Napi sajtószemle
Posted in: Magyar KurírA július 31-ei lapok szemléje
A július 31-ei lapok szemléje
Július 30-án hajnalban húsz palesztin vesztette életét, amikor izraeliek lebombáztak egy ENSZ-iskolát. A pápa e-mailben fejezte ki szolidaritását. Telefonos nyilatkozatot adott a Vatikáni Rádiónak Jorge Hernandez gázai plébános.
Július 31. Loyolai Szent Ignác áldozópap emléknapja. Szent Ignác a jezsuita rend (Jézus Társasága) megalapítója, a Lelkigyakorlatok című mű szerzője.
A Szombathely belvárosában fekvő, II. János Pálról elnevezett egyetemi szakkollégium a 2014/2015-ös tanévben is várja az egyetemistákat és főiskolásokat.
„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.” (Jak 1,2)
Fürdőszoba felújításnak indult, és katasztrófa sújtotta területté vált az egész ház. Előre nem látott, elektromos hálózati és vízvezeték problémák miatt a felfordulás túlnyúlt a fürdőszobán, és otthonunk jó néhány helyiségét érintette. Rossz tanácsok, csalódást okozó munkaerő – és a romos állapot hónapokig elhúzódott.
Férjem hosszú évek óta gyógyszereken él, mikor időnként újabb panaszai támadtak, vagy rosszabbul érezte magát, az elmúlt rendszerben szokványos orvoslás jegyében újabb gyógyszereket írtak elő neki. Az állapota, a közérzete változatlan maradt, de közben gyógyszerfüggővé vált.
Mindenki tapasztalhatja, hogy manapság mindenre kínálnak módszert, gyógyszert, egyedül üdvözítő megoldást. Csak fel kell menni az internetre, be kell ütni a böngészőbe a bennünket érdeklő fogalmat, kifejezést, és már ki is dobja a gép a megoldást.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53
Elmélkedés
Az Isten országáról szóló példabeszéd-sorozat utolsó eleméhez értünk. Jézus itt egy halászhálóhoz hasonlítja az országot, amely mindenféle halat kifog a tengerből. A példázat mondanivalója összecseng a búzáról és a konkolyról mondott hasonlat üzenetével. A jók és a rosszak együtt élnek ebben a világban mindaddig, amíg Isten ítéletet nem tart. Emberileg talán sokszor siettetnénk az ítéletet, de Isten türelmet gyakorol mindenki iránt. Várakozásának értelme az lehet, hogy igazságossága nem éri utol azonnal az embert, hanem mindenki lehetőséget kap a javulásra.
E példázat újabb oldalát mutatja meg az Isten országának, tudniillik azt, hogy mindenki meghívást kap. Tévedés volna ugyanis az Isten országát csupán a látható Egyház tagjaira leszűkíteni, hiszen az isteni működés annak keretein kívül is megtapasztalható. Az Isten országa a személyekre, a közösségekre és az egész világra vonatkozik, s annak folyamatos megvalósulása azt jelenti, hogy az isteni törekvés, üdvözítő szándék állandóan átformálja, megújítja az embereket és a világot. Ez a törekvés felismerhető, megtapasztalható, s arra ösztönöz, hogy együttműködjünk vele.
Vajon engem átformál, megújít ez az isteni erő? Növekszik-e bennem Isten országa? Kész vagyok-e együttműködni e törekvéssel, hogy Isten országa növekedjék általam? Örömmel tölt-e el, hogy Isten jelen van az életemben?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Áldott vagy, atyáink Istene, századok századain át minden dicséretre és magasztalásra egyedül méltó, mert mindenben a te akaratod valósul meg, és nem az emberé. Te vagy az, aki megtanítod a benned hívőket, hogy akaratodat cselekedjék, és csodáidat minden időkön át hirdessék, mert Szentlelked vezet mindenkit a jóban, saját szívének és akaratának ihletése által.
A vatikáni államtitkárság a Szentszék mellé akkreditált nagykövetségeknek diplomáciai jegyzéket küldött, hogy felhívja figyelmüket a pápa békefelhívásaira, amelyeket az Úrangyala elimádkozásakor tett a Szentföld érdekében. A Vatikáni Rádió híradását közöljük.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a három történelmi egyház július 29-én Ungváron kiadott nyilatkozatában aggodalmát fejezi ki a kelet-ukrajnai helyzet és a részleges katonai mozgósítás elindítása miatt, felszólítva az illetékes hatóságokat, hogy a Kárpátaljáról behívott tartalékosokat ne vigyék a háborús övezetbe – közli az MTI.