Közeledés – úrvacsora és szentáldozás
Posted in: Elgondolkodtató
Adna-e úrvacsorát Barsi Balázs ferences szerzetesnek a dunamelléki református püspök? – ez is kiderült azon a dispután, amelyet Balog Zoltán református lelkipásztor, emberierőforrás-miniszter vezetett Budapesten, a Hold utcai templomban. Lesz v…
Maria Divine Mercy (MDM) 2010 novemberében indult írországi üzeneteit 2012 decemberében Štefan Sečka, a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke hivatalos 
A Hit Éve során megpróbáljuk sorozatszerűen közreadni dr. Gál Péter atya szentbeszédeit, melyek a Pécs-szabolcsi Magyarok Nagyasszonya Plébánia vasárnapi miséin hangzanak el. Köszönet a plébánia lelkes közösségének, akik rögzítik a teljes miseszöveget.
William Paul Young, az eddig világszerte 15 millió példányban kiadott „The Shack” (A viskó) c. könyv szerzője tavaly szeptemberben részt vett egy a németországi kiadója, az Allegria Verlag által Hamburgban megszervezett ezoterikus kongresszuson.
Szentlélek-kilenced
János apostol a Jelenések könyve 12,1-10-ben azt a politikai harcot ábrázolta, amit a szabadkőművesek és szövetségeseik vívnak a világuralom megszerzéséért. A Jel 13,11 a bomlasztó munkát, és a római-katolikus Egyház ellen folytatott harcot írja meg.





