Archives for Magyar Kurír - Page 4578
Ferenc pápa: A társadalmat is segítjük, ha megtanulunk megbocsátani a családban!
November 4-én az általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta családról szóló katekézissorozatát. Ezúttal az egymásnak való megbocsátás elsajátításának és gyakorlásának fontosságáról beszélt, megbocsátás nélkül ugyanis mind a családi, mind a…
Az MKPK közleménye a szíriai keresztények megsegítéséről
Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményét adjuk közre.
Ferenc pápa a vatikáni kiszivárogtatásról: Határozottan megyünk tovább
„Éppen most találkoztam a pápával. Szó szerint ezt mondta: nyugodtan és határozottan megyünk előre”– írta november 3-án, kedden Twitter-üzenetében Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes.
Jelenits István szentbeszéde Nemeskürty István temetési szertartásán
November 3-án a budapest-belvárosi (Szervita téri) Szent Anna-templomban helyezték örök nyugalomra az életének kilencvenegyedik évében elhunyt Nemeskürty Istvánt. Gyászszertartását szentmise keretében Jelenits István piarista szerzetes vezette, búcsúztató beszédét az alábbiakban…
A teológia időszerűségéről tartottak konferenciát Pécsen
A magyar tudomány ünnepén, november 3-án a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán a teológia fontosságáról és időszerűségéről tartottak konferenciát. Előadást tartott többek közt Udvardy György megyéspüspök és Günter Virt teológus, az…
Böcskei László gyászmisét mutatott be a bukaresti tragédia áldozataiért
A nagyváradi székesegyházban mutatott be gyászmisét november 2-án Böcskei László a bukaresti szórakozóhelyen történt tragédia áldozataiért. A szentmisében imádkoztak a világon dúló háborúk áldozataiért is.
Papszentelés a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében
Október 24-én, szombaton Majnek Antal püspök a munkácsi székesegyházban pappá szentelte Gál Jurij perecsenyi születésű diakónust.
Dönts kreatívan! – amatőrfilm-fesztivál a Faludi Ferenc Akadémia szervezésében
A döntés témájában meghirdetett 19. Faludi Nemzetközi Amatőrfilm-szemlére 27 országból 141 nevezés érkezett. Az előzsűri 49 filmet válogatott be a versenyprogramba, melyeket hét blokkban vetítenek november 6-án és 7-én a…
Napi sajtószemle
A november 4-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Ukrajnában hasznosítják a szaléziak milánói kiállítási pavilonját
Az október 31-én véget ért milánói világkiállításon a Don Bosco Szaléziak a Don Bosco-ház névre keresztelt pavilonban szerepeltek. Az épület a kiállítás zárása után Ukrajnában kap új funkciót.