Ferenc pápa üzenete a XXXI. ifjúsági világnapra
Posted in: Magyar Kurír„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7)
„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7)
Szilágyi Gáborral, a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatójával a Hajdú Online készített interjút az intézmény életéről, az ott folyó szakmai munkáról.
Klimo György a 18. századi Pécs kultúrapártoló püspöke: nemcsak könyvtárat hozott létre, de éremgyűjteménye is híres volt. A Klimo-éremgyűjtemény sorsát végigkövető cikksorozatunk harmadik, befejező része az éremtár kirablásáról szól.
II. János Pál pápa 1985-ben a katolikus egyházban virágvasárnapot egyben az ifjúság világnapjává jelölte ki. Ferenc pápa követve elődjei hagyományát, idén a 31. ifjúsági világnap alkalmából üzenetben fordul a fiatalok felé, amelyet az alábbiakban közlünk.
A „Don Bosco Care” (Don Bosco Gondozóközpont) az írországi Dublinban működő szaléziak és önkéntesek vezette jótékonysági szolgálat, amely biztonságos, gyógyító otthont kínál olyan gyerekeknek, akik nem élhetnek a saját családjukban.
Március 21. hétfő: Nagyhétfő 18:00: Liturgia szentáldozással Szent István Templom Március 22. kedd: Nagykedd 18:00: Szent István Templom Március 23. szerda: Nagyszerda 08:00: Szent László Plébániatemplom 16:30: Prohászka Imaszövetség, a Rózsafűzértársulat és a Mária Légió tagjainak összejövetele Közösségi Terem 18:00: Török és Kiss Család +Tagjaiért Szent István Templom Március 24. csütörtök: Nagycsütörtök 18:00: Szent István […]
Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
Ifjú koromban számos korosztály létezett. Születtek babák, akik csecsemők lettek, majd kicsik, gyermekek, kamaszok, ifjak, fiatalok, középkorúak, idősek, öregek, aggok. Ki-ki korához képest igyekezett élni és viselkedni: alkalmazkodni, engedelmeskedni, lázadni, dolgozni, nevelődni, nevelni és felelni.
Éppen 8 éve, halt meg Chiara Lubich Templeton- és UNESCO-díjas olasz katolikus egyházi személyiség, az Olaszországból indult Fokoláre mozgalom alapítója és 1943-tól haláláig első elnöke, a Vallások a Békéért Világkonferencia tiszteletbeli elnöke.
2016.03.23. – Nagyböjti lelkigyakorlatos szentbeszédeket tartott Spányi Antal megyés püspök a székesfehérvári székesegyházban, a Nagyhét első három napján. „Istennek terve van velünk – hangsúlyozta a főpásztor.