Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.
Mt 23,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasható beszédet a tanítványokhoz és a néphez intézi Jézus. A beszédben feltárja Izrael vallási vezetőinek, a farizeusoknak és az írástudóknak a kétszínű magatartását. Más alkalmakkor szemtől szemben megmondja nekik ugyanezt, most viszont az a szándéka, hogy az őt szívesen hallgatókat megóvja a hasonló viselkedéstől. Ma talán úgy fogalmazna az Úr, hogy ne legyünk álszentek, akik a vallásosság jelmezébe öltözködünk. Az igaz és hiteles vallásosság ugyanis nem az emberek tetszését keresi, hanem mindent Istenért tesz. Másokat be tudunk csapni a vallásosság látszatát keltve. Magunkat is egy idő után. Isten azonban jól ismeri szívünk szándékait és érzéseit.

Az evangélium azzal a kijelentéssel zárul, hogy aki nagyobb akar lenni, az legyen a többiek szolgája. Bibliai értelemben az Istennek tett szolgálat értékes, ugyanakkor a Jézus korabeli emberek a másik embernek tett szolgálatot mintegy rabszolgamunkának, a megalázottság jelének és kényszernek tekintették, amelyet az ember legfeljebb kényszerűségből, de nem önként végzett.

Jézus kérésének értelmét akkor látjuk meg, ha mellé állítjuk azt a kijelentését, hogy minden emberben, még a legkisebbekben is őneki szolgálunk. Így az embereknek tett szolgálat Isten iránti szolgálattá alakul, amely üdvösségünk feltétele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40

Elmélkedés

Az ószövetségi törvényeknek a zsidó vallásban nem volt annyira jogi értelme, mint amilyet utólagosan néha tulajdonítanak nekik. A mózesi törvénykönyvekben szereplő parancsok és előírások inkább olyan tanítást jelölnek, amely Istentől származik és az ember mindennapi magatartását szabályozza vallási és nem vallási kérdésekben egyaránt. A parancsoknak éppen attól van vallási alapja, hogy Isten adta azokat, így lesz az emberi élet minden területének az isteni törvény az alapja. E törvény első és legfontosabb eleme az Isten iránti szeretet, amelyet az embertársak szeretete követ.

A mai evangéliumban a legfőbb törvénnyel kapcsolatban kérdezik Jézust. Máté evangélista megjegyzése szerint a kérdést feltevő törvénytudó „alattomos szándékkal” fordult az Úrhoz. Ez a megjegyzés vélhetően arra utal, hogy a kérdező próbára akarta tenni Jézus tudását, törvényismeretét. A felelet világosan igazolja, hogy Jézus kiválóan ismeri a mózesi törvényeket.

A Jézus által adott új törvény alapja is a szeretet, de ennek már az ő szeretete a példája és mértéke. Olyan engedelmes szeretettel kell lennünk a mennyei Atya iránt, amely Jézusban is megvolt, és úgy kell szeretnünk embertársainkat, ahogyan Jézus szeretett minket. A szeretet megélése, gyakorlása a feltétele az üdvösség elnyerésének.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, add, hogy senkit meg ne botránkoztassunk szavainkkal, tetteinket. Segíts, hogy életünk erősítője legyen társaink életének, akikkel együtt járunk az úton. Add, hogy mindig világosan lássuk, mi a teendőnk, s add, hogy mindent el tudjunk vetni magunktól, ami nem az életre, hanem a pusztulásra vezet.

Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,45-51

Elmélkedés

A Krisztus-követés és az újabb tanítványok érkezésének lépéseit mutatja be a mai evangélium, amelyben Fülöp az Úrhoz vezeti Nátánáelt. Egyesek – köztük Fülöp – találkoznak Jézussal és felismerik benne azt a személyt, akit érdemes követni, s akinek érdemes a tanítványává lenni. Élményszerű találkozásukról nem hallgatnak, hanem elmondják másoknak. Az újabb tanítvány-jelöltek számára nem elég a lelkes tanúságtétel, ők is személyes élményt szeretnének.

Így kerül kapcsolatba Jézussal Nátánáel, akit a keresztény hagyomány azonosít a mai napon ünnepelt Szent Bertalan apostollal. Most találkozik először az Úrral, de ez az első élmény is hitvallásra készteti őt: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Bizonyára a személyes találkozás hatása ez, hiszen ez a zsidó férfi már sokat hallhatott Jézusról, de eddig még nem találkozott vele.

Mi is oly sokat hallunk Jézusról, rendszeresen olvassuk életének történetét és tanítását, de vajon mit ébreszt bennünk, amikor személyesen találkozhatunk vele? Mit érzünk, amikor szentségimádást végzünk vagy szentáldozáshoz járulunk? Mit érzünk, amikor megbocsátja bűneinket? Jézus jól ismer bennünket és ismeri életünket. Akkor is tudja, mit csinálunk, amikor mi nem vesszük észre közelségét és jelenlétét. A vele való találkozások pedig megújítják elkötelezettségünket mellette.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Az isteni igazságosság szoros kapcsolatban van az ő jóságával, szeretetével és irgalmával. Ha emberi szempontból igazságtalannak látjuk a történteket, annak az lehet az oka, hogy egymástól függetlennek tartjuk e fogalmakat. Bűnre hajló természetünk miatt a kicsinyesség jellemez minket és bizony az irigység is könnyen eltölt, ha a másik ember valami jóban részesül. Istenre viszont inkább a nagylelkűség a jellemző, hiszen mindenkit jutalmazni szeretne.

A szőlőmunkásokról szóló példabeszédben tehát az emberi kicsinyesség és irigység áll szemben az Isten nagylelkűségével. A reggeltől dolgozó munkások, akik a napi munka után megkapták jogos fizetségüket, rossz szemmel és irigykedve nézik azokat, akik rövidebb ideig végzett munkáért ugyanannyi bért kaptak, mint ők. Felháborodásuk és Isten elleni lázadásuk csak önzésükből kiindulva tűnik jogosnak. De ha az egy dénárt az üdvösség jelképének tekintjük, akkor rájövünk, hogy az örök élet Isten nagylelkű ajándéka. Ez az egy dénár az ember jutalma a földi életében végzett cselekedeteiért, Istennek tett szolgálatáért. Mindenki ezt nyerheti el Isten jóságának köszönhetően. Se többet, se kevesebbet. Többet senki nem kaphat, de kevesebbet sem akar adni Isten senkinek. De az önző és irigy ember eljátszhatja üdvösségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Földi küldetésed teljesítése után visszatértél Atyádhoz a mennybe. Tőle jöttél s most hozzá térsz vissza. A mennybemenetel számodra megdicsőülést jelent. Te minden embert a mennybe hívsz és megmutatod nekünk az üdvösségre vezető utat. Segíts, hogy szüntelenül vágyakozzunk az üdvösségre és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy halálunk és feltámadásunk után elnyerjük. Mutass nekünk utat a menny felé! Vezess minket az örök életre!