Archives for Magyar Kurír - Page 955
A pápa fogadta Ukrajna miniszterelnökét
Ferenc pápa március 25-én, csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban Denisz Smihalt, Ukrajna miniszterelnökét. A vatikáni találkozó során a felek kifejezték reményüket, hogy az érdekeltek olyan gesztusokat tesznek, amelyek a békés…
A kereszténység és a koronaválság
A kötet az Új Ember Kiadványok sorozatban jelent meg, a benne olvasható tanulmányok 2020-ban íródtak, a koronavírus-világjárvány okozta rendkívüli helyzetre próbálnak teológiai válaszokat adni. Mivel a vírus egy éve folyamatosan…
Örömhírvételt ünnepelték a miskolci székesegyházban
Orosz Atanáz püspök vezette március 25-én az ünnepi Szent Liturgiát a Nagyboldogasszonyról nevezett püspöki székesegyházban Miskolcon.
Az emberi jogok védelmezőjét választotta a pápa Tagle bíboros utódául a manilai érseki székben
Jose Fuerte Advincula bíborost, capizi érseket nevezte ki Ferenc pápa március 25-én Manila érsekévé. A Fülöp-szigeteki főváros érseki széke üresen állt azóta, hogy Luis Antonio Tagle bíborost 2020 februárjában a…
Mások hibái bennünk is megvannak – Száz éve született Várnai György grafikusművész, karikaturista
„Ő volt A karikaturista az én szememben” – mondta mindig Sajdik Ferenc Várnai Györgyről, amikor a saját pályakezdő évei kerültek szóba. Tehát Várnai nem egy volt számára a sok közül,…
Május 31-ig várják a nevezéseket a VI. Ars Sacra Filmfesztiválra
Az Ars Sacra Alapítvány immár hatodik alkalommal várja az alkotók jelentkezését a 2018. január 1-je után készült vagy a tavalyi filmfesztiválra nem nevezett filmekkel egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, rövidfilm…
Palánki Ferenc Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén: Mária most is igent mond
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatott be szentmisét, amelyen a rendelkezések értelmében hívek nem vettek részt.
Útravaló – 2021. március 27.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2021. március 27.
Hogy örömhírrel induljon minden – Jn 11,45–57
Idén tavasszal is ingyenesen letölthető Viber-matricacsomaggal kedveskedik a Katolikus Egyház
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) idén tavasszal is ingyenesen letölthető matricacsomagot készített a Magyarországon is elterjedt Viber csevegőalkalmazás keretében, Ajándékcsomag néven.
