Ahol nincs engedelmesség, ott nincs erény.
Ahol nincs erény, ott nincs jó, nincs szeretet, és ahol nincs szeretet, ott nincs Isten. És Isten nélkül nem üdvözülünk.
Ezek együtt olyanok, mint egy lépcső, és ha annak hiányzik egy foka, lezuhanunk.
Forrás: Pio atya breviáriuma – AndroKat
Mivel az utóbbi időben felerősödtek az olyan eljárások, amelyek sértenek bennünket magyarságunkban, Tamás József püspök nemzeti imádságunkat parafrazálva imádkozott magyar népünkért szerdán este a csíkszeredai Sapientia egyetem karácsonyi ünnepségén.
Forrás: Fr. Szilveszter blogja
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40
Elmélkedés
A család marad
„Ez a ház börtön számomra. Alig várom már, hogy elköltözzek innen. Ha egyszer végre elmegyek, soha többé nem jövök ide vissza.” Ismerősek e kijelentések? Honnan? Te mondtad őket kamaszkorodban? Vagy kamaszkorú gyermeked szájából hallottad? Akár így, akár úgy áll a dolog, ismerős és fájdalmas mondatok. A szülők elleni jogosnak vélt lázadásról és az önállóság utáni valóban jogos vágyról szóló fájdalmas mondatok. Az otthon biztos szeretetét megtagadó és az új, bizonytalan szeretetre vágyakozó mondatok. Végeredményben a családot megtagadó szavak, amelyeket sajnos sok esetben sietős pakolás és gyors elköltözés követ. Ugyanakkor meggondolatlan és elhamarkodott szavak valaki szájából, aki hálátlanul megfeledkezik arról, amit családjától kapott, s most felindultsága miatt nem gondol arra, hogy pár év múlva a most becsapott ajtón fog kopogtatni, mert családján kívül senki másra nem számíthat. S az egykor lázadó kamasz, aki nyűgnek, terhesnek tekintette családi kapcsolatait, évek múltán visszatalál a biztos ponthoz, a családhoz, az ő családjához, a szüleihez és testvéreihez. Mert a barátok, haverok, ismerősök, internetes rajongók jönnek-mennek, az idő múltával cserélődnek, de a család marad, a család biztonsága, nyugalma, szeretete nem változik. Szóval, útnak lehet indulni, el lehet menni otthonról dacos tékozló fiúként vagy lányként, el lehet hagyni a családot, de ha egyszer végre hazatalálsz, akkor fogod igazán tudni, mit jelent a családod.
A mai vasárnapon a Szent Családot ünnepeljük, Jézust, az ő édesanyját Máriát, és Jézus nevelőapját Szent Józsefet. Egykor nekik is el kellett hagyniuk otthonukat, de ennek hátterében nem kamaszkori lázadás állt. Ők együtt menekültek az emberi gyűlölet és gyilkos szándék elől Egyiptom földjére. A mindenható Isten gondoskodott arról, hogy menedéket találjanak és biztonságban legyenek. Biztosak lehetünk abban, hogy a jó Isten napjainkban is látja a családok és a családtagok mindennapi gondjait, és látja azokat is, akik a család biztonságos és szeretetteljes légköre nélkül kénytelenek felnőni, élni. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten minden újszülött gyermek számára a saját családjában akar menedéket biztosítani, ahol szülei gondoskodhatnak testi és lelki fejlődéséről. Az apaság és az anyaság vállalása felelősséget feltételez a házastársak részéről, akik gyermekük születése által válnak szülőkké, s ezzel új feladat, új szolgálat, új felelősség hordozói lesznek. Egymás iránti szeretetük kitárulkozik és beteljesedik gyermekük iránti szeretetükben. Csak a szeretettel lehet mindent elviselni és ellenállni a családokat fenyegető veszedelmeknek és a korszellem negatív hatásainak.
Az ünnep evangéliumában arról olvasunk, hogy Simeon és Anna örvendezve fogadja a templomban a kis Jézust. Mindketten idős emberek. S lám, ez a két idős személy, akik életük végéhez közelednek, mennyire örülnek, ujjonganak egy új élet kezdetének. Örömük elsősorban Jézusnak, a Megváltónak szól, ugyanakkor Jézusnak, az újszülöttnek is. Milyen jó volna, ha e bölcs öregektől tanulva a fiatalok is ugyanilyen lelkesedéssel fogadnák a gyermekáldást!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Családban születtél és családban ismerted meg a szeretetet. A szeretetnek családra van szüksége, hogy otthonra találjon. Segítsd a szülőket, hogy felelősségtudattal készüljenek a gyermekvállalásra és gyermekük nevelésére. Segítsd őket, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és az ő szeretetének. Add, hogy a családok megerősödjenek az életszentségben hivatásuk teljesítéséhez, s ehhez az Egyház minden segítséget megadjon, felmutatván a családi életközösség igazi értékét.
A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) a hitvédelmi írásokat tartalmazó „Ünnepnapok” című XII. kötetben jelent meg.
A katholikus egyház a szeplőtelen fogantatás kihirdetésének ezidei ötvenedik évfordulója alkalmából nagy ünnepre készül; érzi s tudja, hogy e hitcikkelyben a természetfölötti világnézet nyer fölséges és elragadóan szép kifejezést. A szeplőtelen fogantatásban alakul ki az Isten alázatos szolgálója csillagkoszorús királynévá, «nagy jellé», mely tényleg világnézetek vízválasztóján emelkedik ! E csillagkoszorús Szűz lobogtatja a természetfölöttiség zászlaját, mellyel a kereszténységnek győznie kell az egész vonalon ; ezt begöngyölíteni, reánk nézve annyi, mint tönkre menni.
A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8
Elmélkedés
A negyedik evangélium második felében, tulajdonképpen az utolsó vacsorától jelenik meg a „szeretett tanítvány” kifejezés, amely egy Jézushoz közel álló személyre, apostolra utal. Az utolsó vacsorán Péter apostol őhozzá, a „szeretett tanítványhoz” fordul, kérdezze meg az Urat, kire gondol, amikor árulójáról beszél (vö. Jn 13,23-25). A „szeretett tanítvány” ott áll Jézus keresztje alatt, az Úr őrá bízza édesanyját, Máriát (vö. Jn 19,26). Jézus feltámadását követően az üres sírról szóló elbeszélésben is feltűnik e név szerint meg nem nevezett személy. Mária Magdolna hírül adja az apostoloknak, hogy üres a sír, mire Péter és a „szeretett tanítvány” a sírhoz futnak. Amikor ez utóbbi tanítvány látja az üres sírt és a halotti lepleket, hit ébred benne, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. Később, amikor a feltámadt Krisztus a Tibériás-tónál megjelenik a halászó apostoloknak, a „szeretett tanítvány” ismeri fel elsőként és így szól: „Az Úr az!” (Jn 21,7).
Nincs okunk kételkedni abban az általánosan elfogadott nézetben, hogy a „szeretett tanítvány” nem más, mint az evangélium szerzője, János apostol, akit ma ünnepel Egyházunk.
János apostol életének felidézett négy jelenetében a közös vonatkozás az, hogy ő az események tanúja, szemtanúja. Jelen van az utolsó vacsorán, hogy a későbbiekben tanúskodjon az ott történtekről. Jelen van a kereszt alatt, – más apostol nincs ott – hogy tanúskodjon Jézus haláláról. Valamint ott van az üres sírnál és megtapasztalja az Úr megjelenését, hogy tanúskodjon a feltámadásról. Végül hiteles tanúként megírja evangéliumát, hogy az olvasókban, bennünk hit ébredjen.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, add meg nekem a testvéri szeretetet, és színed előtt add ezt meg, ott, ahol te látsz; add, hogy amikor szívem igazi ítéletét kérdezem, ezt a választ halljam: a testvéri szeretetnek a jóság gyümölcsét rejtő gyökere valóban bennem van; akkor bizakodhatom Benned, és te megadod nekem mindazt, amit kérek, mivel megtartom parancsaidat.
Forrás: YouTube
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22
Elmélkedés
A születés és a halál, a jászol és a kereszt titka és ellentéte áll előttünk karácsony másnapján, amikor az Egyház első vértanújára, Szent Istvánra emlékezünk. De talán helyesebb Krisztus vértanújáról beszélnünk. Szent István vértanúságának történetét részletesen elbeszéli az Apostolok Cselekedetei könyv 7. fejezete. Személye nem tévesztendő össze Szent István magyar királlyal.
A betlehemi Gyermek, Jézus Krisztus a szeretetet hozta el a világba, az égből a földre szállt a szeretet. Szent István és mindaz, aki elfogadja e szeretetet, megtapasztalja azt, hogy a szeretet a földről az égbe, a földi életből az örök életbe emel. Aki hűséges e szeretethez és tanúságot tesz róla, az égbe, a mennybe juthat. Isten kegyelme, jósága és szeretete mutatkozik meg abban, hogy a Fiúisten emberré lesz, eljön a világba, s mi szintén e kegyelemnek, jóságnak és szeretetnek köszönhetően juthatunk a mennybe. A szeretetben való megmaradás eredményeként halálunk valójában újjászületés, mennyei születésnap.
Jézus előre figyelmeztette tanítványait az üldözésekre, majd hozzátette: „Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül” (Mt 17,22). Szent István első vértanú példája adjon nekünk erőt a szeretetben való megmaradáshoz, a hithez való hűséghez mindhalálig, hogy az örök üdvösségre jussunk!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Ó, Mária, nem találtál szállást Fiad számára? Íme, én a szívemet kínálom neki. Hideg és méltatlan, igaz, de vajon te nem Isten Anyja vagy-e? A kegyelemből mindenható? Minden javak osztogatója? Cseréld ki a szívemet, tedd hasonlóvá a tiédhez!
Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!
Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,1-20
Elmélkedés
Gyermeknek lenni
A reneszánsz idők egyik legnagyobb festője, Domenico Ghirlandaio A pásztorok imádása című festményére találok egy művészettörténeti könyvben. A művész a korra jellemző módon nem csupán a háromkirályok érkezését rögzíti nagyszabású alkotásán, hanem több, Jézus születéséhez kapcsolódó eseményt is megjelenít. Így helyet kap Keresztelő János, az égből glóriát éneklő angyalsereg, a Betlehem környéki pásztorok, a kép egyik részén pedig a betlehemi gyermekgyilkosság jelenete látható, amint felfegyverkezett katonák szaladnak a gyermeküket védelmező, menekíteni igyekvő édesanyák után. A helyszín és az idő ismert számunkra. Betlehem, 2000 évvel ezelőtt. Ebben a világban és ebben a korban nem jó gyermeknek lenni. Rajtuk és a betlehemi kisdeden kívül a képen más gyermekek is szerepelnek. Az előtérben két, rongyos ruhába öltözött, mezítlábas fiú térdel a háromkirályok, illetve Keresztelő János mellett. Ők is az újszülöttre figyelnek. Jelenlétük utalás a kép megalkotásának helyére és idejére, a festmény ugyanis a firenzei árvaház számára készült a XV. század vége felé. Az itáliai városok közti háborúk és a lakosságot megtizedelő járványok ideje ez, az árván felnövő gyermekek kora. Ebben a világban és ebben a korban nem jó gyermeknek lenni.
A karácsonyi reggeli misére az utolsó pillanatban szalad be az egyik minisztráns. A harangok már szólnak, sietve veszi magára az ünnepre frissen mosott ruhát, elégedetten simítja végig, mintha csak annak örülne, hogy eltakarja rongyolódó pulóverét. Kitalálja, hogy éppen azt szeretném kérdezni, miért nem öltöztette fel édesanyja szebben az ünnepre, de már nincs idő, megszólal a csengő és az orgona, indulunk. Sietve odahajol hozzám és fülembe súgja: „Csak ezt a ruhát találtam, anya nem akart elengedni.” A helyszín és az idő: valahol Magyarországon, a harmadik évezred elején, karácsony napján. Mire gondolhatnék másra? Ebben a világban és ebben a korban nem jó gyermeknek lenni.
Az éjféli szentmise evangéliumában angyalokról hallottunk, akik meghozzák a Betlehem környéki pásztoroknak az örömhírt a Megváltó születéséről. Örömmel énekeltük az angyalokkal együtt a glóriát, örömmel fogadtuk a jóakaratúaknak járó békességet. Most, a pásztorok miséjének evangéliumában azzal folytatódik a történet, hogy a pásztorok örvendezve indulnak a hír hallatán és megújuló öröm tölti el szívüket, amikor megtalálják a Gyermeket, az Isten Fiát. Mi is örvendezünk, amikor megpillantjuk Mária örömét, aki gyermeket hozott a világra, s látjuk Szent József szelíd mosolyát, aki örül az Isten által előre mondottak beteljesedésének. Örömünk tovább fokozódik, amikor az ünnepi misében a Fiúisten megtestesülésének titka tárul fel előttünk, akinek megváltottságunkat köszönhetjük. A karácsony az öröm ünnepe. Gyermekeknek, felnőtteknek és időseknek egyaránt. Van okunk az örömre, mert velünk az Isten! Isten el nem múló örömet ad nekünk ezen az ünnepen. Indulj, menj és mondd el egy gyermeknek a karácsonyi örömhírt! Tedd ezt azért, hogy ő azt érezze, hogy ebben a világban és ebben a korban jó gyermeknek lenni.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!
„Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.” [Lk 1,67-79]
Karácsony ünnepén egy nagy csodát élhetünk évről évre: Isten fia közénk jött, hogy kifejezze szeretetét és megváltson minket. Ez egész életünkre kihatással kell, hogy legyen. Michael Novak katolikus filozófus, diplomata, író sokszor hivatkozott A demokratikus kapitalizmus szelleme című könyvében is kiemelt helyen kezeli a Megtestesülést. (Későbbiekben erről a műről majd még szeretnék külön is írni, hiszen blogunk témájában ez egy igazi alapmű.)
Michael Novák művében hat teológiai doktrínát (tantételt) emel ki, amelyek erőteljes szerepet játszottak abban, hogy olyan intézményeket hozzon létre az emberiség, melyek „segítik a gazdasági fejlődést, a politikai szabadságot és az emberi haladásnak való erkölcsi-kulturális elkötezettséget.” Ezen doktrínák sorában a Szentháromság, Versengés, Az eredendő bűn, A birodalmak elválasztása és Caritas mellett megjelenik a Megtestesülés is.
