A békéért fociztak a sztárok Rómában
Posted in: Magyar KurírCsaknem harmincezren vettek részt tegnap, szeptember 1-jén, az első vallásközi labdarúgó-mérkőzésen a Római Olimpiai Stadionban – tudósít a Vatikáni Rádió.
Csaknem harmincezren vettek részt tegnap, szeptember 1-jén, az első vallásközi labdarúgó-mérkőzésen a Római Olimpiai Stadionban – tudósít a Vatikáni Rádió.
A helyi egyház szembeszáll az Iszlám Állam dzsihadistáinak brutális akcióival, amelyekkel rettegésben tartják Irak északi részét – jelentette ki Socrates Villegas érsek, a Fülöp-szigeteki püspöki konferencia elnöke. A Vatikáni Rádió írását közöljük.
A Szentatya pápává választása óta első alkalommal mutat be nászmisét a Vatikánban, ahol a Római Egyházmegyéből mintegy húsz jegyespár köt házasságot – írja a Vatican Insider.
A magyar jezsuiták hivatásgondozó csoportja fotópályázatot hirdet „Krisztussal a határokig” címmel.
A keresztények a Szentlélektől nyerik tekintélyüket, nem pedig az emberi bölcsességből vagy a teológiai diplomából – emelte ki szeptember 2-ai reggeli szentbeszédében Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában. A Szentatya hangsúlyozta, hogy a keresztény önazonosságot Krisztus Lelke, nem pedig a világi szemlélet adja meg.
Tizenhárom család vett részt augusztus 28-31. között a zarándoklaton Kovács F. Zsolt irodaigazgató és Micaci Cristian pasztorálasszisztens kíséretében – adja hírül a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye honlapja.
Rabbik, püspökök és egyházi gondolkodók írtak Ima Auschwitz után címmel imádságokat, melyeket kortárs képzőművészek a művészet eszközeivel vizuális tartalommá formálva tettek egyetemes üzenetté. Ezekből az alkotásokból nyílt kiállítás szeptember elsején a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
Augusztus utolsó hétvégéjén és szeptember 1-jén az ország katolikus iskoláiban is kezdetét vette a 2014/2015-ös tanév. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Kisvárdán, Veres András szombathelyi megyéspüspök Kőszegen mutatott be Veni Sanctét.
Árva az a keresztény, aki nem érzi Szűz Máriát édesanyjának – fogalmaz a Szentatya.
Október 4-én újra lesz Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. A tavaszi nagyon jól sikerült, mindannyian feltöltődve érkeztünk haza. Az őszi alkalomra szeretnénk már kisebbeket is elvinni magunkkal (1.oszt.-6.oszt) a talákozó gyerekmarosi részére, így buszt rendelünk. A busz költsége 3000 Ft. További információkat, programokat megtalálhatjátok a találkozó weblapján, illetve személyesen is kérdezhettek a hitoktatóktól. Jelentkezni a hitoktatóknál lehet […]