Archives for Magyar Kurír - Page 5250
Kézzel írott Újszövetség készül Szegeden
Az Újszövetség könyveit másolták kéziratos formában jeles szegedi személyiségek közreműködésével január 22-én a Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtárában. A Szent Gellért Plébánia kezdeményezésére létrejövő könyvritkaságot zarándoklat keretében viszik el Ferenc pápának – számolt…
A biharpüspöki nyomortelepet kereste fel a nagyváradi karitász
A nagyváradi karitász a Don Orione Líceum görögkatolikus közösségével közösen január 21-én élelmiszert és más segélycsomagokat szállított a biharpüspöki szeméttelep szomszédságában levő nyomortelepre – tájékoztat az
A Vatikán biztonságáért felelős olasz rendőrökkel találkozott a pápa
Ferenc pápa január 22-én délben fogadta a Közbiztonsági Felügyelőség személyzetét, akik a Vatikánban dolgoznak. Az audienciára az új év és az adott alkalmat, hogy az olasz rendőrség hetven éve kezdte…
Bibliákat foglalt le a hatóság Malajziában
Malajziában tilos maláj nyelven nyomtatott keresztény kiadványban Allahként hivatkozni Istenre: a szövetségi bíróság január 21-én elutasította a katolikus egyház felülvizsgálati kérelmét. A hatóság bibliákat és vallási témája könyveket foglal le…
Az én szerzetesem: Tengan Sebastian verbita szerzetes
A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő…
Finn ökumenikus küldöttséget fogadott a pápa
Finnország védőszentje, Szent Henrik ünnepe alkalmából érkezett ökumenikus zarándoklatra Rómába az a küldöttség, amelynek tagjait január 22-én délelőtt fogadta a Vatikánban a pápa.
A pápa az olasz San Francesco magazin szerkesztőit fogadta
Ferenc pápa a napokban találkozott az olasz San Francesco magazin szerkesztőivel – tette közzé a hírt az assisi ferences kolostor sajtószolgálata.
Ferenc pápa megáldott két bárányt Szent Ágnes napján – VIDEÓVAL
A fehér és vörös virágkoszorús bárányokat a hagyomány szerint Szent Ágnes ünnepén, január 21-én áldotta meg az egyházfő a Vatikánban. Cikkünk a Rome Reports híradása nyomán készült.
Márciusban szentelik fel Sopron új templomát
Március 1-jén szenteli fel Pápai Lajos győri megyéspüspök a hosszú évek munkájával felépült Szent Margit-templomot – közli a Győri Egyházmegye honlapja.
Idén is indul zarándokvonat Erdélybe és Lengyelországba
A Misszió Tours szervezésében az immáron hagyományosan májusban, illetve júniusban útjára induló Boldogasszony- és Fekete Madonna-zarándokvonat nemzeteket összekötő programjáról tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében, január 22-én.
