Az emberiség útra kelt Krisztushoz – Vízkereszt ünnepe egyházmegyéinkben
Január 6-án Urunk megjelenésére emlékezik Egyházunk. Az alábbiakban a püspöki székhelyeken bemutatott ünnepi szentmisékről közlünk összefoglalót.
Január 6-án Urunk megjelenésére emlékezik Egyházunk. Az alábbiakban a püspöki székhelyeken bemutatott ünnepi szentmisékről közlünk összefoglalót.
Január 4-én, csütörtökön sajtóközleményt adott ki a Hittani Dikasztérium a Fiducia supplicans korábbi nyilatkozatának (jelen közleményben: Nyilatkozat) egyházi fogadtatásáról. Vértesaljai László, a Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztőjének fordítás…
Január 7-én Madéfalván a madéfalvi vérengzés (latinul siculicidium, székelygyilkosság) 260. évfordulójára püspöki szentmise keretében emlékeztek.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatói, a püspöki hivatal és az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet dolgozói lelkigyakorlattal kezdték az idei évet január 5-én, Nyíregyháza-Borbányán, a Szent László-plébániával egy épületben lévő felújított Egyhá…
Január 7-én Luscsák Nílus püspöknek, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli adminisztrátorának engedélyével Levcsenkó Dávidot a Munkácsi Egyházmegye görögkatolikus áldozópapjának szentelte fel Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Nyíregyház…
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A házszentelés, más néven házáldás (latinul benedictio domorum) az emberek lakóházának, lakásának a megáldása hagyományosan január 6-án, vízkereszt napján történik. Ennek megfelelően a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében is otthonokat áldo…
A lisieux-i kegyhelyen január 6-án zárult a Szent Teréz születése 150. évfordulója és boldoggá avatása 100. évfordulója alkalmából hirdetett jubileumi év. Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Ügye Dikasztériumának prefektusa mutatott be szentmis…
„Legyünk Isten megbízottai, igazságának és szeretetének követei” – mondta az elsőszombati Mária-köszöntőn, január 6-án Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója. Az év első Mária-köszöntőjére vízkereszt ünnepén több …
Január 4. és 7. között rendezték meg a „Mehr” című programsorozatot az augsburgi Imádság Házában, 11 ezer résztvevővel. A rendezvényen 160 standot látogathattak az érdeklődők; előadásokat hallgathattak meg, közös imádságokon vehettek részt számos egyé…