Battaplébánia

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

Ő a mi világosságunk

A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Jézust negyven nappal születése után a vallási törvény előírásai szerint bemutatták Istennek a jeruzsálemi templomban. A gyermekek templomi bemutatása arra vezethető vissza, hogy az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján a zsidó elsőszülöttek megmenekültek és csak az egyiptomi családok elsőszülött gyermekeit érte halál. Az elsőszülöttek ettől kezdve Isten tulajdonának számítottak, ezért a szülőknek ki kellett váltaniuk gyermeküket. Az előírások szerint a szülés utáni negyvenedik napon kellett az édesanyának a tisztulási áldozatot bemutatnia. A Máriára vonatkozó tisztulási előírás és az elsőszülött gyermekre vonatkozó bemutatás kötelezettsége – mindkettőre utalás szerepel az evangéliumi szövegben – valójában nem kívánta azt, hogy Mária és József Jeruzsálembe menjen és azt sem, hogy a gyermek Jézust magukkal vigyék, hiszen ennek bárhol eleget tudtak volna tenni. Lukács evangélista minden bizonnyal arra akart rámutatni az esemény lejegyzésével, hogy a Fiúisten megjelenik Atyja házában, a templomban, és az Isten által előre kiválasztott személyek örömmel fogadják őt, és felismerik benne a megváltóra vonatkozó ígéret beteljesedését.

Az ünnep evangéliumának szövegében kulcsfontosságú a látás szó. Simeon ígéretet kapott, hogy „nem lát halált” egészen addig a napig, amíg nem „látja a Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad Istennek, mert „látták szemei a Szabadítót.” Az idős Simeon arról beszél magasztos szavakkal, hogy e gyermekben, azaz Jézusban teljesültek be az egykor tett isteni ígéretek. Beteljesedett a választott népnek tett ígéret, hogy elérkezik majd a Megváltó, és teljesedik a Simeonnak tett ígéret, hogy halála előtt megláthatja a Megváltót. Jézus világrajöttével az ígéret népéből megváltott néppé válnak az emberek. Mi magunk is a megváltottak közé tartozunk. Vajon az én szemeim meglátják-e Jézust? Vagy inkább eltakarom a szemem? Meglátom-e Jézusban a világ megváltóját?

Mindannyiunk szívében ott él az Isten-látás vágya. Mária, aki egykor karjában vitte gyermekét a templomba, hogy bemutassa Istennek, most nekünk hozza el Jézust, felénk tartja, hogy láthassuk a Megváltót. Mária Jézust nyújtja a gyermekeknek, a fiataloknak, a felnőtteknek és az időseknek. Nem kell félve eltakarnunk az arcunkat és a szemünket! Nem kell rettegnünk attól, hogy mi történik, ha találkozunk Istennel! Hiszen nem ítélkezni jön, hanem hogy szabadulást hozzon nekünk. Ő a mi Megváltónk, ő a mi világosságunk!

Amikor az evangéliumban elolvassuk Simon ujjongó öröménekét és magunk elé képzeljük Anna asszonyt, akkor emberek állnak előttünk, akik örvendeznek Jézusnak. Az ő örömük az édesanya, Mária öröméhez kapcsolódik, aki a templomi bemutatás alkalmával örömmel ad hálát Istennek azért, hogy anya lehet. Meghatottan figyeljük az idős emberek, Simeon és Anna örömét, hiszen egy idős ember ritkábban mutatja ki örömét. És szemléljük Mária örömét, aki talán még mindig nem érti egészen, hogy mit is jelent az, hogy Isten őt választotta a Megváltó anyjának. Az öröm mellett szó van még a Máriára váró fájdalomról is, amelyet Simeon megjövendöl, s amely az Úr szenvedésekor és halálakor teljesedik be. A Megváltó édesanyjának életében ugyanúgy jelen van az öröm és a szenvedés, mint minden ember életében. Isten minket is kiválaszt, nekünk is hivatást ad, amelynek teljesítése fájdalmak és szenvedések közepette örömöt, boldogságot jelent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

Vigyázó szemünket nem ártana néha Brüsszelre vetni. Utánanézni, milyen előterjesztések várakoznak szavazásra, és ezek – rövid és hosszú távon – hogyan befolyásolják majd az életünket.

Mi emberek társas lények vagyunk, szükségünk van másokkal való kapcsolatokra. Hogy miként éljük meg ezeket a kapcsolatokat, ezt már a kora gyermekkori tapasztalatok meghatározzák. Az édesanya szeméből a gyermek szeretetet és elfogadást olvas ki, elrejt…

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

A vihar lecsendesítésének története nem csupán egy természeti csodát ír le. Nem csak arról van itt szó, hogy az isteni szónak akkora ereje van, hogy a természeti erők rögtön engedelmeskednek neki, hanem arról, hogy Jézus tanítványai mindenkor számíthatnak az ő segítségére.

Amikor napjainkban a tengeri szökőárak vagy más természeti csapások pusztításáról hírt kapunk, sokszor gondolunk arra, hogy mennyire jó volna, ha az isteni szó napjainkban is megmutatkozna, és megszelídítené az emberi erőt messze felülmúló természeti erőket. Talán azt érezzük, hogy miközben mi aggódunk és félünk, nem szól az Isten, hanem mintha némán pihenne, ahogyan Jézus is nyugodtan aludt, miközben az apostolok attól rettegtek, hogy életük odavész. Amikor pedig Jézushoz fordulnak segítségért, az Úr azonnal csodát tesz, mégpedig olyat, amire talán nem is számítottak. Az isteni gondviselés akkor is törődik velünk, ha mi ezt nem vesszük észre. Jézus mindig velünk van. Gondjaink, aggodalmaink és félelmeink csónakjában is velünk utazik. Kérjük bátran és csodát tesz velünk!

És egy szinte már vakmerő gondolat befejezésként: A tökéletes bizalom jele lehet, ha Jézust „hagyom aludni,” hiszen ha velem van, álmában is vigyáz rám s baj nem érhet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Szentmise keretében áldotta meg Spányi Antal a kibővült és megújult óvodát.

Iskolanyitogató foglalkozások a székesfehérvári Szent Imre iskolában.

Az óvodások és az óvodapedagógusok műsort adnak.

Ez itt a reklám helye: a tréning szervezőit, Petrát És Robit Szentlélek szemináriumon ismertem meg, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Példaértékű vállalkozást indítottak Pécsett – gyermekeink tanulási módszereinek segítésére. A szerk.