Kis leltár, búcsú helyett

Kedves Mátyás Atya!

Elröpült a 19 év, amit velünk töltöttél. Amikor idejöttél, mint játékra éhes kisgyermek mindennek örültél. Az első évek Summerfest-jei elbűvöltek. Jártad a sátrakat, tetszett a fiatalos nyüzsgés, mindenhova eljutottál kerékpárodon, fürödtél a strandon, télen korcsolyáztál. A fiatalság veled lett felnőtt. Mi, kicsit idősebbek követtük a tempót, és néha előztünk. Csak nevettél, meg sem sértődtél. 2014 márciusában a kis battai „csoda” is megtörtént, lázba hozva a város hívő közönségét, az el nem pusztult leesett szentostya személyében. A következő évben már feltörő forrásokként jöttek az ötletek, a battai erőmű már kihunyni készült, de a mi lelki erőművünk a legnagyobb teljesítményre kapcsolt. Elvittél bennünket Kárpátaljára, gyűjtöttünk Nevetlenfalunak, prédikáltál az ott élők nyomoráról. Kispapok sorának nyújtottál segítséget, papi hivatásukhoz lelki muníciót. Eljutottunk Csíkszeredába, idehívtad Darvas Kozma atyát, aki a történelem és az Üdvtörténet alig ismert sajátosságaira hívta fel a figyelmünket. Talán ebben az időben úgy érezted, a papi elhivatottságod értelmet nyert, valamit tettél ég és föld találkozásáért. Mégsem elégedtél meg ezzel a valós vagy vélt állapottal. Te kerested a bajbajutottakat utaidon, és segítettél is rajtuk. Teendőid embertelenül megsokasodtak, alapítottál egy országos keresztény lapot, a Képmást. Úgy gondoltad, hogy a virtuális tér lehetőségével időt takarítasz meg a vesződséges emberi kapcsolatok valós fenntartása helyett. A mi spirituális munkáink nem tudta nélkülözni személyedet. Közben Te már nagyobb terveket szőttél gondolatban. Végigszenvedtük a Szent István Templom felújítását. A levelezés, engedélyezés, tervezés, a meg nem valósult közösségi tér az előkerült Makovecz tervek alapján az Önkormányzat részéről elutasításra került. Joggal elvette kedvedet, működésedből három évet elvett. Következett az a 10 hónap, amikor az építkezések okán bezárásra került a Szent István Templom. A hívek egy része kényelmi okoknál fogva máshová ment templomba, nem a faluba, vagy sehova sem. Alig nyitottuk meg a megújult templomunkat, jött a covid őrület, online miséivel, az ördög meg röhögött. És most hirtelen gyorsan menned kell, és a híveid csodálkoznak, és kérdéseket tesznek fel. Segítség van, jön és lesz! Mindannyian pótolhatóak vagyunk? Emlékezel a mise alatti csodára, a bizonyosságra számodra? És a kora tavaszi misékre, amikor az ablakból kivetülő piros-fehér-zöld fény úrfelmutatáskor az oltáron állt meg rendszeresen?

Ezek a vissza nem térő megismételhetetlen pillanatok, ezek maradjanak meg mindannyiunk emlékében.

Imádkozz értünk, és mi is érted!

 

Szeretettel Híveid nevében  2022. június 12-én                                                                                                            Németh István, világi elnök