Elgondolkodtató

  • Mikor el akar kapni a félelem
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,  az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” (Zsolt 91,1-2)

    A szemhéjam rögtön felpattant, a szívem vadul verni kezdett, mikor meghallottam, hogy jelez a telefonom. Éjjel 1 óra volt. Aki ilyenkor hív, nem jó hírrel keres. Kiugrottam az ágyból, megragadtam a készüléket, és ezt az sms-t olvastam: „Anyu, itt a rendőrség. Lezárták a kollégiumot, fel-le rohangálnak, kiabálnak. Nem tudom, mi történt, de nagyon félek.” Ashley volt, friss kollégista lányom, akitől alig hét órája váltunk el.

  • 2014. december 23. – Kedd (Lk 1,57-66)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
    Lk 1,57-66

    Elmélkedés

    Az események sorát folytatva a mai napon Keresztelő János születésének történetét olvassuk az evangéliumban. Mária távozása után kis idővel Erzsébet megszüli fiát. Az evangélista rövid megjegyzése így hangzik: „Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki” (Lk 1,58). Ne menjünk el szó nélkül a kijelentés mellett!

    Zakariás és Erzsébet ekkor már idősek voltak. Évek, évtizedek óta éltek házasságban, de nem született gyermekük és ez sokak szemében szégyen volt. Amikor házasságot kötöttek, bizonyára ők is azt tervezték, hogy gyermekeknek fognak életet adni, szeretetben fogják őket felnevelni, s gondoskodásukat majd azzal fogják gyermekeik meghálálni, hogy idős korukban segítik őket, támaszkodhatnak rájuk. De az évek során nem teljesült ez az álmuk, vágyuk. Most viszont sok évi várakozás után, amikor már semmi reményük sem volt rá, mégis gyermekük születik. És ezt a gyermeket Istennek köszönhetik. Ez a gyermek Isten áldása. Gyermekük az irgalmas Isten ajándéka. Igaz mindez a gyermekre, Jánosra és minden gyermekre. A gyermek születése hallatán mindenki örül, s a szülők örömét növeli a rokonok és ismerősök öröme.

    Jézus születésének ünnepéhez közeledve engedem-e, hogy Isten öröme eltöltsön, egyre jobban betöltse szívemet?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Neked szenteljük magunkat, Urunk: fogadj el minket, igazság Istene, fogadd el népedet, és töröld el minden bűnét; add, hogy becsületességben és ártatlanságban éljen. Legyenek valamennyien választottak és szentek, s kapjanak helyet angyalaid sorában!

  • Ajándék-kór
    Posted in: Elgondolkodtató

    altGondolom, nem kevés leleményességre van szükség azoknak az újságíróknak, akik kénytelenek minden karácsonykor előhozakodni a mit-vásároljunk-szeretetteinknek-karácsonyra témakörben. Hogyan lehet erről minden évben újat mondani? Milyen szakértőket vonjanak be? Sztárszakácsot vagy szülész-nőgyógyászt, esetleg asztrogológust? Nyilván a téma nem kimeríthetetlen. Azért csak megakadt a szemem azon a frappáns kérdésen, hogy hát mit is ajándékozzunk annak, akit nem szeretünk? És tényleg?

  • Tudtad, Mária?
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Tudtad Mária, hogy a gyermeked egy nap majd jár a vizen?
    Tudtad Mária, hogy a gyermeked Ő lesz, ki megment minket?
    Tudtad, azt, hogy Ő ott is jár, hogy angyalok járnak?
    Csókoddal – mit arcára adsz – Isten arcát csókoltad!”

  • Galgóczy Erzsébet életrajzából (1)
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Az egyetlen ismert magyar stigmatizált a szolnoki Galgóczy Erzsébet. A szerk.

    1. rész: A puha fészek

    Így ír magáról: „Még kétéves koromban sem tudtam járni. Azt mondták, hogy angolkóros vagyok. Születésemtől kezdve mindig beteges voltam. Édesanyám nagyon sokat aggódott értem és sok anyagi áldozatot hozott, hogy fölerősödjem. Mikor végre megtanultam járni, gondatlanságból ottfelejtett lúgkövet ittam és nemsokára eltört a bal lábam. Ez megint hosszú hónapokra ágyhoz kötött és fokozta Édesanyám aggodalmát.

  • Önmagatokat vizsgáljátok meg!
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAz önvizsgálat nehéz dolog. Nehéz tükörbe nézni, nehéz szembenézni a valósággal, fõleg lelkünk állapotával. Egyszer azt mondta nekem egy lelkileg gyengébb ismerõsöm: „Az igazsággal ölni lehet!” Én elcsodálkoztam ezen, mert úgy tudtam, hogy az igazság szabaddá tesz ( Jn 8:32) és életet ad (Jn 14:6).

    Késõbb értettem meg, hogy mit akart mondani. Valóban, a bûnös ember, aki rejtõzik lelkiismerete elõl, a valósággal való szembesülés elõl, annyira gyenge, hogy össze is roppanhat a valóság ismeretének súlya alatt…