Home

  • Botrány
    Posted in: Elgondolkodtató

    AKovacsA Hagiosz levelezőlistán előkerült a Toronto Blessing témája. Itt, a listán kívül próbálom összefoglalni mondanivalómat a témáról, anélkül, hogy ezzel a további diszkusszió útját el akarnám vágni. Amit kifejtek, nem az Egyház hivatalos tanítása, csak személyes teológiai álláspontom. Amikor a botrányos „Toronto” jelenségekről hírek jöttek, intenzíven foglalkoztam a témával. Ennek legalább tíz esztendeje, ma már nem vagyok naprakész, de kiérlelt véleményem van.

  • Isten szól hozzánk
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt I. A történelem tanúsítja…

    Amióta ember él a földön, az emberiség keresi a világ rendezőjét, keresi a Végtelen Személyt, aki értelmet ad életének. A történelem egy korszakában azonban egy nép egyszer csak azt kezdte állítani, hogy ő találkozott is azzal, akit keresett: A Végtelen Szeretet, Isten megszólította őt. Ábrahámmal kezdődött…

  • 2014. szeptember 4. – Csütörtök (Lk 5,1-11)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
    Lk 5,1-11

    Elmélkedés

    Jézus a szavaival képes parancsolni a gonosz erőknek s azok visszavonulnak. Erre példa a vihar lecsendesítése vagy az ördögűző csodák. Máskor szava parancsot ad, hogy beszélni tudjon az addig néma száj, nyíljon meg hallásra a fül, mozduljon meg a béna láb, tisztuljon meg a leprás test. Szavának hatására mindezek azonnal bekövetkeznek. Más esetekben szava embertömegeket mozdít meg, indít útnak, mert hallgatni akarják tanítását. Az Úr hívó szavának engedelmeskednek azok, akik apostolai és tanítványai lesznek. A mai evangélium szerint Péter engedelmeskedik szavának, s azt teszi, amit Jézus mond.

    A csodálatos halfogás története azt bizonyítja Péternek, a többi tanítványnak és nekünk, hogy ahol az emberi munka és fáradozás hiábavalónak bizonyul, ott is eredményt hozhat az isteni közbeavatkozás. Péter és társai tapasztalt halászok, most azonban nem tudnak semmit sem fogni. Első pillanatban Péter Jézus kérését értelmetlennek tartja, de rögtön legyőzi magában a kételkedés kísértését és engedelmeskedik az Úrnak, ami aztán bőségesen meghozza eredményét.

    Az emberhalászat és az igehirdetés munkájára is ugyanez vonatkozik. Ahol emberi igyekezetünk hiábavalónak tűnik, Isten kegyelme meghozza a kívánt eredményt. Ne engedjük, hogy a pillanatnyi sikertelenségek kedvünket vegyék! Bízzunk abban, hogy Jézus gyümölcsözővé teszi munkánkat! Hallgatok-e Jézus szavára?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    A Te szent akaratodat teljesítem. Uram Jézus, taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek, És úgy szolgáljalak, amint megérdemled: Hogy adjak számolgatás nélkül, Hogy harcoljak nem gondolva arra, Hogy sebeket kaphatok, Hogy dolgozzam pihenés nélkül, Egészen odaadva magam a Te szolgálatodra, Nem várva más jutalmat, mint azt, Hogy tudom: a Te szent akaratodat teljesítem.

  • Találkoztak egymással a három történelmi egyház vezetői
    Posted in: Magyar Kurír

    A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete székházában megtartották idei harmadik találkozójukat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa tagjai, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei – tájékoztatta szerkesztőségünket Horváth-Bolla Zsuzsanna, a Magyarországi Evangélikus Egyház kommunikációs vezetője.

  • Nyitott Templomok Napja
    Posted in: Programajánló

    A százhalombattai Noé Bárkája Zenekar szeretettel meghívja az érdeklődőket idei zenés dicsőítésére, melyet – immár hagyományosan – az Ars-Sacra által szervezett országos rendezvénysorozathoz (Nyitott templomok napja) kapcsolódva szervezi. A „gitáros” szentmise után kezdődő dicsőítésen a válogatott dalok között elmélkedések, imák hangzanak el. Ezután kis szeretetvendégségre, majd záró imádságra várunk szeretettel mindenkit!