Battaplébánia

Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet.
A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt.
Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Mt 13,44-52

Elmélkedés

Kiknek szól az üzenet?

Az Isten országáról szóló példabeszédek harmadik eleméhez érkeztünk a mai vasárnap. Jézus földbe rejtett kincshez, értékes igazgyöngyhöz és hálóhoz hasonlítja az országot. Miután megnéztük, hogy az ember részéről milyen lelkület szükséges Isten üzenetének befogadásához (2014. július 13.) és elmélkedtünk az isteni üzenet tartalmáról (2014. július 20.), a mai napon arra keressük a választ, hogy kiknek szól Isten üzenete?

Jézus egy alkalommal nagyon kemény szavakkal illeti azokat, akiknek az isteni üzenet tanítása volt a feladata. Ezt mondta: „Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok” (Lk 11,52). Szavai egyértelműen jelzik, hogy Isten szavának ismerete bizonyos értelemben kiváltság volt abban az időben. Az írástudók, a tanítók, a farizeusok értettek a törvények helyes értelmezéséhez, de nem teljesítették azt a feladatukat, hogy az embereket megtanítsák az isteni parancsok helyes megtartására. A vallási dolgokban jártas, képzett emberek és az egyszerű nép között szakadék tátongott, amelyet Jézus a lehető legegyszerűbben átlépett. Nyilvános működése kezdetén a názáreti zsinagógában így beszélt: „Az Úr Lelke rajtam, azért kent fel engem. Ő küldött, hogy a szegényeknek hirdessem az örömhírt” (Lk 4,18). Más alkalommal mondott szavai szerint Isten országának megvalósulását nem csak a csodák jelzik, hanem az is, hogy „a szegényeknek hirdetik az evangéliumot” (Lk 7,22).

Az igazság hallgatásának vágyával Jézushoz igyekvő emberek között alig akadnak írástudók, de annál több az egyszerű ember. Kiket látunk ebben a tömegben? A társadalom kitaszítottjait. Ott vannak például az egyszerű pásztorok, akik foglalkozásuk miatt vallásilag tisztátalannak számítottak. Vagy ott vannak a vámosok, akiket a zsidók lenéztek, mert a rómaiak kiszolgálói voltak. Ott vannak a szegények, akikre a tehetősebbek úgy tekintettek, hogy bűneik miatt sújtja őket Isten a szegénységgel és a nélkülözéssel. Ott vannak a betegek, akik kiszolgáltatott helyzetükben aligha számíthattak emberi segítségre, de Jézus csodás gyógyításai révén megtapasztalhatták Isten jóságát. Ott vannak a bűnösök, akiket a magukat igaznak tartó zsidók lenéztek, de mégis megérintette őket Isten irgalma. Ott vannak a nők, az asszonyok, akiknek vallási kérdésekben nem volt szabad megszólalniuk, véleményt mondaniuk. Ott vannak a gyerekek, akik koruk miatt semmiféle tekintélynek nem örvendhettek, de Jézus barátságának köszönhetően mégis részesülhettek Isten áldásában.

Ezek az egyszerű emberek mind szívesen hallgatták Jézust, aki egyszerűen szólt hozzájuk. Tanítását olyan példákkal, esetekkel világította meg, amelyekkel a hallgatóság nap mint nap találkozott. Könnyen megértették, hogy milyen lehet a földművelés közben kincset találni, hiszen ez többségük mindennapi munkája volt, s talán néha éppen arról álmodoztak munka közben, hogy milyen nagy szerencse volna kincset találni a földben. E példázatból megértették, hogy az Isten országa olyan kincs, olyan érték, amelyért érdemes fáradozni.

Vajon én felismerem-e magamat Jézus példázataiban? Magamra vonatkoztatom-e azokat? Szívesen hallgatom-e Isten üzenetét? Felismerem-e benne azt az örömhírt, amely az üdvösség útját mutatja számomra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze vasárnaponként a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!

Ferenc pápa elődeinél sokkal gyakrabban emlegeti az ördögöt, a Vatikán pedig nemrég elismerte a nemzetközi ördögűzők társaságát – de mit jelent ez itt, Magyarországon, 2014-ben? Egyáltalán milyen az, ha valakibe belebújik a „gonoszlélek”? Nagy nehezen sikerült találnunk egy magyar exorcista plébánost, aki segített értelmezni az ördög-helyzetet. És akkor már Az ördögűző című filmről is megkérdeztük.

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.”
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”
Mt 13,24-30

Elmélkedés

Jézus példázata szerint a jó és a rossz egyaránt jelen van a világban, s mindkettő hatást gyakorol ránk. A példabeszédben szereplő búza a jót jelképezi, a konkoly, a hasznavehetetlen vadnövény pedig a rosszat. Isten jósága üdvösségünket szeretné, de a sátán gonoszsága ezt meg akarja akadályozni. A mi számunkra talán egyszerűnek tűnne az a megoldás, hogy azonnal fogjunk neki a rossz kiirtásának. Ezzel persze azonnal gondjaink lennének, mert melyikünknek van joga ilyen ítéletet meghozni, azaz mindenről pontosan eldönteni, hogy jó vagy rossz. Amit ugyanis az egyik pillanatban jónak minősítünk, a helyzet fordultával ártalmassá válhat, és fordítva is igaz ez. Hányszor előfordult már, hogy valami ellen minden erőnkkel tiltakoztunk, s a végén kiderült, hogy milyen jó lett volna elfogadni. Ítéleteinkben tehát nehéz jó döntést hoznunk, bármennyire is igyekszünk minden körülményt figyelembe venni.

Érdemes elfogadnunk, hogy Isten, aki valóban a legfőbb jóság, jól tudja, hogy mi jó az embernek, mi jó nekünk, s érdemes elfogadnunk Istentől mindazt, ami a jó úton segít minket előre haladni.

Sokszor halljuk vagy talán magunk is mondjuk egy-egy rossz döntés után: „Nem tudtam, hogy rosszat teszek ezzel.” Ne próbáljunk meg ilyen módon kibújni felelősségünk alól! A rossz felismerhető, miként a gyomnövény is a búza között. Csak egy kicsit jobban oda kellene figyelnünk Isten sugallataira.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

A konkoly között nehéz felnőni, de te erőt adsz hozzá! Amikor felkel a nap, simogat a szellő, nagy lágy eső permetez, tudom, hogy az én Uram rám tekint, nem hagy magamra. Vállalom a küzdelmet a mindennapokban, mert örömmel tölt el, hogy a mennyei csűrben helyet készítettél számomra. Vesd ki színemből a konkolyt, mert ott csak a te fényednek van helye. Krisztusom! Köszönöm, hogy az Eucharisztiában, a szent kenyérben magunkhoz vehetünk! Növelj hitben, reményben, szeretetben, hogy mások eledele legyek. Hála és dicsőség nagy jóságodért!

Földi Tibor atya nem azonos a Tibiatya nevű Facebook felhasználóval, aki szekuláris és helyenként vulgáris adomáiról és fröccs-szeretetéről híresült el a közösségi oldalon. A szerk.

VIRTUÁLIS A’LA CARTE

Beülsz az étterembe és átnézed az étlapot. Lelki szemeid előtt megjelennek az ínycsiklandó ételek. Látod a színeiket, előre érzed az ízüket és az illatukat és nézed az órát, hogy mennyit kell még várnod, hogy a pincér kihozza a rendelésed. Ha nincs pincér, hiába a leadott rendelés, éhes maradsz.

„Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és bátor? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” (Józs 1,9)

Rettenetesen dühös lettem az automatánál. Nem csak mérgelődtem. Nem csak felment bennem a pumpa. Rettenetesen dühös voltam. Előfordul, hogy túlzott reakciót vált ki belőlünk valami kellemetlenség. És mint az iránytű észak felé, úgy mutatott ez a düh is egy pontra bennem. Valamire, amit nem dolgoztam fel.

A nemrég elvált Lucas (Mads Mikkelsen) egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek, kollégák is kedvelik őt. Egyik kolléganőjével randizni kezd, és úgy tűnik, magánélete is mederbe kerül. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen Lucas pedig értetlenül áll az események előtt.

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,20-28

Elmélkedés

Az apostolok nevét felsoroló evangéliumi részek két Jakab nevű személyt említenek. Az egyik Zebedeus fia, János apostol testvére, akit idősebb Jakabnak nevez a hagyomány, a másik pedig Alfeus fia, akit fiatalabb Jakabnak hívunk. Ma az előbbit ünnepli Egyházunk. Péter és János mellett ő a harmadik személy, aki jelen van Jézus színeváltozásakor és az Úr közelében lehet a szenvedés kezdetén a Getszemáni-kertben. Nagy tekintélynek örvendett a hívek körében, hiszen ő lett a jeruzsálemi közösség vezetője. Az Apostolok Cselekedetei röviden beszámol arról, hogy Heródes Agrippa király a krisztusi közösség növekedését rossz szemmel nézve elfogatta annak néhány tagját és „karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét” (vö. ApCsel 12,1-2). Így Jakab lett elsőként vértanú az apostolok közül.

A Jakab apostolban és testvérében, Jánosban lévő törekvésről, szándékról árulkodik a jelenet, amikor különleges helyet szeretnének maguk számára biztosítani Jézus mellett az ő megvalósuló uralmakor. Ezt az eseményt írja le az ünnep evangéliuma. Kívánságukban ne csak a negatív értékjelű nagyravágyást vegyük észre, hanem azt is, hogy készek mindenben osztozni Jézus sorsában, ha nem is értik még egészen, hogy mit jelent ez.

Kész vagyok-e Jézus útján járni mindenkor? Kész vagyok-e Jézusért mindenről lemondani? Kész vagyok-e arra, hogy hitemről tanúságot tegyek? Él-e bennem az apostoli buzgóság?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi veled tartottunk a hegyre. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és felfénylett előttünk arcod. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és dicsőséged betöltött minket. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és minket elnyomott az álom. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi azt éreztük, jó nekünk itt lenni. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és félelem szállt le ránk. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi hallottuk hangod. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi elhallgattunk.

Úgy viszonyulj a gonosz emberhez, ahogyan egy szerető anya, akit gyötör a beteg gyermeke iránt érzett szánalom, és nem kisebb szolgálatkészséggel és gyengédséggel dédelgeti őt, mint az egészségeset és erőset.

Forrás: Loyolai Szent Ignác válogatott gondolatai – AndroKat

Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. A próféták azonban sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.

A tanítványok egyszer odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Miért szólsz a néphez példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:
Hallván hallotok, és mégsem értetek,
nézvén néztek, de mégsem láttok;
megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
Fülükkel restül hallanak,
szemüket behunyják,
hogy a szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak,
és a szívükkel ne értsenek,
s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
Mt 13,10-17

Elmélkedés

Jézus, aki kiváló szónok és tanító volt, a néphez intézett beszédeiben szívesen használt példázatokat. Ezeket a hasonlatokat azok is könnyen megértették, akik nem voltak tanultak, hiszen a mindennapi életben sokszor találkozhattak olyan esetekkel, amelyek a példázatok tartalmát alkották. Gondoljunk csak a pásztorról, a szőlőmunkásokról szóló példabeszédekre, vagy a magvetőről szólóra. A mai evangéliumban ez utóbbival kapcsolatban kérdezik meg tanítványai Mesterüktől, hogy miért tanítja a népet példabeszédekben. Jézus válasza is egy kicsit példabeszéd-szerű, hiszen nem biztos, hogy mindenki megértette.

A feleletből kiderül, hogy ami az egyik ember számára könnyen érthető és megjegyezhető, ugyanaz mások számára, akik magukat bölcsnek és okosnak gondolják, nehezen felfogható. A példabeszédek ugyanis nem passzív hallgatást kívánnak, hanem gondolkodásra késztetik a hallgatóságot, amelyre nem mindenki kész. Az elbizakodottak azt hiszik, hogy számukra senki sem tud újdonságot mondani, ezért bezárják szívüket a tanítás előtt. Elzárkóztak az igazság elől, vagyis behunyták szemüket vagy befogták fülüket. A megértés tehát nem a tartalomtól függ, hanem a hallgató készségén múlik, azon, hogy megérzi-e, hogy a hasonlat tulajdonképpen róla szól, s megvan-e benne a készség, hogy a hallottak tanulsága szerint változtasson életén. Hogyan hallgatom Jézus tanítását?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, aki Palesztina útjain zarándokolva kiválasztottad és meghívtad az apostolokat, és azzal bíztad meg őket, hogy hirdessék az evangéliumot, a híveknek jó pásztorai legyenek, és ünnepeljék az istentiszteletet, add, hogy ma se hiányozzon Egyházadból a sok szent pap, aki mindenkihez elviszi halálod és feltámadásod gyümölcseit.
Szentlélek, aki ajándékaid folytonos kiárasztása által megszenteled az Egyházat, Áraszd ki a megszentelt életre hivatottak szívébe az Isten országa iránti bensőséges és szenvedélyes szeretetet, hogy önzetlen és feltétel nélküli „igen” kimondásával életüket az evangélium szolgálatába állítsák.

Szent II. János Pál pápa