Archives for Magyar Kurír - Page 3585
Ferenc pápa és Bartholomaiosz pátriárka közös üzenete a teremtésvédelem imanapjára, szeptember 1-re
Ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa és Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka közös üzenetben kérnek minden jó szándékú embert, hogy imádkozzon a teremtett világért, törekedjen egyszerűbb, másokkal szolidárisabb életvitelre, és…
A szegények és a keresztény hit – Átfogó kötet a felszabadítási teológiáról
Görföl Tibor teológus, főiskolai tanár recenzióját adjuk közre Gustavo Gutiérrez és Gerhard Ludwig Müller „A szegények oldalán – A felszabadítási teológia” című kötetéről.
Új intézményvezetők a Piarista Rend Magyar Tartományában
A 2017/18-as tanévtől új igazgató kezdte meg munkáját a gödi, a kecskeméti és a váci piarista oktatási intézmény élén.
A megszűnés küszöbére jutott a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium
A megszűnés küszöbére jutott a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium azt követően, hogy a bíróság jogerősen is felfüggesztette azt a 2015-ben hozott tanfelügyelőségi határozatot, amely az iskolába sorolta az Unirea Főgimnázium…
Hatodjára rendezett keresztény gólyatábort a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség
Ötvenöt egyetemista vett részt a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség által szervezett gólyatáborban, melyet augusztus 24–27. között rendeztek a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban. A tábor idei célkitűzése a fiatalokban rejlő…
A párbeszéd termékeny pillanata – Európai, amerikai és izraeli rabbikat fogadott a pápa
„A katolikusok és a zsidók a párbeszéd termékeny pillanatát élik meg” – ezekkel a szavakkal fogadta Ferenc pápa augusztus 31-én az Európai Rabbik Konferenciája, az Amerikai Központi Rabbinikus Tanács és…
Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 1-jén, a teremtésvédelem imanapján
A Szentatya az alábbi üzenetet tette közzé Twitter-oldalán.
Tamásiban tartották a Pécsi Egyházmegye központi tanévnyitó ünnepségét
Augusztus 30-án a tamási Nagyboldogasszony-templomban celebrált évnyitó Veni Sancte szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények pedagógusainak, tanulóinak részvételével.
Október 13-án Magyarországon is megemlékeznek a fatimai jelenések 100. évfordulójáról
Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tájékoztatóját adjuk közre.
Pékáruval is segített a görögkatolikus KaritászPont
A Nyíregyházi Egyházmegye évek óta működő KaritászPontjában augusztus első két hetében pékárut osztottak szét reggelente a rászorulók között.
