,16-22

Elmélkedés

A gazdag ifjú szomorú esete kiváló példája annak, hogy nem elegendő a törvények ismerete és megtartása. Jézus egy tökéletesebb életre hívta meg őt és hív meg minket, amely azt jelenti, hogy minden vagyonról és evilági kincsről lemondva őt kell követnünk. Az ifjú nem volt erre képes, nem indult el ezen az úton. Ő szomorúan távozott, s bizonyára Jézust is eltöltötte a szomorúság az ifjú döntése miatt.

Bár a gazdagságot lehet jóra is használni és a vagyonból lehet segíteni a rászorulókat, mégis jobb vigyázni, mert a gazdagság azt a veszélyt hordozza magában, hogy az ember eltávolodik Istentől és jobban bízik a vagyon által nyújtott biztonságban, mint az isteni gondviselésben. A gazdagság sosem kerülhet az Isten által adott lelki béke, az öröm vagy az életszentségre törekvés elé. A gazdag ifjú esete, amiről a mai evangéliumi szakaszban olvasunk, példa arra, hogy vannak, akik számára a gazdagság fontosabb Istennél, s nem akarnak Isten kedvéért lemondani róla. Jézus inkább a szegénységet ajánlja, ami közelebb segít Istenhez, növeli iránta való bizalmunkat. A földi kincseket gyűjtő ember könnyen azt hiszi, hogy pénzért és pénzzel minden megszerezhető. Lehet, hogy sok mindent elér pénze segítségével, de az üdvösséget elveszítheti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés

Ez a ház a tiéd

Az ácsmester úgy gondolta, életében eleget dolgozott már, ideje volna nyugdíjba mennie és pihennie. Döntését bejelentette a főnökének, aki szomorúan vette ezt tudomásul, hiszen legtapasztaltabb szakemberét veszíti így el. A főnök annyit kért, hogy még egy utolsó ház építésében vegyen részt az ács, aki kissé kelletlenül, de beleegyezett. Ezen az utolsó házon bizony meglátszott, hogy nem adta bele minden tudását, a gondolatai már a pihenés, a nyugdíjas évek körül forogtak. A munka lassan készült, meglehetősen gyenge minőségben. Tudta, látta ezt az ács is, de már nem törődött vele. Amikor végre elkészült a tető és a ház, a főnöke is kijött az építkezés helyszínére. Odaadta a ház kulcsait a mesternek és ezt mondta neki: „Ez a ház a cégünk ajándéka a sok évtizedes munkádért. Ez a ház a tiéd.” Az ácsmester értetlenül vette át a kulcsokat és magában morgolódott: „Ha ezt tudom, egészen másképp dolgoztam volna ezen a házon.” Vannak helyzetek, amikor már nincs visszaút. Nem lehet elölről kezdeni a dolgokat. Utólag az ember bánja a dolgot, másként csinálna sok mindent, de változtatni utólag már nem lehet.

Szent István király ünnepén talán mindannyian tanulhatunk a hibázó ácsmester történetéből. Ez az ország a mi hazánk, ez az otthonunk. Minden amit teszünk, a magunké, a gyermekeinké, az unokáinké, a következő nemzedékeké lesz. Minden tégla, amit az épület falába beépítünk, minden deszka, amit a helyére illesztünk, minden szeg, amit beütünk, a mi otthonunk része lesz. Minden mozdulatunkkal, minden munkánkkal szebbé tehetjük ezt az országot. Végezhetünk silány munkát is, de ezzel magunknak okozunk kárt. Másnak sem építünk rossz minőségű házat, de magunknak sem. A bölcs ember belátja ezt, az ostoba sajnos nem. Az evangéliumi történetben Jézus egy bölcs emberről és egy balgáról mond példabeszédet, amelyben az első személy előrelátó módon biztos, szilárd alapot választ otthona, háza számára. A második személy viszont nem gondol a jövőre, nem gondol az esetleges veszélyekre, ezért megelégszik azzal, ami éppen adódik számára, homokra építi saját házát. Kezdetben minden jónak tűnik, de az idő próbára teszi az építményeket, a sziklára épült ház kiállja az idők viharait, de a homokra épült hamar összedől.

A keresztény életre vonatkozóan Jézus példabeszédét úgy szokás magyarázni, hogy a hívő emberek a krisztusi igazságra, mint biztos alapra építik életüket, a nem hívők viszont ingatag talajt választanak maguknak, amikor nem fogadják el az Úr tanítását, törvényeit és vezetését. Az okosak nem csak arról vannak meggyőződve, hogy a hit és a keresztény értékrend elfogadásával helyesen döntenek, hanem olykor azt is képzelik magukról, hogy képesek meggyőzni a balgákat. A balgák persze szintén meg vannak győződve saját igazukról, ezért nincs szükségük arra, hogy meghallgassák mások véleményét, azt okoskodásnak vagy kioktatásnak szokták minősíteni. Mindenesetre jó volna belátni, hogy kár győzködni a másikat, a szavak úgysem fognak senkit meggyőzni, majd meggyőzi őket talán a romba dőlt ház látványa.

A krisztusi igazság felismerésére és elfogadására a hit által azok juthatnak el, akiknek Isten megérintette már a szívét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Az évszázadok során megtapasztalhattuk, hogy a világ, amely sokszor nem a népek hazájának, hanem a nemzetek küzdőterének tűnik, nem siet segítségünkre a bajban. Csak a magunk erejében, tudásában, hősiességében és Istenhez szóló imáinkban bízhatunk. Hozzád imádkozunk, hogy országunk vezetői Szent István király lelkületével szolgálják hazánkat. Segíts, hogy magyar nemzetünk minden tagja a földi haza építése közben az égi haza felé is törekedjen!