Archives for Magyar Kurír - Page 5041
Szentkúti zarándokév – középpontban a család és az irgalmasság
Jubiláló házasok zarándoklata, együtt járók és gyermekre vágyók lelkigyakorlata, a varsói érsek látogatása és a kegyhely új létesítményeinek megáldása – események a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely 2015-ös naptárából. Kálmán Peregrin ferences…
Szabó Ferenc estje a Dóm-kőtárban
Szabó Ferenc jezsuita teológus és költő műveit és életútját ismerhette meg a közönség a pécsi Dóm-kőtárban május 15-én. A megjelenteket Udvardy György megyéspüspök köszöntötte – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.
Lovagkori családi napot rendeztek Debrecenben
A katolikus újjászületés emlékéve programsorozatának része volt az a családi nap, amelyet a debreceni Svetits-intézet rendezett május 16-án az iskola udvarán. A mintegy 800 fős programon a város katolikus plébániáinak…
„A ti Istenetek megvédte a falunkat”
Az első nepáli jezsuita, Paudel Tek-Raj pappá szentelése április 25-én, a földrengés napján zajlott, Katmandutól kb. 200 km-re keletre, szülőfalujában, Okhaldungában. A Párbeszéd Háza tette közzé Szabó Gergő önkéntes helyszíni…
Templommegáldás és búcsú Salamonfán
Várszegi Asztrik bencés főapát áldotta meg ünnepélyesen május 2-án, szombaton a kívül-belül felújított, Zsira Salamonfa részén lévő Szent József-templomot – számol be a Győri Egyházmegye honlapja.

Az olasz elnök látogatása a torinói Segítő Szűz Mária-bazilikában
Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök május 14-én délután ellátogatott a torinói Segítő Szűz Mária-bazilikába. Az elnököt üdvözölte a szalézi rendfőnök vikáriusa, Francesco Cereda, valamint Piemont és Valle d’Aosta körzet szalézi…

Napi sajtószemle
A május 16-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Napi sajtószemle
A május 16-i nyomtatott és online sajtó szemléje.