Battaplébánia

Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot.” Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13

Elmélkedés

A Szentírás Isten kinyilatkoztatását tartalmazza. A Biblia azonban nem iskolás módon tanít, azaz nem meghatározásokat ad Istenről, az emberről vagy a világról, hanem történeteket ír le arról, hogy ez a három milyen viszonyban áll egymással. Isten odalép az ember mellé vándorútján, vezeti, segíti őt. Az ember hol hagyja magát vezetni Isten által, hol pedig önállóságra törekszik, maga akar boldogulni. Ez utóbbit nevezzük bűnnek. Isten azonban újra és újra megszólítja, magához hívja az embert, sőt, az idők teljességében Jézus Krisztus személyében emberré lesz, hogy emberként is végigkísérjen minket életutunkon.

A mai napon a négy evangélium egyikének szerzőjét, Szent Mátét ünnepeljük. Ő tehát azon emberek egyike, akit Isten arra a feladatra választott, hogy leírja, lejegyezze azt az igazságot és örömhírt, amit Isten üzen az embereknek, s amit maga Isten sugall. A Szentírás egyes könyveit, részeit emberek írták le, de nem emberi szó ez csupán, hanem az Isten által sugalmazott igazság. A Szentírást és azon belül az evangéliumokat mindig azzal a szándékkal olvassuk, hogy ezt az üzenetet fedezzük fel a szöveg mélyén. Soha ne bánkódjunk azon, ha valamit nem értünk, ha az írás valamely része titok marad számunkra. Inkább törekedjünk arra, hogy amit megértettünk, azt meg is valósítsuk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Lk 8,19-21

Elmélkedés

Az elmúlt napokban szó volt arról, hogy miért fontos számunkra Isten szavának hallgatása és befogadása, s azt is megemlítettük, hogy Jézus a tanításának megtartását, cselekedetekre váltását várja követőitől. A mai részlet ez utóbbihoz kapcsolódik témájában. Jézus kijelenti: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Félreértés volna a szöveget úgy értelmezni, hogy édesanyját, saját rokonságát tagadja meg Jézus, s helyettük inkább a tanítását hallgatókat tekinti családjának. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hozzá tartozók körét tágítja ki az Úr ezzel a kijelentésével. Mi is az ő családtagjai lehetünk, ha figyelünk szavára és készek vagyunk azt életünkben megvalósítani.

Érdemes itt kitérnünk az isteni szó ígéret jellegére. Önmagában az a tény, hogy Isten szóba áll az emberrel, beszél velünk és szavában közli önmagát, azt jelzi, hogy valamit adni szeretne nekünk, mégpedig önmagát adja. Mindez azonban a földi élet során, amíg testben élünk a hit által történik. Nem látjuk Istent a maga teljes valóságában, csak szava, kinyilatkoztatása által ismerjük meg és a hit által közeledünk hozzá, vagyunk kapcsolatban vele. Isten azonban tesz egy ígéretet. Megígér valamit, ami most még nem osztályrészünk, de amiben majd részesülhetünk a jövőben. Az ígéret ez: aki a földi életben szava által, a hit által megismeri Istent, az teljes valóságában, „szemtől szemben” láthatja az örök életben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, add, hogy senkit meg ne botránkoztassunk szavainkkal, tetteinkkel. Segíts, hogy életünk erősítője legyen társaink életének, akikkel együtt járunk az úton. Add, hogy mindig világosan lássuk, mi a teendőnk, s add, hogy mindent el tudjunk vetni magunktól, ami nem az életre, hanem a pusztulásra vezet.

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Lk 8,16-18

Elmélkedés

A múlt héten a megszólaló, azt embert megszólító, az embernek üzenetét átadó Istenről és az emberről, mint az isteni üzenet hallgatójáról, befogadójáról kezdtünk elmélkedni. E gondolatokat folytatjuk a mai evangélium kapcsán, amelyben azt olvassuk, hogy az isteni üzenet világosság. Miként a lámpa fénye bevilágítja a házat, ahol az ember él, ugyanúgy Isten üzenete megvilágítja életünket. Isten szava világosságul szolgál számunkra, hogy ne botorkáljunk a bűn homályában és a hitetlenség sötétségében, hanem a hit és az igaz élet fényében járjunk.

Jézus rejtélyes kijelentést tesz a lámpásról szóló hasonlat után, amely így hangzik: „Akinek van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.” Nyilvánvaló, hogy nem anyagi javak birtoklása itt a téma, hanem egészen más. Mondhatnánk, hogy az isteni üzenet, de még ennél is többről van szó. Isten úgy szólal meg, hogy felemeli, magához emeli az embert, azaz beavatja, részesíti isteni életébe, bevon minket gondolataiba, akaratába, szándékaiba. Az idézett kijelentés értelme tehát ez lehet: akinek van, azaz aki birtokolja, elfogadja Isten szavát, az még többet kap, azaz Isten önmagát adja neki. Akinek pedig nincs, azaz elutasítja Isten üzenetét, annak még kevesebb lesz, mert nem részesül Isten életében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzak, add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, te magad vagy bennünk az örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, te vagy a világosság, amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban Istenem, egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam, hogy imádkozom, mert csupán te vagy bennem!