Home

  • 2016. február 3. – Szerda (Mk 6,1-6)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
    Mk 6,1-6

    Elmélkedés

    Az evangéliumokban a csodálkozás, az álmélkodás, a meglepődés gyakran előfordul mint az emberek reakciója. Három területen, Jézus személyével, tanításával és csodáival kapcsolatban jelentkezik főként. Pozitív reakció ez a nép részéről. Elcsodálkoznak Jézus emberfeletti hatalmán és erején, de örülnek annak, hogy találkozhatnak vele. Ámulattal hallgatják szavait, és ez tanításának elfogadását jelenti a részükről. Meglepődve szemlélik csodáit, ugyanakkor ez a meglepődés örvendezést vált ki bennük, mert ki ne örvendezne annak, ha az Úr csodáinak köszönhetően számos beteg meggyógyul.

    A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus Názáretbe érkezik, tehát abba a városba, ahol felnevelkedett. A szombati istentiszteleten megragadja az alkalmat, hogy beszéljen, tanítson. A jelenlévők csodálkoznak és csodálkozásukat kérdések formájában fejezik ki. Honnét vette ezt? – hangzik az első kérdés, azaz honnan származik Jézus személyiségének varázsa? A következő két kijelentés arra vonatkozik, hogy honnan van Jézus bölcsessége, amely megnyilvánul tanításában és honnan van csodatévő ereje? Amíg a nép esetében a csodálkozás elfogadást jelent, a názáretiek esetében éppen az ellenkezőjéről van szó. Az ő csodálkozásuk elutasítást, értetlenséget és hitetlenséget jelent.

    Az elfogadás és az elutasítás, a hit és a hitetlenség útja áll mindazok előtt, akik Jézussal találkoznak.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak helyes megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Mert a te ajándékod, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe. Akiket nekem adtál, azokat most átadom neked, mint tieidet: kormányozd őket erős jobboddal, rejtsd el szárnyaid árnyékában, hogy mindannyian dicsérjék és dicsőítsék nevedet, az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekét.

    Szent Metód imája

  • Mit javall Aquinói Szent Tamás rosszkedv ellen?
    Posted in: Magyar Kurír

    Aquinói Szent Tamás „Summa Theologiae” című munkájában meglepően gyakorlatias gyógymódokat javasol rosszkedvünk ellen. Carlo de Marchinak, az Opus Dei vikáriusának az olasz katolikus egyház nemzeti kongresszusán elmondott előadásából idézünk.

  • A mi szerzetesünk: Beller Tilmann schönstatti atya
    Posted in: Magyar Kurír

    A megszentelt élet – ma véget érő – évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Kértük olvasóinkat, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Beller Tilmann atyára Csermák Kálmán és Alice emlékezik.

  • Don Bosco ünnepe Valdoccóban
    Posted in: Magyar Kurír

    Torino Valdocco negyedében, a Segítő Szűz Mária-bazilikában, a szalézi rend főtemplomában január 31-én, Bosco Szent János égi születésnapjának ünnepén egymást követték a szentmisék.