Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés

A húsvéti ünnepek befejeződtek Jeruzsálemben. Az ünnepre érkező zarándokok hazatértek. Az ünnep előtti napon Jézus meghalt, élete véget ért. Vasárnap reggel az asszonyok, akik a sírhoz mentek, még az Úr holttestét sem találták meg. A Jézus-esemény lezárult. Nincs értelme tovább maradni a városban, gondolja a két tanítvány, akik reményvesztetten indulnak haza, Emmauszba.

Esetük jól példázza, hogy milyen csalódást jelentett Jézus követőinek a nagypénteki szégyenteljes kereszthalál. S ebből a csüggedésből még az sem tudja felrázni őket, hogy az asszonyok azt állították, hogy Jézus él. Sőt miután egyes apostolok szintén üresnek találták a sírt, még ennek sem hisznek. Útközben, amikor találkoznak Jézussal, lángol ugyan a szívük, de mégsem jutnak el a felismerésre. A kenyértörés az az esemény, amely megnyitja szemüket, s új megvilágításba helyez minden korábban történtet. Amikor Jézus megtöri a kenyeret és odanyújtja az emmauszi tanítványoknak, ezt oly módon teszi, ahogy senki más. A megvilágosodás élménye, a felismerés öröme azonnal arra indítja őket, hogy örömüket megosszák másokkal, ezért visszasietnek az apostolokhoz Jeruzsálembe.

A Krisztussal való találkozás a szentáldozásban mindannyiunk számára lehetséges, hiszen az Oltáriszentségben Jézus valóságosan jelen van. A szentáldozás engem is arra indít, hogy tanúságot tegyek Krisztus jelenlétéről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Kifejezem hálámat, hogy meghívtál szolgálatodra. Egyetlen jutalomért, az örök üdvösségért fáradozok, s tudom, hogy ennek elnyeréséért érdemes mindent megtennem. Elismerem, hogy bűnös vagyok, aki a te kegyelmeddel mégis felemelkedhetek elesettségemből. Légy hozzám irgalmas! Légy hozzám nagylelkű! Légy velem megbocsátó!

„Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam.” (Mt 28,5-7)

Szerintem még nincs vége a húsvétnak számomra. Tudom, hogy mi e szent nap dicső üzenete általában a világnak.

De Jézus mit szeretne nekem külön tudtomra adni, miről akarja, hogy gondolkozzam, elmélkedjem az évnek ebben a meghatározó szakaszában? Az új kezdet időszakában.

A jubileumi 2000-ik évben Nurszia szerzetesei új életet leheltek Szent Benedek szülőhelyébe. Monasztikus közösséget hoztak létre, mely a világ minden részéről vonzza a férfiakat, hogy kövessék Benedek Reguláját. A film bemutatja az „ora et labora” (imádkozni és dolgozni) elv megvalósítását a gyakorlatban, a szerzetesek egy napján keresztül. A film címe (Isten keresése) minden szerzetes igazi elhívása, a valódi szerzetesi hivatás első és legfontosabb minőségének bemutatása, ahogy azt Szent Benedek lefektette a Regulában.
40 perces film (szöveg nélkül).

„Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül t…

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Jn 20,1-9

Elmélkedés

Jelenések és találkozások

A feltámadt Krisztus megjelenéseiről és találkozásairól az asszonyokkal, az apostolokkal és a tanítványokkal mind a négy evangélium részletesen beszámol, valamint az Apostolok Cselekedetei is ezzel kezdődik. Egyszerű papként nem vállalkozok arra, hogy időbeli sorrendbe állítsam ezeket az eseményeket, ezt a szép feladatot meghagyom a szentírástudósoknak. A feladat igen bonyolult, főként, ha a jelenések pontos földrajzi helyét is meg akarják határozni.

Ehelyett inkább e jelenések és találkozások közös jellemzőit igyekszem összefoglalni a mai elmélkedésben, illetve az előttünk álló húsvéti vasárnapokon a feltámadásba vetett hit megszületésére próbálom ráirányítani az olvasók figyelmét. Mi derül ki a húsvéti beszámolókból?

Elsőként említsük meg azt, hogy a feltámadt Úrral való találkozások az emberek számára érzékelhető valóság rendjébe tartoznak, azaz látják őt azok, akiknek megjelenik, hallják szavát, akár testi kapcsolatba is léphetnek vele, azaz megérinthetik őt, gondoljunk csak a kételkedő Tamás apostolra. Még az is előfordul, hogy az apostolok szeme láttára eszik (vö. Lk 24,41-43). Az Úr tehát testben támadt fel, s ennek hangsúlyozása azon tévedések miatt fontos, melyek szerint Jézusnak csak a lelke támadt fel.

Másodszor arra érdemes figyelnünk, hogy bár a Feltámadott az emberek számára érzékelhető testben mutatkozik meg, jelenései mégis túlmutatnak az emberi világ valóságán, azaz megdicsőült testére már nem vonatkoznak ennek a világnak fizikai törvényei. A zárva tartott ajtók sem tudják megakadályozni, ott és akkor jelenik meg és tűnik el, amikor akar.

Harmadszorra azt tanítják a jelenések, hogy a feltámadt Krisztus azonos a keresztre feszítettel, azaz még megdicsőült testén is látszanak a keresztre feszítéskor szerzett sebei, és azonos azzal a Jézussal, akit korábban megismertek az apostolok és a tanítványok, valamint az emberek. Olyan cselekedeteket tesz, amelyek sajátosan őrá jellemzőek. Amikor például megtöri az emmauszi tanítványok szeme láttára a kenyeret, akkor ezt úgy teszi, ahogyan az utolsó vacsorán is tette (vö. Lk 24,30-31), s ennek hatására ismerik fel őt. Vagy azonosságának igazolására felhozhatjuk példaként, hogy nevén szólítja azokat, akiknek megjelenik, azaz életéből ismeri őket személyesen, gondoljunk csak például Mária Magdolnával való találkozására, aki e néven szólításkor ismeri fel őt (vö. Jn 20,16).

És ha már a felismerést említettük, negyedik közös elemként a hit látásmódjáról kell szót ejtenünk, mint a felismerés minden bizonnyal legfontosabb tényezőjéről. Erre jó példa a mai evangélium. Mária Magdolna futva visz hírt az üres sírról az apostoloknak: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” (Jn 20,2). Péter és János rögtön a sírhoz szaladnak, s amikor a szeretett tanítvány látja az otthagyott lepleket, hinni kezd. A szövegben így szerepel: „Látta mindezt, és hitt” (Jn 20,8). Vagy példaként hozhatjuk még azt is, amikor a Tamással való találkozáskor ezt mondja Jézus: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” (Jn 20,29).

Ötödik közös vonásként és mintegy befejezésként essen szó arról, hogy a Feltámadott küldetést ad. Azt a küldetést, hogy apostolai és tanítványai legyenek feltámadásának tanúi, hirdetői, s ők engedelmeskednek e kérésnek. Ennek köszönhetően kezd el terjedni a feltámadás örömhíre és csatlakoznak egyre többen az Egyházhoz, a Krisztusban és feltámadásában hívők közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk az Úr jelenlétét, s akik szintén azt a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! Örömmel halljuk az apostolok tanúságtételét a veled való személyes találkozásról. Ők egykor láthattak téged megdicsőült testedben, s meggyőződhettek arról, hogy újra élsz. E tapasztalatok hitet ébresztettek bennük és elindították őket a tanúságtétel útján. Szólíts engem is nevemen! Engedd, hogy megérintselek! Add nekem is a hit ajándékát! Feltámadásodba vetett hitemet és irántad való szeretetemet azzal szeretném megmutatni, hogy az apostolokhoz hasonlóan én is bátran hirdetem feltámadásodat, amely az új élet, az örök élet forrása minden ember számára.

A nagypénteki szertartás egyik legszebb mozzanata a kereszt leleplezése. A pap részletenként lebontja a leplet, háromszor mutat rá a keresztre és hív az imádásra, tiszteletre. Ez a szertartás nagyon fontos dologra figyelmeztet bennünket.

A poszt átkerült a hortus carmeli blogra.