Home

  • Az Élet Igéje − 2014. augusztus
    Posted in: Magyar Kurír

    Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani azt a magyarázatot, amelyet Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója havonta a Biblia egy-egy mondatához fűzött, s amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

  • Péter: megtérés és Krisztus-követés
    Posted in: Elgondolkodtató

    Szent Péter ikonPéter történetét meghatározza a Jézus Krisztussal való találkozás. Az evangelistákelbeszélse szerint ennek a találkozásnak a története egyúttal megtérés-történet is. Tehát mindegyikünkre vonatkozik. Hiszen mi is találkozunk emberekkel, akik találkoztak életükben Jézus Krisztussal. S ezek az emberek minket is Jézushoz vezetnek. Jézus tekintete és ígérete, követésre hívó szava, mindenkit személyesen érint, mindenkinek a személyes szabadságát szólítja meg. Jézus hangsúlyt fektet az első találkozásokra, ezekben az első találkozásokban érezhetjük a szeretet sajátos dinamikáját.

  • Munkaalapú társadalom
    Posted in: Elgondolkodtató

    altApai nagyanyám kedves mondása, mondhatni életbölcsessége volt a következő mondat: „Nem tudni mellik rossz mitű jó!” Tükrözte azt az életszemléletet, mely végigsegítette a zűrzavaros XX. század 8 és ½ évtizedén. Túlélt két világháborút, kommunizmust, forradalmat, korán özvegységre jutott, egyik fia disszidálni kényszerült 56-ban, és a távoli Ausztráliában halt meg fiatalon egy üzemi balesetben, másik fia szemei előtt vált tehetetlen emberi ronccsá egy félresikerült agyműtét következtében.

  • Péter: megtérés és Krisztus-követés
    Posted in: Elgondolkodtató

    Péter történetét meghatározza a Jézus Krisztussal való találkozás. Az evangelistákelbeszélse szerint ennek a találkozásnak a története egyúttal megtérés-történet is. Tehát mindegyikünkre vonatkozik. Hiszen mi is találkozunk emberekkel, akik találkoztak…

  • 2014. augusztus 1. – Péntek (Mt 13,54-58)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
    Mt 13,54-58

    Elmélkedés

    Az ószövetségi könyveket olvasva könnyen észrevehetjük, hogy a próféták különleges szerepet töltöttek be a közösségen belül. Azzal a tudattal léptek fel, hogy Istentől kaptak meghívást az ő üzenetének hirdetésére. Különféle jelképes cselekedeteket hajtottak végre, amelyekből a nép könnyen érthetett. E szimbolikus tettek szervesen kapcsolódtak a próféta életéhez, életviteléhez. Ebből következik, hogy az igehirdetés nem független az igehirdetőtől, nem a személyen kívül álló dolog, hanem hozzá kapcsolódik, megéli és életével megvalósítja mindazt, amit Isten rábíz.

    Mindennek legteljesebb értelmében Jézus is próféta, hiszen életével valósítja meg és cselekedeteivel bizonyítja azt az igazságot, aminek a hirdetésével a mennyei Atya megbízta. Elutasítása az isteni akarattal való szembeszegülést jelenti. Erre példa a názáretiek esete, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Jézus itt is azt hirdeti, mint a többi városban. Ugyanolyan csodás cselekedeteket tenne itt is, de ennek akadályává válik a názáretiek hitetlensége. Azt gondolják, hogy jól ismerik Jézust. Saját elképzeléseik, előítéleteik korlátaiból nem képesek kilépni, s emiatt a hitetlenség bezárja őket.

    Vajon engedem-e, hogy Jézus nekem is valami újat tanítson? Új dolgot tegyen velem? Új úton, a hit útján indítson el? Meghallom-e, megszívlelem-e nekem szóló szavát?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenem, szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg nekem, Uram, a lelkiismeretnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak te tudod élessé tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál, és hallgassam a szavadat.

    Boldog John Henry Newman

  • A Pécsi Egyházmegye közleménye
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    A Vatikán Klérus Kongregációja 2014. június 13-án egyházjogilag megerősítette az 1991-ben alapított Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét. Az esemény kapcsán a sajtó egyes munkatársai megkeresték Egyházmegyénket, hogy nyilatkozatot kérjenek az ügyben illetékes, vagy általuk illetékesnek tartott személyektől.