Battaplébánia

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14

Elmélkedés

Jézus egy étkezés alkalmával érdekes tanácsot ad az őt vendéglátónak, amely tanács nem csak neki szól. Azt javasolja, hogy olyanokat lássunk vendégül, akik ezt nem tudják viszonozni. A meghívások viszonzása alapvető illemszabály, amelynek megszegése sértődöttséget vagy haragot okozhat a családok, családtagok között. Jézus nem ezen illemszabály ellen beszél, hanem a szeretetgyakorlás újszerű módjáról.

A jócselekedetek gyakorlásakor nem szempont a viszonzás, hiszen akkor szó sem lenne önzetlenségről. Napjainkban is vannak olyan esetek, amikor viszonylagos jólétünk javaiból önzetlenül és viszonzást nem várva kell adakoznunk azok számára, akiknek megélhetését semmivé tette például egy természeti katasztrófa. Az ilyen helyzetekben való adakozásunk ne csupán sajnálatból fakadjon és ne is csak lelkiismeretünk megnyugtatására szolgáljon, hanem legyen valóban a nagylelkűségnek a jele!

Jézus a jócselekedetek önzetlen gyakorlásának módját ajánlja a mai evangéliumban. Nem az a legtökéletesebb jele a tiszteletnek és a szeretetnek, ha a viszonzás reményében tudunk csak adni. A jócselekedetek értéke akkor a legnagyobb, ha nem várunk cserébe semmit. Könnyebb ezt megtennünk akkor, ha egyedül Istentől várjuk jutalmunkat, és nem számítunk az emberi viszonzásra. Egyetlen kincsre vágyakozzunk, az üdvösségre, amelyet hitünk és jócselekedeteink érdeméül kapunk Istentől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

Mennyei Király, Vigasztaló,Igazságnak Lelke,ki mindenütt jelen vagyés mindeneket betöltesz,minden jónak kútfeje és az életnek megadója,jöjj el és lakozzál mibennünk,és tisztíts meg minket minden szennytől,és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket!
(IlI….

 A poszt átkerült a hortus carmeli blogra.

Ó isteni Szeretet! Szent közössége a mindenható Atyának és a boldog Fiúnak; mindenható vigasztaló Lélek, szomorúak kegyes vigasztalója, szállj az én lelkem hajlékába hatalmas erőddel, ragyogó világosságod fényével vidítsd fel elhanyagolt belsőmnek homá…

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Lk 13,22-30

Elmélkedés

Egy név szerint meg nem nevezett személy az üdvösségre jutók számáról kérdezi Jézust a mai evangéliumban. Az illető valószínűleg nem tartozott Jézus tanítványi köréhez, különben erről említést tett volna Lukács evangélista. A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre. Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.

Sok ember számára a vallásosság gyermekkori emlék. Egykor szüleiktől kaphattak valamilyen vallásos nevelést, talán a hittanórák alkalmával megtanultak néhány dolgot. Talán még valami jó emlékük is maradt a templommal kapcsolatban. Persze ez még kevés, de talán lehet rá építeni.

Jézus a következőket mondja: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak” (Lk 13,24). A Hit évében az Egyház a lehető legszélesebbre tárja azt a szűk kaput, a hit kapuját, amelyen át az üdvösségre juthatunk. Ha én már megtaláltam, segítsek másoknak is, hogy megtalálják a hit kapuját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg, Uram, a lelkiismeretnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál és hallgassam a szavadat.