Archives for Magyar Kurír - Page 4165
Huszonöt éves a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
Püspöki szentmisével kezdődött az ünnepség október 14-én, amelynek keretében a budakeszi intézmény közössége hálát adott abból az alkalomból, hogy az iskola huszonöt esztendeje nyitotta meg kapuit.
Adományokat gyűjt a Szent Egyed közösség a menekültek számára Budapesten
„Küldj egy takarót a menekülteknek!” mottóval gyűjtést szervez a Szent Egyed közösség a magyar–szerb határon várakozó menekülteknek, a gyűjtéshez kapcsolódóan imádságot tartanak Budapesten a háború sújtotta országok békéjéért.
Megáldották az állatokat a győri állatkertben
Győri Imre kanonok, győr-gyárvárosi plébános a Szent Ferenc napja utáni vasárnap, október 8-án megáldotta az állatokat a győri Xantus János Állatkertben.
Már készülnek az ajándékok a karácsonyi karitászvásárra Szegeden
A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász már elkezdett készülődni hagyományos karácsonyi vásárára: kedden délutánonként az ÁGOTA Alapítvány szegedi közösségi házában várják az önkénteseket, ott készülnek ugyanis azok a tárgyak, amelyeket decemberben a…
Szent Lukács evangélista
Október 18-án Szent Lukácsra emlékezünk, aki orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját, és akit a festők védőszentjeként is tisztelünk. Evangéliumában különös tisztelettel írt Szűz Máriáról, mintegy hiteles képet festve…
Az együttműködés további lehetőségeit vizsgálták a szociális intézményeket fenntartó szerzetesrendek
Október 12-én együtt gondolkodásra gyűltek össze a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a szociális intézményeket fenntartó rendek képviselői. A konferencián előadást tartott Karmen Marie Weis osztrák szalvátor nővér és Egervári…
Üdvözlet a szabadsághozóknak – A Magyar Festészet Napját ünnepelték Esztergomban
A Magyar Festészet Napját 15. alkalommal ünnepelték meg a hazai művészek a festők védőszentje, Szent Lukács napjához kapcsolódóan. Esztergomban az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékeztek Erdő Péter bíborossal.
A város és az egyházmegye újjászületésének 300. évfordulója Temesváron
Október 16-án, vasárnap a temesvári Szent György-székesegyházban ünnepi szentmisét mutattak be a város és a Bánság török uralom alóli felszabadulásának 300. évfordulója alkalmából, amely egyben az egykori csanádi egyházmegye újjászületésének…
Egyháztörténeti konferenciát tartottak a 15. századi nagyváradi püspökről, Andrea Scolariról
Halálának 590. évfordulója alkalmából „Andrea Scolari nagyváradi püspök és a humanizmus kezdetei Magyarországon” címmel szerveztek egyháztörténeti konferenciát október 15-én a nagyváradi püspöki palotában.
Az időjáráshoz igazodik a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanellátó rendszere
November 1-jétől a hét minden napján, szinte huszonnégy órás nyitvatartással, több férőhellyel várják a rászoruló embereket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben. Azokat, akik nem veszik igénybe a szállókat, a teajárat…
