Battaplébánia

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Lk 1,57-66

Elmélkedés

Életünk egy hajszálon függ – szokták mondani az emberek, amikor megtapasztalják az élet végességét, azt, hogy mennyire gyorsan véget érhet az életünk. Mert szeretjük irányítani, kézben tartani a dolgokat. De hogy mikor kezdődik vagy végződik az élet, az nincs a kezünkben. Törékeny, sérülékeny az élet, talán valóban egy hajszálon függ. A hívő ember mégis inkább azt mondja, hogy élete Isten kezében van. Neki köszönhetjük létezésünket és annak kezdetét, és az ő irgalmának köszönhető, hogy eljuthatunk halálunk után őhozzá, az üdvösségre, az örök életre.

Mennyire irgalmas az emberiséggel, velünk az Atya! Az ószövetségi időkben, a Megváltót megelőző időkben elküldi követeit, a prófétákat, s az idők teljességében egyszülött Fia jön közénk a földre. Az advent mindig az Atya szeretetére és irgalmára emlékeztet minket. A Betlehemben megszülető Jézus személyében testet ölt az irgalom. Jézus messiási küldetése az, hogy az Atya irgalmát földközelbe, emberközelbe hozza. Amikor annak örvendezünk, hogy velünk az Isten, akkor benne rejlik az is, hogy velünk van Isten irgalma, az ő szeretetből fakadó megbocsátása megtapasztalható számunkra.

Amikor a szent éjjelen hamarosan jászol elé térdelünk és a kis Jézusra nézünk, gondoljunk arra, hogy mennyire irgalmas hozzánk az Isten! Az ő irgalmától, szeretetétől, jóságától és könyörületétől függ üdvösségünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,

csak téged áhít Izrael,

és hozzád sóhajt untalan,

mert Isten híján hontalan!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

„Magtalan vagy és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz.” (Bír 2,13)

Foganás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban.

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

Szent Máté evangéliumában számos esetben találkozunk a következő kifejezéssel: „mindez azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott,” illetve „beteljesedjék, ami az Írásokban áll.” Máté ugyanis elsősorban a zsidók számára írta le Jézus történetét, s fontosnak tartotta kiemelni számukra, hogy az ószövetségi idők prófétai jövendölései Jézus személyében valósultak meg. Főként Jézus szenvedésével és halálával kapcsolatban jelentős ez az utalás, de az Úr születésénél is előfordul. Szent Máté Jézus születésénél azt akarja hangsúlyozni, hogy minden Isten tervei szerint történik. A próféták, akik Isten ígéreteit közvetítették, előre megjövendölték a Megváltó érkezését, most pedig beteljesednek ezek az ígéretek.

Egy jövendölés teljesülése természetesen nem önmagától következik be, s nem is az emberek tevékenységének következménye. Isten tette egykor az ígéreteket és most ő teljesíti be, valósítja meg azokat. Ő irányítja a történéseket, az eseményeket. A mai evangélium szerint József álmában utasítást kap Istentől, hogy vegye feleségül Máriát. Ezt Isten küldöttétől, egy angyaltól tudja meg. Tanulságként megfogalmazhatjuk, hogy akkor járunk el helyesen, ha aggodalmainkat félretéve hallgatunk Isten küldötteinek szavára, és mindenben úgy cselekszünk, ahogyan Istenünk kéri tőlünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj,

ki cserjelángból szólalál,

majd kőbe vésted tíz szavad,

jöjj tárt karokkal jómagad!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

A Gallup felmérése alapján 32 százalékkal mi magyarok a “leginkább szenvedő” országok közé tartozunk. A felmérés nem okozott igazi meglepetést, eddig is tudtuk, hogy frusztráció és boldogtalanságfaktor tekintetében a világ élvonalába számítjuk magunkat. A magyar emberek többsége úgy érzi, hogy nem törődünk egymással, az elutasítás félelme miatt a többség a magába gubózást választja inkább. Csak fel kell ülni egy kora reggeli helyi járatra és máris űzött szemű, elcsigázott lelkű emberek között találjuk magunkat.

Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt,
hogy elkészítse az utat teelőtted.
Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.
Mt 11,2-11

Elmélkedés

Mint a gyermekek

Miután az elmúlt vasárnapokon a gyermekségről és Jézus öntudatáról elmélkedtünk, folytassuk most azzal, miként látjuk felnőttként saját gyermekkorunkat, hogyan él emlékezetünkben ez az időszak, és miért lehet fontos, hogy megőrizzük, felélesszük magunkban a gyermeki lelkületet, s milyen értelemben tegyük ezt. Jézus egykor a versengő tanítványok elé egy kisgyermeket állított példaképként és ezt mondta: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). E kijelentése nélkül is él minden emberben az ártatlan gyermekkor és a fiatalság utáni vágy. A régi népmesékben felbukkannak az örök fiatalság italát kereső személyek, napjainkban pedig jó üzlet ránctalanító krémet gyártani vagy fiatalító kezeléseket tartani. Életútjuk feléhez érkezvén sokak számára megdicsőül, megszépül a gyermekkor, amikor pedig rádöbbennek múltbéli mulasztásaikra, s arra, hogy az időt nem lehet visszafordítani, kétségbeesetten keresik mégis valamiféle újrakezdés lehetőségét, de ez a legtöbb esetben kudarccal végződik. Karácsony táján különösen is jellemző, hogy az emberekre tör a nosztalgiázás: „Milyen szépek voltak a régi karácsonyok!” – hangzik sokaktól, ilyentájt előkerülnek a megfakult fényképalbumok és elhomályosult filmfelvételek, s az egykor alig szálingózó hó hirtelen embermagasságúra nő emlékezetükben. Az idősödő emberek erejük fogyatkozását megtapasztalván visszasírják életerős fiatalkorukat, a nyugdíjazás pedig kegyetlen pecsétként terheli meg sokak lelkivilágát. Kár volna tagadnunk: a személyi igazolvány kézhez vételétől a halálunkig nyomasztó érzésként nehezedik ránk az öregedés, nem csoda, hogy visszakívánjuk a gyermekkort.

Bocsánat a kissé ironikus hangvételért, de jó volna megértenünk, hogy Jézus nem infantilis múltidézésről beszélt. Jó volna egyszerűen elfogadni és azonosulni napról napra előrehaladó életkorunkkal. Jó volna fiatalon valóban fiatalként, felnőtt korban felnőttként, idős korban pedig idősként élni. Hiszen gyermekkorunkban oly természetes volt számunkra, hogy gyermekek vagyunk! Miért felejtettük el később, hogy életkorunknak megfelelően éljünk? Jó volna a világ dolgaihoz és az emberekhez életkorunknak és életállapotunknak megfelelően közeledni. Jó volna az értelmi és érzelmi fejlődés lépcsőfokait végigjárni, mégpedig úgy, hogy nem akarjuk siettetni az időt és nem is kívánkozunk vissza egy korábbi életszakaszba.

Mire gondolhatott Jézus, amikor a gyermeki lelkületet ajánlotta tanítványainak? Ahogyan a gyermek élete szülei gondoskodásától függ, ugyanúgy bízzuk életünket Isten gondviselésére! Miként a gyermek engedelmeskedik szüleinek, mert megbízik bennük, ugyanúgy engedelmeskedjünk felnőttként is Istennek, aki a boldogságunkat akarja! Ahogyan a gyermek elfogadja szüleitől a szeretetet, ugyanúgy éljünk Isten szeretetében!

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus Keresztelő János küldetéséről beszél. Kérdések hangzanak a hallgatóság felé: Miért mentetek a pusztába? Mit akartatok látni? Miért mentetek Jánoshoz? Kétségtelen, hogy János kissé különös volt. Nem városban lakott, mint a többi ember, hanem a pusztában. Teveszőr ruhát viselt, sáska és vadméz volt az étele (vö. Mt 3,4). Egyesek talán különcnek neveznék őt, de helyesebb, ha e nem megszokott dolgokban jelet, Istentől kapott jelet ismernénk fel. Hiszen János személyét szintén jelnek tekintették egykor az emberek. A jelek miatt Isten emberének tartották őt, s emiatt hallgattak bűnbánatot és megtérést hirdető szavára s keresztelkedtek meg nála.

Egy-egy szentgyónás után szokták a gyerekek mondani: „Olyan tisztának érzem magam! Olyan jó, hogy most újra tiszta a lelkem.” A felnőttek ritkán mondanak ilyet, talán mert megszokottá válik számukra a szentgyónás, vagy sokan elhagyják a lelki megtisztulás e lehetőségét. Arra azért emlékeznek, hogy gyerekkorukban ők is átélték ezt az élményt, de felnőttként már nem érzik ugyanezt. Miért megyünk lélekben Betlehembe? Miért akarunk találkozni a kis Jézussal? A válasz talán ez lehet: Szeretnénk megtisztítani lelkünket. Szeretnénk gyermeki őszinteséggel kifejezni bűnbánatunkat. Szeretnénk újra tisztaszívűek lenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Szükségünk van rád. Elismerjük, hogy nélküled egyedül vagyunk, magányosak vagyunk és elhagyottnak érezzük magunkat. Életünk olyan vándorút, amelyen társakat, barátokat keresünk. De oly sok csalódás ér bennünket. Akiről azt hittük, hogy valóban szeret minket, az később elhagyott. Akit szerettünk, hűtlen vagy hálátlan lett. Újra és újra feléd indulunk. Te az adventi időben alkalmat adsz nekünk, hogy a megtérés útjára lépjünk. Adj nekünk őszinte bűnbánatot, amely irántad való szeretetből fakad! Segíts, hogy találkozhassunk veled, az emberré lett Istennel!

Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13

Elmélkedés

A tegnapi evangélium a Messiás és előfutára elutasításáról szólt. Ezt a gondolatot folytatja a mai részlet, amelyben Jézus a „nem ismerték fel” kijelentést teszi János személyével kapcsolatban, azaz nem ismerték fel Jánost, mint prófétát. Az ószövetségi választott nép évszázadok óta várta a Messiást, akinek érkezését Isten megígérte. A Megváltó jövetelét közvetlenül megelőző időben lépett fel Keresztelő János, akinek megadatott, hogy rámutathasson Krisztusra, a Messiásra, akiben beteljesedett az isteni ígéret. János tanúságot tett az emberek előtt arról, hogy Jézus a Messiás. Tanúságtételét azonban nem fogadta el mindenki.

Jézusnak e Keresztelő Jánosról szóló kijelentését párhuzamba állíthatjuk a Szent János evangélista könyvének előszavában megfogalmazottakkal: „A világosság a világba jött, de mégsem ismerte fel a világ” (Jn 1,10). Itt természetesen már nem Jánosra, hanem Jézusra, a megtestesült Fiúistenre vonatkoznak a szavak. Őt utasítják el az emberek.

Ez utóbbi helyen, azaz az Ige-himnuszban ugyanakkor megjelenik az a gondolat is, hogy Isten gyermekei befogadták a világosságot. Az evangélista tulajdonképpen szembeállítja egymással a hit világosságát és a hitetlenség sötétségét, meghagyva az olvasók választási szabadságát. A betlehemi jászolban fekvő Gyermek az igazi világosság, aki a világba jön, hogy minden embert megváltson és üdvözítsen. Hiszek-e ebben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem jócselekedetek is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!

30. Jézus Krisztus világra jövetelének okairól 

Isten szeretete az emberi nem iránt: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta (Jn 3,16).

Korábban írtunk már arról, hogy hatástalanok a réz- és a mágneskarkötők, továbbá nem használ a mágnes a lottózáshoz sem, Egy friss hír szerint a Gazdasági Versenyhivatal többmilliós bírsággal büntetett egy magyar céget, mert nem tudta igazolni a mágn…