Vízszentelés Balatonudvariban – KÉPRIPORT
Január 7-én, vízkereszt ünnepét követő vasárnap Balatonudvariban – megemlékezve a napkeleti bölcsek látogatásáról Betlehemben – a település strandján megszentelték a Balaton vizét.
Január 7-én, vízkereszt ünnepét követő vasárnap Balatonudvariban – megemlékezve a napkeleti bölcsek látogatásáról Betlehemben – a település strandján megszentelték a Balaton vizét.
Az 1899. január 7-én született francia zeneszerző életútjára és munkásságára a Bécsi Egyetemen teológiát tanító Dorothee Bauer emlékezett vissza a Communio című folyóirat német kiadásának internetes portálján. Az írásból a Vigilia szerkesztősége idézet…
Január 4. és 7. között ismét megrendezték Augsburgban a MEHR konferenciát, amelyet a szervezők egyszerűen csak Glaubensfestivalként (A hit ünnepe) emlegettek. Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense, a 2. számú Kere…
Vízkereszt ünnepével megkezdődött a házszentelések időszaka. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában is él a hagyomány. Palánki Ferenc megyéspüspök január 8-án szentmisét mutatott be a ház kápolnájában, majd szenteltvízzel meghintette a …
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) nagyatádi csoportja meghívására Varga László kaposvári megyéspüspök tartott előadást, majd mutatott be szentmisét a nagyatádi Szent Kereszt-templomban január 6-án, vízkereszt napján.
Elhunyt: 2024. január 9-én. Temetéséről később intézkednek.
Ferenc pápa január 4-én a Vatikánban köszöntötte az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Németországi Katolikus Újságírók Szövetségének (Gesellschaft Katholischer Publizisten Deutschlands, GKP) harmincfős küldöttségét. A Szentatya átnyújtott beszédébe…
A hagyományokat követve a vízkeresztet követő első munkanapon, január 8-án Udvardy György érsek, Takáts István érseki általános helynök és Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató végigjárva a veszprémi érseki hivatalt megáldották a helyiségeket és a…
Január 1-jén, Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén tartja az Egyház a béke világnapját. Ebből az alkalomból Visvaldas Kulbokas érsek, apostoli nuncius szentmisét mutatott be a kijevi Szent Sándor-székesegyházban.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban tartósan fagypont közeli hőmérséklet lesz, éjjelenként akár mínusz tíz fok alá is süllyedhet a hőmérő higanyszála, ezért a Belügyminisztérium január 9-től elrendelte a vörös kód riasztást – írja Facebook…