Elgondolkodtató

  • 2013. február 27. – Szerda (Mt 20,17-28)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
    Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
    Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
    Mt 20,17-28

    Elmélkedés

    A kísértés még Jézus apostolait sem kerülte el, miként erről a mai evangéliumi részben olvasunk. A kísértés lényege, hogy ne Isten legyen a középpontban, hanem az ember. Jakab és János apostolok anyja kér kiváltságos helyet fiai számára. A gondolat valószínűleg nem csak az anya fejében fordult meg, hanem a két fiúéban is. Miközben Jézus a reá váró szenvedésekre próbálja felkészíteni tanítványait, ők hatalomra vágyakoznak. Ez kísértés.

    Válaszában Jézus a szolgálatról beszél: „Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok” (Mt 20,26) – mondja. Az a tény, hogy a válasz nem csak kettejüknek, hanem valamennyi apostolnak szól, azt jelzi, hogy a többiek is hasonlóan gondolkodhattak, ők sem maradtak volna le a dicsőségről.

    Talán engem is megkísért a gondolat, hogy részem legyen a dicsőségben. De csak abban. A szenvedéseket szívesen elkerülném, a kereszthordozásról lemondanék, a szűk ösvény helyett a kényelmes, széles utat választanám. Ez kísértés, amit észre kell vennem, s ami ellen küzdenem kell.

    Emberi vágyaim, elképzeléseim, ambícióim mennyire felelnek meg Isten akaratának? Jézus minden tekintetben szolga volt, aki azt cselekedte, amit az Atya kívánt tőle. Engedelmessége akkor érte el teljességét, amikor a kereszten odaadta életét az emberek üdvösségéért, mert ezt az áldozatot és szolgálatot kérte tőle Atyja. Így lett megváltásunk és üdvösségünk szolgája. A hatalom kísértését a szolgálat gyakorlásával győzhetem le. Legyen ebben példaképem a szolgáló Jézus!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a Te szereteted megvalósul. Boldog II. János Pál pápa

  • 2013. február 26. – Kedd (Mt 23,1-12)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
    Mt 23,1-12

    Elmélkedés

    A nagyböjti időben szeretnénk figyelni arra, hogy vallási életünk ne legyen felszínes, hanem valóban hitünkből fakadjon. A vallásosság nem elmélet, a vallási ismeretek megismerése, megtanulása még nem jelent feltétlenül vallásos lelkületet is. Hiába tudja valaki egy vallási témájú kérdésre a helyes választ például egy vetélkedő során, azzal továbbjuthat a következő fordulóra, de az üdvösséghez kevés. Hiába kap jó jegyet a hittanórán egy tanuló azért, ha elmondja, hogy az Úr napját azzal szenteljük meg, hogy pihenünk és elmegyünk szentmisére, ha vasárnaponként nincs ott a szentmisén. Mit jelent a gyakorlatban a vallásosság? Attól nem jár el a gyerek szívesen a misére, ha hetente elmondatjuk vele a feleletet. De ha hiszi, hogy a szentmisén Isten szól hozzá és Jézus van jelen, akkor szívesen eljön.

    Jézus azt szeretné velünk megértetni, hogy egy törvény teljesítése még nem elegendő. Ez amúgy is teher, kényszer az ember számára. De egy törvény hitből fakadó teljesítése már nem nehezedik teherként senkire, hanem szívesen, Isten iránti szeretetből megteszi azt. A farizeusok és írástudók tanítását követendőnek tartja Jézus, de cselekedeteiket már nem. Tanításuk alapja ugyanis a mózesi törvény, amelyet Isten adott, de amelyet ők nem tartottak be. A vallási tanítás és a gyakorlat azért szakadhatott el egymástól, mert hiányzott a hit, a meggyőződés. A megtérés, amelyre a nagyböjti idő jó alkalmat ad, a gondolkodásmódunk, az életformánk gyakorlati megváltoztatását jelenti, a kettő összhangba hozását. Vallásos cselekedetekkel legfeljebb az embereket lehet megtéveszteni, Istent nem. Ő ismeri szívünk szándékait.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

  • 2013. február 25. – Hétfő (Lk 6,36-38)
    Posted in: Elgondolkodtató

    A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
    Lk 6,36-38

    Elmélkedés

    „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36) – szól egykori hallgatóságához és hozzánk is Jézus. Az irgalmasság témája újból előkerül a nagyböjti időben. Most annak mércéjét és okát jelöli meg Jézus. Amikor embertársaink felé gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteit, annak az Istennek a cselekedeteit utánozzuk, aki irgalommal fordul felénk. Az Istenből áradó irgalom egyik jellegzetessége a hűség, amelyre Jézus példabeszédei szépen rávilágítanak. A tékozló fiú például nem volt hűséges atyja szeretetéhez. Hűtlen lett az atyai házhoz, a családhoz, mindahhoz, amitől ő szeretetet kapott. Megtagadta a szeretetet, hűtlenné vált, kegyetlen módon viselkedett, amikor örökségét kikérve távozott. Atyját végtelenül bántotta fiának cselekedete, de mégsem akadályozta meg abban, meghagyta szabadságát. De az apa még a fiú hűtlensége ellenére sem tagadta meg tőle atyai szeretetét, hűséges maradt ahhoz a szeretethez és irgalmához, ami korábban is jellemezte. Amikor a fiú megbánta tettét, irgalommal fogadta vissza.

    A nagyböjtben különösen is figyelünk az irgalmas Istenre. Az irgalom, a megbocsátás, a könyörület Isten tulajdonsága és nem pillanatnyi fellángolás benne. Amikor az Atyáéhoz hasonló irgalomra buzdít minket Jézus, akkor azt kéri, hogy legyünk hűségesek az irgalmasságban. Ne tagadjuk meg senkitől a megbocsátást! Engedjük, hogy Isten megérintsen bennünket és sugározzuk azt tovább a megbocsátásra vágyó emberek felé!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni! Nyisd fel szememet, hogy a szenvedésben nem elviselhetetlen rosszat lássak, hanem lehetőséget az Istenhez való közeledésre. Vezess engem az ima és a szenvedés által a megtérés útján!

  • 2013. február 24. – Nagyböjt 2. vasárnapja (Lk 9,28b-36)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
    Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
    A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
    Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
    Lk 9,28b-36

    Elmélkedés

    Láttam a fényt!

    Még a lélegzetem is elakadt, annyira elcsodálkoztam, amikor néhány évvel ezelőtt elsőáldozása után pár héttel egy kisfiú lelkesen mondta nekem: „Olyan szép ünnep volt! Láttam a fényt! Egészen közel jött hozzám.” Csodálkozásom annak szólt, hogy ő egy vak kisfiú volt, s nem volt okom kételkedni abban, hogy valóban látta a fényt. A példát azért említem, mert a mai vasárnap evangéliuma meghív bennünket, hogy lássuk Jézus isteni dicsőségét és az ő fényének, világosságának közelébe kerüljünk.

    Urunk színeváltozásának külön ünnepe van augusztus 6-án, de nagyböjt 2. vasárnapján is ezt az eseményt idézzük fel. Milyen mondanivalója van nagyböjtben a színeváltozásnak? Milyen sajátos üzenete van idén a Hit évében?

    Jézus színeváltozása lezárja az ő galileai működését és annak betetőzése. Amikor Jézus tanítja az embereket és meggyógyítja csodáival a betegeket, akkor többet tesz, mint hogy bizonyos igazságokra és életvezetési szabályokra tanítja őket, illetve jelenvalóvá teszi Isten irgalmát. Tanításának és gyógyításainak hátterében azt is észre kell vennünk, hogy mindezekkel feltárja az emberek előtt, hogy ki is ő valójában. Szavait hallgatva az emberek azt érzik, hogy Isten szól hozzájuk. Csodáit látva az emberek azt gondolják, hogy Isten tesz velük jót. Jézus tehát megmutatja, feltárja, hogy ő az Isten Fia. Tevékenységére különfélék a reakciók, az elutasítás és az elfogadás egyaránt megjelenik. Az evangélista mindkettőt lejegyzi. A visszautasítást azzal a szándékkal, hogy folyamatosan bemutassa az olvasóknak, hogy mi vezetett Jézus halálra ítéléséhez, az elfogadást pedig azért, hogy vezesse őket a hitben, a hit útján. Közvetlenül a színeváltozás előtt Péter apostol foglalja össze az apostolok, a tanítványok és a Jézust szívesen hallgató tömegek nevében az emberek hitvallását, amikor „Isten Felkentjének”nevezi az Urat (vö. Lk 9,20).

    Ezután következik a színeváltozás elbeszélése. A Péter által – isteni sugallat alapján – megfogalmazott emberi hitvallást múlja felül ekkor a mennyei Atya szózata: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Lk 9,35). Most az Atya nyilatkoztatja ki, hogy ki valójában Jézus: az ő szeretett Fia. A színeváltozás eseménye tehát nem független a korábbi cselekményektől, hanem annak csúcspontja.

    A történet másik mondanivalója, hogy bepillantást enged abba a dicsőségbe, amely Jézusra vár feltámadását követően. Korábban már beszélt tanítványainak arról, hogy szenvedések és halál vár rá, és a feltámadás is említésre kerül. A színeváltozás alkalmával a három kiválasztott apostol a hegyen egy rövid időre megláthatja Jézus dicsőséges arcát, s ez az élmény erőt ad majd nekik, amikor Jézus szenvedő, fájdalmas arcát látják. Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az ő feltámadása lesz az apostolok számára, amikor megdicsőült testben látják őt újra.

    Egy befejező gondolat erejéig figyeljünk még a három apostolra, pontosabban arra, hogy „elnyomta őket az álom” (Lk 9,32), és amikor felébredtek, akkor láthatták Jézus isteni dicsőségét. Elalvásuk oka egészen természetes is lehetett, hiszen éjszaka volt, álmosak lettek. De az is lehet, hogy jelképes ez az alvás, s azt jelzi, hogy még nem értenek mindent egészen, nem fogják fel a megjelenő személyek beszélgetését.

    A színeváltozás eseményének felidézése idén, a Hit évében segítsen minket abban, hogy megértsük és elfogadjuk a Jézusról szóló emberi és isteni tanúságtételeket, s magunk is igyekezzünk megfogalmazni személyes hitvallásunkat. Ha felébredünk „a hitetlenség álmából,” megláthatjuk Jézus isteni dicsőségét.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, Jézus Krisztus! Kereszted jele olykor árnyékként, máskor fényként vetül életemre. Néha értetlenül szemlélem szenvedésed, máskor kezdem megérteni, hogy megváltásomért haltál meg. Néha oly megerőltető felvenni keresztem, indulni keresztutamon, máskor lelkesen követlek téged. Segíts megértenem kereszthalálod és feltámadásod titkát! Taníts meg engem arra, hogy ne fordítsam el tekintetemet rólad akkor sem, amikor szenvedéstől gyötört arcodat mutatod nekem, s add, hogy meglássam dicsőségtől ragyogó arcodat! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

  • 2013. február 23. – Szombat (Mt 5,43-48)
    Posted in: Elgondolkodtató

    A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
    Mt 5,43-48

    Elmélkedés

    Jézus magasra helyezi a mércét, amikor a szeretet parancsáról beszél, és azt mondja, hogy még ellenségeinket is szeretnünk kell. Az Isten iránti és az embertársak iránti szeretetet értjük és elfogadjuk. Ha megtapasztalom Isten szeretetét és minden jót, ami ér életem során ennek tulajdonítok, akkor szívemben felébred a vágy, hogy szeretettel viszonozzam jóságát. Az is világos számunkra, hogy az embertársainkkal való kapcsolatokat nem mérgezhetjük meg a szeretetlenséggel, csak úgy juthatunk egymáshoz közelebb, ha szeretetben élünk.

    De miért szeressük azokat, akik ellenségesek velünk? Kétségtelen, hogy Jézus tanításának egyik valódi újdonságával állunk itt szemben: a szeretet gyakorlásában nem állhatunk meg félúton, hanem itt is a tökéletességre kell törekednünk. Nem zárhatunk ki tehát senkit a szeretetből. Még az sem lehet erre ok, hogy valaki gyűlölettel, ellenségesen viselkedik velünk. Isten lényege a szeretet, ez köti össze és élteti az isteni személyeket, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Ez a tökéletes szeretet árad ki felénk, emberek felé. Isten nem zárja ki szeretetéből a bűnösöket. Nem tagadja meg szeretetét azoktól, akik elfordulnak tőle, és azt képzelik, hogy életük Isten nélkül és az ő szeretete nélkül is boldog lehet.

    Az ellenség szeretete tanúságtétel részünkről, amely sokszor érthetetlen a világ számára, de talán gondolkozásra késztet sokakat. Törekedjünk a tökéletességre a szeretet gyakorlásában mindenki iránt! Törekedjünk arra, hogy Isten szeretetének tanúi legyünk!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istennek Igéje, én Uram taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek: hogy úgy szolgáljak, mint megérdemled, adjak számolgatás nélkül, harcoljak, nem törődve a sebekkel, dolgozzak, nem keresve pihenést, teljesen megfeledkezve magamról, nem várva más jutalmat, mint hogy tudom: akaratodat teljesítem.

  • Katolikus napok
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA  katolikus  napok  rendezője  nem  a  katolikus  Egyház,  hanem  a Német  Katolikusok  Központi  Bizottságának  Laikus  szervezete (ZdK), amely az első ÖKT szervezésében, Berlinben is részt vett. Jelenlegi elnöke H. J. Meyer professzor. A ZdK-nak sok egykori és mostani politikus tagja van. A ZdK reprezentál, és sokan nem tudják, hogy aktivitásuk nem egyezik minden katolikus hívő meggyőződésével és hitével. Amire katolikus van írva, belülről nem mindig katolikus.

    Bővebben …

  • 2013. február 22. – Péntek, Szent Péter apostol székfoglalása (Mk 16,13-19)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
    Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
    Mk 16,13-19

    Elmélkedés

    Szent Péter apostol székfoglalásának napján erről az ünnepről vesszük az evangéliumot és nem a soros nagyböjti köznapról. Az ünnep a Szent Péter apostolra alapozott Egyház egységét hivatott kifejezni. Péter elsőségét a Tizenkettő testületében az Úr ezen szavai alapozták meg: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat” (Mt 16,18).

    Péterről tett kijelentését megelőzően Jézus arról kérdezi tanítványait, hogy mit gondolnak róla az emberek, akik látják gyógyításait és hittel hallgatják tanítását. A válaszok sokfélesége jelzi, hogy Jézus személye körül sok a találgatás. Majd ugyanezt a kérdést a tanítványoknak teszi fel, akik közelebbről ismerik őt, s akiktől talán joggal várható, hogy a találgatások helyett komolyabb dolgokat fogalmazzanak meg. Ekkor szólal meg Péter, aki saját nevében és apostoltársai nevében a következőket mondja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16).

    Ha azt állítanánk, hogy ez a hitvallás teszi Pétert alkalmassá arra, hogy az apostoli testület és az Egyház vezetője legyen, túlértékelnénk emberi szerepét, hiszen maga Jézus állítja azt, hogy Péter nem a maga bölcsességével jött rá erre, hanem Isten nyilatkoztatta ki neki ezt az igazságot. Pétert Jézus Krisztus teszi sziklává. Jézus és az ő kegyelme teszi őt alkalmassá arra, hogy vezetője legyen a krisztusi közösségnek. A vezetés nem hatalmat, hanem szolgálatot jelent számára, illetve azok számára, akik az évszázadok során Péter utódaként, a római pápaként vezették az Egyház közösségét.

    A pápa feladata a hit őrzése és az emberek megerősítése a hitben. A Hit évében különösen is fontos, hogy rendszeresen imádkozzunk a Szentatyáért, hogy e feladatát Isten szándéka szerint tudja teljesíteni és megerősítse szerte a világon a keresztényeket hitükben.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, tégy méltóvá minket, hogy az egész világon szolgálhassuk azokat az embertársainkat, akik szegénységben élnek és halnak meg. Add meg nekik a mai napon a mi kezünk által mindennapi kenyerüket, és a mi megértő szeretetünk által adj nekik békét és örömet.

  • 2013. február 21. – Csütörtök (Mt 7,7-12)
    Posted in: Elgondolkodtató

    A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.”
    Mt 7,7-12

    Elmélkedés

    „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek” (Mt 7,7) – kezdődik Jézus tanítása a mai evangéliumban. De ki fog adni? Ki fog ajtót nyitni? Ki fogja a kéréseket teljesíteni. A magyar nyelvű szövegből ez nem derül ki. A Biblia nyelvezetét és az egykori héber-arám kifejezésmódot kutató és jól ismerő szentírástudósok szerint ezeket a kérdéseket az egykori zsidó emberek a következőképpen hallották, értették: „Kérjetek, és ad nektek az Isten; keressetek, és Istennél találni fogtok; zörgessetek, és ajtót nyit nektek az Isten.”

    Kérjetek, és adnak nektek! – bátorít minket Jézus. E szavakat a nagyböjti időszakban bátran vonatkoztathatjuk arra, hogy kérjük Isten bocsánatát, és ő megbocsát nekünk. Az Egyháznak az a feladata, hogy az embereket elvezesse az irgalmas Atyához. Jól ismerjük ezt az utat, a bűnbocsánat útját, a szentgyónás lehetőségét, amelyet szeretettel ajánlunk azoknak, akik szívük mélyén érzik Isten ölelésének hiányát. Ahogyan a Jézus példabeszédében szereplő jó pásztor utána megy az egyetlen eltévedt báránynak, ugyanúgy az embereket egyenként kell elvezetnünk az Atyához. Bár mindenkinek más az élethelyzete, más bűnök nehezítik életét, az isteni megbocsátás megtapasztalásához egyetlen út vezet, a szentgyónás útja, amelyen egyenként kell vezetnünk a megtérőket.

    Kész vagyok-e elfogadni az Egyháznak ezt a szolgálatát, amely számomra is megmutatja a rám váró Istenhez vezető utat?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy Te támogatsz.

  • Vassula katolikus?
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Vassula Ryden tevékenységének megítélése legalább annyira megosztja a katolikus híveket, mint Medugorje státusának kérdése. Néhány külföldi véleményt közreadunk a helyzet további árnyalásához.

    Bővebben …

  • 2013. február 20. – Szerda (Lk 11,29-32)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
    Lk 11,29-32

    Elmélkedés

    Jézus a hallgatóság számára jól ismert ószövetségi próféta, Jónás alakját idézi fel, aki azt a küldetést kapta Istentől, hogy Ninive városának lakóit figyelmeztesse bűnös életmódjukra és megtérésre szólítsa fel őket. Jónásnak annyira nem tetszett a feladat, húzódozott tőle, de végül engedelmeskedik. Mert mit is tehetne mást Isten embere, aki küldetést kap? A niniveiek számára Jónás szava jel volt, amelyben felismerték Isten figyelmeztetését. Bűnbánatot tartott az egész város, s ezzel megmenekültek a pusztulástól. A dolognak annyi szépséghibája van csupán, hogy inkább az őket fenyegető büntetést akarták elkerülni bűnbánatukkal és nem tisztán az Isten iránti szeretetből fakadt buzgóságuk.

    Jónás próféta példáját azért hozza elő Jézus, hogy szembeállítsa az egykori niniveiek megtérését saját korának nemzedékével, akik számára ő a jel, de mégsem hajlandók bűnbánatot tartani.

    Ki vállalja napjainkban Jónás szerepét? Az igehirdetők számára nem tűnik hálás feladatnak a megtérésre való felszólítás. Kiállni a nagyvárosokban és kis falvakban az emberek elé és figyelmeztetni őket bűneikre, nem tartozik a könnyű feladatok közé. Egy dolog viszont könnyebbséget jelent számukra: az ószövetségi időkhöz viszonyítva sokat fejlődött az emberek vallásos gondolkozása és Istenről alkotott képe. A megtérésre hívó szóhoz nem elsősorban a fenyegető isteni büntetés párosul, hanem az Isten irgalmáról szóló örömhír. Nincs okunk a félelemre, mert Isten megbocsát. Ezt mutatja mindennél világosabban Krisztus földi küldetése, aki nem azért jött, hogy elítélje az embereket, hanem hogy üdvözítsen minket. Őszinte bűnbánatunk fakadjon abból, hogy szeretjük az irgalommal felénk forduló Istent!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!