Elhunyt Gergely Géza
Posted in: Magyar KurírÉletének 76., papságának 51. évében, 2016. január 29-én Gergely Géza címzetes esperes, nyugalmazott plébános visszaadta lelkét Teremtőjének.
Életének 76., papságának 51. évében, 2016. január 29-én Gergely Géza címzetes esperes, nyugalmazott plébános visszaadta lelkét Teremtőjének.
Soltész Miklós egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár január 31-én úgy fogalmazott, a budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson „az lesz a feladatunk, hogy minél több embert fogadjunk minél több országból és minél nagyobb szeretettel, és megmutassuk Európának, hogy ez óriási nagy dolog”.
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.
Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20
Elmélkedés
A tengeri vihar lecsendesítésének történetével Márk evangélista megnyit művében egy olyan sorozatot, amelyben különféle csodákat mutat be. A halálfélelmet érző apostoloktól Jézus a hitüket kéri számon. Miért féltek? Nincs bennetek hit? – kérdezi tőlük. Számonkérése megvilágítja a következő részekben olvasható csodák szándékát. A mi Urunk azért tesz csodákat, hogy megmutassa apostolainak, tanítványainak és a népnek az ő isteni erejét, és cselekedetei láttán erősödjön bennük a hit. Ez a szándék jól látszik abból, hogy a csodaelbeszélések azonos felépítésűek. Egy szükséghelyzet bemutatásával kezdődnek, ezt követi Jézus imája és cselekedete hatására a gyógyulás, majd olyan mozzanat következik, amely megerősít abban, hogy valóban csoda történt. Az ilyen történetek végül azzal záródnak, hogy az emberek elcsodálkoznak Jézus hatalmán és erején, és elismerik, hogy emberi képességek nem elegendőek ilyen cselekedetekhez. Nem minden esetben, de többször megvallják hitüket Jézus iránt.
A meglepődés mellett a csodák másik hatása az öröm. Az emberek örvendeznek, hogy Isten a csoda által megmutatta irgalmát. Az előttem álló héten odafigyelek mindenre, ami örömet okoz, észreveszem a hétköznapi események nyújtotta örömet, és igyekszem apró dolgokkal másoknak örömet szerezni.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is, és tanítson bennünket, hogy Jézushoz hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy megkaphassák méltó helyüket a társadalomban és az Egyházban.
Jean Vanier
2016.01.31. – Vallási magazinunk mai adásában az egyetemes, ökumenikus imahét eseményeit mutatjuk be.
Ismétlés: 2016.02.03.
Január 31-én vasárnap az óbudai Szent József Házban a Központi Oltáregyesület, az Eucharisztikus Élet Mozgalom és a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet szervezésében eucharisztikus lelki napot tartottak az irgalmasság szentévének kezdetén.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerint a Magyar Katolikus Egyház számára óriási jelentősége van annak, hogy Budapesten rendezik meg a következő eucharisztikus világkongresszust.
Szent Balázs-napi torokáldásra várták az ének és a beszéd hivatásos művelőit a budapesti Szent Kereszt-templomban január 31-én, vasárnap. Az ünnepi szentmisét Bíró László püspök mutatta be.
A január 31-i déli Úrangyala imádság előtt a vallásos emberek egyik szokásos kísértéséről elmélkedett a Szentatya: „Ahelyett, hogy mi írnánk elő Istennek, milyen csodákat tegyen érdekünkben, ismerjük fel az ő igazi csodáját!” A közös imádság után a római gyerekek megható üzenetét hallhattuk.