Archives for Magyar Kurír - Page 1652
A kilátástalanság idején rátalálhatunk Istenre – Interjú Várszegi Asztrikkal
Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapátot kérdeztük a járványveszély okozta új helyzet kihívásairól és lehetőségeiről.
A Szentszék köszönetet mondott a járvány idején Kínából érkezett humanitárius segítségért
Matteo Bruni szentszéki szóvivő tolmácsolta a köszönetet a kínai püspökök és hívek, valamint kínai intézmények felé azért a humanitárius segítségért, amit ezekben a napokban juttattak el a Vatikánba.
Vészhelyzetben is segít az egri karitász
Szerkesztőségünk kérésére Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegye karitászközpontjának igazgatója válaszolt arra, hogy miként tudnak segíteni a rászorulóknak most, a veszélyhelyzet idején.
Bár az ajtók zárva voltak…
Joób Máté evangélikus lelkész, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet docensének írását adjuk közre.
Szentmise járvány idején – Választható miseszöveget adott közre a szentszéki kongregáció
Nem kell félned a sötétben látogató járványtól (vö. 91,5–6). Ezekkel a szavakkal a zsoltáros arra buzdít, hogy legyünk nagy bizalommal Isten hűséges szeretete iránt, aki soha nem hagyja magára népét…
A feltámadt Jézus jelenléte folyamatos a történelemben – Mauriac: Jézus élete
François Mauriac francia Nobes-díjas író 1934-ben megjelent, Jézus élete című művéről olvashatnak az alábbiakban.
A feltámadt Jézus működése a coaching oldaláról: Hogyan bátorítja és vezeti Jézus a tanítványait?
Füzes Ádám szupervizor-coach, a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatójának írását olvashatják.
Útravaló – 2020. április 14.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2019. április 14.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 20,11–18
Egy arc, a koronavírusos betegek arctalan statisztikájából: Ima Rózsi néniért – és mindenki másért
Szendéné Kiss Nóra érzékeny tollú többgyermekes fiatal édesanya, akinek már több remek írását közreadtuk az általa alapított MiDió honlapról. Most egy arcot emel ki a statisztikák arctalan rengetegéből, Rózsi nénit.…
