Archives for Magyar Kurír - Page 3576
Püspöki áldást kapott a felújított vajtai templom
Spányi Antal megyéspüspök a Fejér megyei Vajtán szentmisében áldotta meg a felújított Szent Mihály főangyal-templomot szeptember 3-án.
Mert kell egy hely – Ifjúsági iroda nyílt Miskolcon
A miskolci székesegyház közelében található ifjúsági iroda megnyitóját szeptember 2-án tartották, Orosz Atanáz püspök áldásával.
Magyar kápolna Szicíliában – Könyvbemutató a barátság és megbékélés jegyében
Szeptember 5-én a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetében és Múzeumában mutatták be a Giancarlo Francione és Juhász Dezső által jegyzett, „Magyar kápolna Szicíliában” című könyvet, amely két nyelven, angolul és magyarul…
Ferenc pápa elindult Kolumbiába
Szeptember 6-án délelőtt tizenegy órakor kezdte meg huszadik nemzetközi útját Ferenc pápa. A Szentatya gépe 11 óra 13 perckor emelkedett a magasba a római Fiumicino repülőtérről, hogy 12 és fél…
Teréz anya a kalkuttai érsekség társvédőszentje lett
Teréz anya a kalkuttai főegyházmegye társvédőszentje lett szeptember 5-én, a szent liturgikus emléknapján – jelentette be Thomas D’Souza, a város érseke.
Hetedszer ül össze a nemzetközi ökumenikus zsűri a miskolci CineFesten
A miskolci CineFest filmfesztivál az egyedüli Magyarországon, ahol – immáron hét éve – nemzetközi ökumenikus zsűri is értékeli a versenyző alkotásokat. A 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, hazánk egyik…
Ferenc pápa videoüzenetet küldött a kolumbiai népnek apostoli útja előestéjén
„A remény és a béke zarándokaként jövök, hogy veletek ünnepeljem az Urunkba vetett hitet, és hogy tanuljak a szeretetetekből és kitartásotokból a béke és a harmónia keresésében.” Ezekkel a szavakkal…
Kivételesen nyáron lettek elsőáldozók a görömbölyi gyerekek
A Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia, a püspöki ajánlásnak megfelelően, szokatlan módon nyáron, augusztus 27-én, vasárnap tartotta a harmadikos és negyedikes gyermekek elsőáldozását.
Hit és tudomány együttes szemlélete – Alapításának évfordulóját ünnepli a pécsi egyetem
A pécsi egyetem alapításában nagy szerepe volt az Egyháznak: a 650. évforduló kapcsán Nagy Lajos királyt és Vilmos középkori pécsi püspököt ábrázoló szoborkompozíciót avattak szeptember 1-jén.
Immár görögkatolikus iskolában nyílt meg az új tanév Mucsonyban
Újabb intézménnyel bővült a Miskolci Egyházmegye. A Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola pedagógusainak Juhász Géza atya, az intézmény lelki vezetője tartott lelki napot Irotán augusztus 24-én.
