Archives for Magyar Kurír - Page 957

Több mint 12 ezer rászorulónak segít a Katolikus Karitász húsvét előtt

Közel 100 tonna élelmiszer gyűlt össze a „Tartós szeretet” adománygyűjtő akció során. a A Katolikus Karitász önkéntesei országszerte több mint 12 ezer csomagot állítottak össze a felajánlásokból, amelyeket a karitászcsoportok…
Continue Reading

Katolikus történelemkönyv-sorozat indul – Az Egyház tanítása nagy hangsúlyt kap a kötetekben

A 9. és 10. évfolyam számára már elkészültek a katolikus középiskolai történelemtankönyvek. A kötetekről – amelyek elektronikus formában is hozzáférhetővé válnak, s a következő tanévtől megrendelhetők – Kovács Örs főszerkesztőt…
Continue Reading

Szalézi szerzetesnővér az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának új altitkára

Ferenc pápa fontos tisztségre nevezte ki Alessandra Smerilli közgazdászt, szalézi szerzetest, aki a Vatikáni Rádiónak adott interjújában az evangélium és a gazdaság összekapcsolásának fontosságáról beszélt. Kiemelte a Szentszék elkötelezettségét annak…
Continue Reading

Hölvényi György: Európában az egyházak képesek a társadalom egységesítésére

Az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióján belül működő vallásközi munkacsoport évtizedes meggyőződése, hogy az Európát megosztó ügyek rendezésébe be kell vonni a vallási vezetőket – jelentette ki Hölvényi György, az…
Continue Reading

Utazzunk az erdők bölcsőjébe Makk manóval! – Oktatófilm pandémia idején nem csak gyermekeknek

Az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács (EESZT) Élet a csemetekertben című oktató kisfilmje felhívja a figyelmet az erdők fontosságára, az erdőtelepítésre, valamint az erdészeti csemetekertek jelentőségére.
Continue Reading

Közel 400 fiatal vett részt Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáján

Immár negyedik alkalommal rendezték meg az Ifjúsági Vezetőképzést (IVK), Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáját március 19–20-án. A kétnapos online tréningen közel négyszáz, különböző felekezetekből érkező fiatal vezető inspirálódott és…
Continue Reading

Húsvéti kihívások címmel segíti a családok ünnepre való felkészülését a Veszprémi Főegyházmegye

A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája a járványhelyzet adta lehetőségek közepette is igyekszik a családokra figyelni, velük kapcsolatot tartani. Ennek részeként Húsvéti kihívások címmel játékot hirdettek, valamint online követhető családos misét…
Continue Reading

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szent István Társulat Digitális Adatbázisa

A Szent István Társulat március 27-én és 28-án ismét ingyenesen hozzáférhetővé teszi digitális adatbázisát. A folyamatosan bővülő gyűjtemény a Társulat 1848 óta megjelent könyveit a teljesség igényével, kategorizálva, kereshető formában,…
Continue Reading