Archives for Magyar Kurír - Page 1651
A belső átalakulás útján – Interjú Pál Ferivel
Pál Ferit, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-templom papját, mentálhigiénés szakembert a hitről mint lelki erőforrásról, a spiritualitás természetéről, sebzettségünkről és a húsvét titkáról kérdeztük.
Ferenc pápa: Az üres sír korrupciós kísértést hozott
Ferenc pápa húsvéthétfőn, április 13-án reggel folytatta napi szentmiséit, melyeknek élő internetes közvetítését azért kezdeményezte, hogy a korlátozó intézkedések ellenére bárki követhesse a Róma püspöke által vezetett szertartást és Szentírás-magyarázatát.
A feltámadás nagyon csendben történt – Húsvétvasárnap a püspöki székhelyeken
Országszerte szentmisékkel ünnepelte az Egyház április 12-én Urunk, Jézus Krisztus feltámadását. A püspöki székhelyeken tartott húsvétvasárnapi szertartásokról adunk körképet, amelyeket a hívek idén televíziós, rádiós vagy online közvetítéssekkel követhettek otthonukból.
Száz magyar színész féltő suttogása – a katolikus teológia tükrében
Janka Ferenc veszprémi esperes-parókus, teológiai tanár gondolatébresztő írásában a száz magyar színészt megszólaltató, Kis suttogás című klipet állítja párhuzamba hit és értelem témájával a katolikus hagyományban.
A nagyhéten is szolgálatban volt a Katolikus Karitász
Országszerte végezték karitatív munkájukat a szervezet önkéntesei, munkatársai a nagyhéten is, hogy szeretetszolgálatukkal támogassák a nehéz helyzetben lévőket, kiemelt figyelemmel az idősekre.
Ferenc pápa a kedd reggeli szentmisében azért imádkozott, hogy egységben maradjunk
Ferenc pápa április 14-én, kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén Isten kegyelméért fohászkodott, hogy felül tudjunk emelkedni a megosztottságon ebben a nehéz időszakban. A megtérés azt jelenti, hogy…
Egy húron pendülve – Spirituális ünnepeinkről és a katarzis erejéről Molnár Levente operaénekes
Nagyszabású tervek fogalmazódtak meg tavaly: Erkel Bánk bánjának világturnéjára készül a koprodukciós előadásokat szervező Coopera, a címszerepben Molnár Leventével. A gyergyóremetei születésű baritonnal, aki az elmúlt bő másfél évtizedben –…
Ferenc pápa Twitter-üzenetei április 14-én
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán
Keresztelő külön engedéllyel – Isten hívására állt mentősnek a profi triatlonos
Rendhagyó keresztelő volt a pasaréti ferenceseknél húsvét vigíliáján, melynek híre már bejárta a magyar és a nemzetközi sajtót is.
Egyedülálló úr megosztaná – Gondolatok a Fájdalom és dicsőség című filmről
Társkereső apróhirdetések kezdődtek így, különös morális kettősségben: az élvhajhászat finom elfedése a felülfogalmazásban, arisztokratikus fénybe vonva a gyakran bűnös rögvalót. Filmünk hőse egész életében hasonló felülfogalmazásban élt: kicsapongásait élettapasztalatnak, gorombaságait…
