Anyámmal összenőve – introjekció 1.
Posted in: Egyéb
Anna idős édesanyja nagyjából a korának megfelelő állapotban van. Ő azonban olyan intenzíven aggódik érte, mintha mindig éppen élet és halál között lebegne. Egyfolytában rá gondol, naponta többször felhívja, érdeklődik a vérnyomása aktuális állásáról, ha a legkisebb front van, pánikba kerül, hogy baja lesz.
Beszélgetéseinkből hamar kiderül, hogy Annát az anyja soha nem szerette, mindig elutasította, sőt sok jel utal arra, hogy határozottan gyűlöli. Látványosan nem törődik vele, de ez még mindig a jobbik eset, mert amikor bármilyen lépést tesz a lánya irányában, azzal mindig – sokszor komoly – bajt okoz.
Vajon miért aggódik mégis Anna ennyire az anyjáért? Önzetlen szeretetből? A „rosszat jóval viszonozni” elvén? Hozzá hasonló helyzetben sokan indokolják ilyen nemes okokkal viselkedésüket. A valóság azonban jóval prózaibb.
A pszichoanalitikusok elhárító mechanizmusok néven foglalják össze azokat a technikákat, amelyek segítségével az emberek megpróbálnak kimenekülni az elviselhetetlenül nehéz valóságból. Ezek egyike az introjekció, amellyel Anna is él.
Az édesanyja testi állapotával való állandó foglalkozással, az érte való folyamatos aggódással belsőleg összekapcsolja magát vele, állandóan jelenvalóvá teszi őt a maga számára, s ez azt a megnyugtató érzést alakítja ki benne, hogy az édesanyja mindig vele van. Ezzel érzés-szinten áthidalja azt a szakadékot, amely ténylegesen van közöttük.
Attól, hogy Anna előállítja magában ezt az érzést, az anyja természetesen egyáltalán nincs vele, változatlanul ugyanúgy elutasítja és bántja, mint gyerekkorában. Az elhárító mechanizmus segítségével azonban Anna ki tudja ezt szorítani a tudatából. Mindazonáltal az elutasítottság miatti szorongás nem szűnik meg, hanem különféle egyéb tünetekben jelenik meg: az ő esetében általános szorongásban, depresszív állapotokban, pánikrohamokban, közlekedési fóbiában.
Ezekből nem lehet elhatározással, jó szándékkal, pozitív gondolatok erőltetésével kijönni, hanem csak akkor szabadul meg tőlük az ember, ha a terápiában sikerül feltárni a mögöttük lévő, tudattalanba leszorított érzéseket, és megtanulja úgy elfogadni magát, hogy már el tudja viselni még a fontos, közeli személyek elutasítását is.
A cseresznyefát még az öreg asszony apja ültette.
