Elgondolkodtató

  • 2014. március 9. – Nagyböjt 1. vasárnapja (Mt 4,1-11)
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse.
    Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.”
    Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
    Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
    Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.
    Mt 4,1-11

    Elmélkedés

    A puszta csendje

    Legnagyobb ünnepeinkre, a karácsonyra és a húsvétra úgy készülünk, hogy lélekben a pusztába vonulunk. A karácsonyi előkészületként szolgáló adventi időszakban Keresztelő Jánoshoz megyünk a pusztába, aki a megtérést és bűnbánatot hirdeti, ezzel készítve fel bennünket a megváltó érkezésére. A húsvéti előkészület, a nagyböjt pedig azzal kezdődik, hogy Jézussal vonulunk ki a pusztába. A puszta csendje kiválóan alkalmas arra, hogy csendet teremtsünk lelkünkben. Olyan csendet, amelyben megszólal Isten. Csendet, amelyben meghalljuk Istent. Csendet, amely elnémítja személyes szándékainkat, akaratunkat és vágyainkat, és teret enged annak, hogy megismerjük Isten szándékát, átadjuk neki akaratunkat és az ő vágya, terve valósuljon meg életünkben. Kivonulunk a pusztába, hogy megtaláljuk a csendet. Azt a csendet, amelyben Isten van jelen és ő munkálkodik. Az életünket átalakító csendet. A lelki megújulást, újjászületést nyújtó csendet. Az imádságra ösztönző csendet. A lemondásra és a böjtre nevelő csendet. A nagylelkű adakozásra buzdító csendet. Az élet értelmére rámutató csendet. A szenvedés elfogadására tanító csendet. A halálba szenderülés csendjét. A feltámadást váró csendet. Mennyi csodát rejt számunkra a puszta! Mennyi titkot őriz! Mennyi új felfedezés vár minket ebben a csendben! A puszta megszólaló csendjében. A puszta bűnbánatra indító csendjében. A pusztaság Isten felé irányító csendjében.

    Ez a jelképes puszta az, amelyben meghallhatjuk a krisztusi örömhír lényegét: Isten megbocsát. Isten irgalommal fordul hozzánk. Nincs okunk a félelemre, nem kell tartanunk az isteni büntetéstől, ha felélesztjük magunkban az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatot. Isten kész eltörölni bűneiket, megbocsátani nekünk.

    Hol jelentkezik számunkra mégis a kísértés? Először is ott, hogy nincs bűn. Nem érezzük azt, hogy egyes cselekedeteinkkel szembefordulunk Istennel. És itt még nem is minősítettem e cselekedeteket rossznak, károsnak vagy vétkesnek. Ezzel azt akarom mondani, hogy bizonyos helyzetekben nem érezzük, nem tudatosul bennünk, nem vesszük észre, hogy rosszat teszünk, kárt okozunk a másik embernek, megszegjük az emberek közötti kapcsolatok alapszabályait, azaz egyszóval bűnt követünk el. A bűn nem létezik számunkra. Nem minősítjük tetteinket sem jónak, sem rossznak, hanem megtettük és ennyi. Ez a teljes felelőtlenség. Nincs bűn, tehát nincs szükség bűnbánatra sem.

    A kísértés második területe az, hogy nincs bűntudatunk. Nincs meg bennünk az őszinteség és alázat, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy felismerjük, belássuk bűneinket. Jónak, szentnek, igaznak tartjuk magunkat, s azt hisszük, hogy Isten tetszését leli bennünk. De ezzel csak ugyanolyan farizeusok vagyunk, mint akiket éppen kétszínűségük miatt ostorozott egykor Jézus. Csak egy farizeus gondolhatja azt, hogy neki nincs bűne! A bűntudat hiányának hátterében egyértelműen az húzódik meg, hogy nem akarjuk vállalni cselekedeteinkért a felelősséget, s nem gondolunk arra, hogy azoknak következményei lesznek.

    A harmadik kísértés pedig akkor ér minket, amikor nem hiszünk Isten irgalmában. Nem akarjuk elhinni, hogy Isten irgalma nagyobb a bűneinknél. Azt gondoljuk, hogy bűneink és engedetlenségünk miatt olyan távol vagyunk Istentől, hogy már sosem tudunk visszatérni hozzá és ő sem talál meg bennünket. Olyannyira kiszakítottuk magunkat Isten szeretetéből, hogy sosem lehetünk újra méltók arra. Úgy bemocskoltuk vétkeinkkel lelkünk ruháját, hogy még Isten sem képes lelkünket új, ragyogó ruhába öltöztetni. Olyan bűnöket követtünk el, amelyek miatt nincs többé helyünk mennyei Atyánk házában. E mondatokkal a tékozló fiúról és az ő irgalmas atyjáról szóló példabeszédre (vö. Lk 15,11-32) utalok, amely egyértelműen tanítja, hogy az irgalmas Isten mindig vár bennünket.

    Segítsen bennünket a nagyböjti időszak e kísértések legyőzésében!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, irgalmas Atyánk! Te a nagyböjt során időt adsz nekünk, hogy a pusztába menjünk és annak csendjében meghalljuk bűnbánatra való felszólításodat. Az egyetlen út, amely hozzád vezet: bűneink beismerése. Adj bölcsességet, hogy felismerjük a bűnt, felismerjem bűneimet! Adj alázatot, hogy bűnbánat ébredjen szívemben! Adj irántad való bizalmat, hogy higgyek irgalmadban és szeretetedben! Isten, bocsásd meg bűneimet! Add szívembe újra az engedelmességet, akaratod teljesítését, hogy méltó legyek arra, hogy gyermekednek nevezz!

  • Barsi Balázs új könyve és nagyböjti tanításai
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    altA nagyböjti időszak és Húsvét közeledtével ajánljuk legújabb, Jézus, világ Megváltója című könyvét, amely a Hamvazószerdától a húsvéti vigíliáig terjedő liturgikus időszakot öleli fel, szentírási elmélkedései mellett nagyobb lélegzetű elmélkedéseket tartalmaz a Szent Háromnap misztériumairól, továbbá Jézus főpapi imájáról, valamint egy keresztutat és egy ájtatosságot Jézus hét szaváról.

  • Hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjt
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató
    altAz áldozatbemutatásának helyét, az oltárt megfosztottuk díszeitől. A szent negyven nap idején a lila szín uralkodik a templomban, liturgiában. Mindez lelki összesze dettségre, bűnbánatra akar hangolni. A nagyböjt felkészít a húsvét méltó megünneplésére, s egyben a jó keresztény életre. Ez azonban harc árán születik. A felismert bűnök legyőzéséhez lemondással, imával és jótettekkel esdjük le Isten kegyelmét.
  • Szigorúan ellenőrzött életek – Márton Áron
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    Petényi Katalin és Kabay Barna dokumentumfilmje drámai sorsokon keresztül mutatja be a román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, a Securitate működését, a vallás, az etnikai kisebbségek, az emberi méltóság elleni támadásait, és ezzel szemben a belső szabadság, morális felelősség, hit és hűség erejét, mely az áldozatok erőforrása volt kiszolgáltatottságukban. Kortanúk vallomásain és a Securitate dokumentumain keresztül megrendítő képet nyújt a múlt szenvedéseiről, kollaborálásról, hűségről és árulásról.

  • Hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjt
    Posted in: Elgondolkodtató

    Az áldozatbemutatásának helyét, az oltárt megfosztottuk díszeitől. A szent negyven nap idején a lila szín uralkodik a templomban, liturgiában. Mindez lelki összesze dettségre, bűnbánatra akar hangolni. A nagyböjt felkészít a húsvét méltó megünneplésére…

  • Interjúk (1)
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA világ különböző helyein készült interjúk csokrából kiválasztottuk a számunkra legérdekesebbeknek kérdéseket. Itt átnyújtjuk ezeket Emiliano Tardif atya válaszaival.

    1. Miben áll pontosan a gyógyítás adománya?

    A gyógyítás adománya, csakúgy mint a többi karizma, a Szentlélek megnyilatkozása. Pál apostol azt mondja: „Ki ki a közösség javára kapja a Lélek ajándékait.” Ezek után kilencet felsorol: A bölcsesség adománya, a Indás adománya, a hit, a gyógyítás adománya, a csodatévő hatalom, a prófétálás, a szellemek elbírálása, a többféle nyelv adománya, a nyelvek megfejtése (vö. 12,8-1).

    Bővebben …

  • Mikor vihar dühöng és zúg a szél
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    alt„erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya” (Zsid 6,18b-19a)

    A süvöltő, fagyos szél kegyetlenül verte, ostorozta a ház oldalát. Az öreg lucfenyő meghajolt, és visítva súrolta a ház külső szigetelését. Képtelen voltam visszaaludni.

    A félelmetes kinti vihar illett ahhoz, ami családunk fölött csapkodott már hónapok óta. Egyik vihar a másik után sújtott le ránk, szusszanásnyi időt sem hagyva közben. A vejem szívműtétje. Apósom rákdiagnózisa. Totálkárosra tört autó. A másik, az egyetlen használható lerobbant. Férjem csellengő veseköve. Halmozódó kifizetetlen számlák. És még sorolhatnám…