Személyi változás a győri püspökségen
Posted in: Magyar Kurír2016. február 1-jével Kovács Tamás püspöki titkár, a Győri Egyházmegyei Vagyonkezelő Központ eddigi igazgatója távozik a Győri Egyházmegye kötelékéből.
2016. február 1-jével Kovács Tamás püspöki titkár, a Győri Egyházmegyei Vagyonkezelő Központ eddigi igazgatója távozik a Győri Egyházmegye kötelékéből.
Erős család, erős nemzet – ez volt a mottója az országos családreferens-találkozónak, amelyet január 30-án és 31-én rendeztek Mohácson. A találkozóra számos egyházmegyéből érkeztek házaspárok, lelki vezetők.
Ezt a három szót hangsúlyozta Ferenc pápa február elsején, amikor a VI. Pál teremben fogadta azt a több ezer megszentelt életű férfit és nőt, akik a megszentelt élet évének lezárására és az irgalmasság szentévének megünneplésére érkeztek Rómába. Rögtönzött és előre megírt beszédét is közreadjuk.
2016. január 30-án, pénteken ünnepelte névadóját, Karolina Friess anyát a szegedi Karolina-iskola.
Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek Apostoli Kongregációja pályázatot hirdetett a rend 800 éves jubileuma alkalmából két megadott témában: a domonkos szentekről és a mai domonkosokról várják a pályamunkákat öt kategóriában.
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40
Elmélkedés
Lukács evangélista csak néhány eseményt jegyez le írásában Jézus gyermekkorából, amelyek közül a legjelentősebb Jézus templomi bemutatása. Negyven nappal születése után édesanyja, Mária és nevelőapja, Szent József elvitték az újszülött Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy mint elsőszülött gyermeket megváltsák, és bemutassák a mózesi törvények által előírt áldozatot. Innen ered az ünnep hivatalos elnevezése. Az eseménynél jelent volt egy Simeon nevű férfi, aki Istent magasztaló imájában világosságnak nevezi a gyermek Jézust. Olyan világosságnak, amely nem csupán a választott nép, hanem a pogány nemzetek számára is világosság lesz. Prófétai kijelentése valóban beteljesedik Jézus személyében, aki nyilvános működése idején kijelentette magáról: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Simeon és Anna prófétaasszony, aki szintén jelen volt Jézus templomi bemutatásánál, mindazokat jelképezik, akik a megelőző évszázadokban a világ világosságának jövetelére vártak, s akik most Jézusban felismerhetik az igazi világosságot. A világ világosságával való találkozás jelképeként alakult ki ezen a napon a gyertyaszentelés szertartása, s innen származik az ünnep sajátos magyar elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony.
Úr Jézus! Hozz örömöt és világosságot az életembe és minden ember életébe!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mária, Jézus Anyja és a papok anyja, engedd, hogy így szólítsunk téged, hogy ünnepelhessük anyaságodat, s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad, Istennek szent anyja! Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse a szegényeket és a megtört szívűeket; őrizd meg szívedben és Egyházadban a papokat, Megváltónknak Anyja!
Hitnek Anyja, aki elkísérted a templomba az Emberfiát, hogy beteljesítse az atyáknak adott ígéreteket; ajánld az Atyának az ő dicsőségére Fiadnak papjait, Szövetség Szent Szekrénye!
Szent II. János Pál pápa
Megújították Istennek szenteltségüket az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében élő szerzetesek és más megszentelt életet élők a pasaréti ferences templomban február 1-jén. A megszentelt élet éve a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének vigíliáján bemutatott hálaadó szentmisével zárult.
Február 1. hétfő: Köznap 18:00: Liturgia szentáldozással Szent István Templom Február 2. kedd: Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnep 11:00: Pálfy Gaál Emilné szül: Lendvay Julianna temetése 12:00: gyászmise Szent László Plébániatemplom 18:00: +Tibor testvérért (halálának 10.évf.) Szent István Templom 20:30: Imaóra (zenés áhitat) Szent István Templom Február 3. szerda: Szent Balázs püspök és vértanú, Szent […]
A megszentelt élet végéhez közeledő évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Kérjük olvasóinkat, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Mészáros Ildikó Koczkás Emma M. Eszter kalocsai iskolanővérről írt.
966-ban az első lengyel fejedelem, I. Mieszko felvette a kereszténységet, amelynek évfordulóján a lengyel egyház és állam közös megemlékezéseket tart áprilisban. Az ezzel kapcsolatos határozatot január 30-án, szombaton este fogadta el a lengyel szenátus.