Archives for Elgondolkodtató - Page 942
Nincs még egy olyan hely, mint Medjugorje
„Abban az időben, amikor a Hittani Kongregáció vezetője volt, nagyon óvatosan viselkedett és megtartotta ezt a hozzáállást. Először 1981-ben voltam Medjugorjé-ben, de rögtön utána elmentem hozzá, hogy tájékoztassam” - mondta…
Kis Szent Teréz tisztelőinek – franciául
Két levelet is kaptam a közelmúltban, melyekben arról tájékoztattak: hol lehet Szent Terézzel kapcsolatos információkat találni az interneten. Mindkét forrás főleg francia nyelvű – azért bizakodom, hogy lesznek olyanok, akik…
2014. május 28. – Szerda (Jn 16,12-15)
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem…
Az Egyház élete szakadatlan Pünkösd
(…) Ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről:…
Örüljünk szülőlétünk minden szakaszának
„Mindennek megszabott ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt:” (Préd 3,1) „Egész éjjel nevetni fognak?” – kérdezte mókás fintorral a férjem. „Nem tudom” – feleltem…
Szent János, az Inkvizíció, és az ördögűzés
Egy előzetes megjegyzés: anélkül, hogy „szentté akarnám avatni az Inkvizíció intézményét”, azt kell mondanom túl egyoldalú és így túlságosan is negatív az a kép, amit festeni szoktak erről a hivatalról.…
Előszó – A “keresztyén rockzene”
Előszó dr. Kőrössy Soltész Katalin A „keresztyén” rockzene c. könyvéhez Amit látunk, hatással van ránk. Egy véres baleset megrendít, egy erőszakos durva jelenet felkavar, a szeretet gyengéd gesztusai megnyugtatnak. Amit…
Előszó – A “keresztyén rockzene”
Előszó dr. Kőrössy Soltész Katalin A „keresztyén” rockzene c. könyvéhez Amit látunk, hatással van ránk. Egy véres baleset megrendít, egy erőszakos durva jelenet felkavar, a szeretet gyengéd gesztusai megnyugtatnak. Amit…
2014. május 23. – Péntek (Jn 15,12-17)
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim…
A Szentlélek-keresztség
Mi ez a keresztség, és hogyan viszonyul a szentségekhez? ROME, May 09, 2014 () – A pápai udvar prédikátora, Raniero Cantalamessa, a múlt héten a Virginia-beli Norfolk konferenciájának vendégelőadója volt.…




