Archives for Magyar Kurír - Page 3509
Egyházjogi világkongresszus Rómában
A Nemzetközi Kánonjogi Társaság (Consociatio Internationalis Studio Iuris Canonici Promovendo) Rómában zajló „Kánonjog és jogi kultúrák” című világkongresszusán október 5-én Erdő Péter bíboros a születő keresztény egyház vallási és kulturális…
Görögkatolikus liturgikus konferenciát tartottak Nyíregyházán
„Homo liturgicus” címmel szeptember 29–30-án a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Liturgikus Tanszéke immár huszadik alkalommal szervezett szimpóziumot. A konferenciáról Ballai Béla parókus beszámolóját közöljük.
Megújul a soproni Szent Orsolya-iskola
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megújul a soproni Szent Orsolya-iskola épülete. A projekt megvalósítása hozzájárul ahhoz, hogy a helyi szükségletek figyelembevételével hatékony működést biztosító, korszerű nevelési, oktatási környezet…
A Bibliatársulatok Világszövetségének küldöttségével találkozott Ferenc pápa
„A keresztényeknek az egész világon félelem nélkül kell hirdetniük az evangéliumot, ahogyan arról az üldözött hívek is tanúskodnak” – a pápa ezekkel a szavakkal fordult a Bibliatársulatok Világszövetségének (United Bible…
Don Bosco-oratórium Egerben
Szentmisével, szervezett játékokkal és közös nyárson sütéssel nyitotta meg kapuit a Don Bosco-oratórium Egerben. A tanév első programján szülők és fiatalok együtt vettek részt szeptember 30-án.
Megkezdődik a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítása
Elkezdődhet Kolozsváron a Szent Mihály-templom restaurálása. Az erről szóló szerződést október 4-én írta alá Kovács Sándor főesperes, plébános. A pályázat megvalósítási ideje a finanszírozási szerződés aláírásától számítva 48 hónap.
Pisztrángsütő verseny a tapolcai plébánián
Negyedik alkalommal szervezte meg a pisztrángsütő versenyt a tapolcai plébánia udvarán Szakács Péter plébános és Csernai Balázs atya.
A Pápai Életvédő Akadémia közgyűlésének résztvevőit fogadta a Szentatya
Ferenc pápa október 5-én a vatikáni szinódusi aulában fogadta a Pápai Életvédő Akadémia közgyűlésének résztvevőit. Az idei ülés témája: „Elkísérni az életet. Új felelősség a technológia korában”.
200 éves a tornyospálcai görögkatolikus templom
Kétszáz éve szentelték meg a tornyospálcai templomot. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen október 1-jén emlékeztek meg a jubileumról.
Akolitusokat avattak Vácon
Idén is a szent főangyalok ünnepéhez legközelebb eső szombaton, szeptember 30-án avatta fel Beer Miklós megyéspüspök a Váci Egyházmegye új akolitusait. Az ünnepségre a váci székesegyházban, az este hat órakor…
