Battaplébánia

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

Miként az ember elvégzi a magvetés feladatát és Istenre bízza, hogy kikelnek-e a magok és munkájának lesz-e gyümölcse, ugyanúgy az Isten üzenetének hirdetői is tudatában vannak annak, hogy miután küldetésüket lelkiismeretesen elvégezték, egyedül Isten kegyelmétől függ, hogy a hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében. Erre világít rá a mai evangélium két példázata. Isten országának növekedése nem a mi emberi tevékenységünknek köszönhető, hanem Isten szüntelen munkálkodásának a jele. Isten meghív, hogy együttműködjünk ővele országa további építésében. Meghív minket, hogy hallgassuk szavát és továbbadjuk azt. Ez a szolgálat csak akkor lehet hiteles részünkről, ha magunk is e tanítás szerint élünk.

Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem lehet sürgetni vagy siettetni. Talán már előfordult velünk, hogy minden évben elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb hatással, nem érintett meg bennünket, mígnem egyszer megvilágosodott számunkra, megértettük mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy általa Isten személyesen nekünk üzen valamit. Az évek során Isten szava titokzatosan, csendesen elvégezte feladatát. Ha nyitott szívvel, türelmesen hallgatom Istent, meghallom üzenetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

Fülgyertya. Ízlelgetem ezt a szép összetett szót, amelyet 15-20 évvel ezelőtt senki nem tartott volna kevésbé viccesnek, mint a foglétrát, a haskanalat vagy az orrceruzát. De változott a világ, és ma már tudjuk, hogy a fülgyertya a hopi indiánok ősi …

Csak kapkodtam a fejem, hogy jól hallok-e. A Kossuth rádióban többször is hallottam a reklámot, mely a Müpa egyik előadására hívja a nagyérdeműt. Mit mondanak? Opera Ádám első feleségéről, Lilitről?

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mk 4,21-25

Elmélkedés

Jézus újabb példabeszéde szintén az Isten országáról szól. A lámpás hasonlata azt szemlélteti, hogy az országról szóló tanítás minden ember előtt ismertté válik. Az emberi élet értelméről és céljáról szóló isteni akaratot és szándékot mindenki megismerheti. Isten Jézus által és az ő személyében gondoskodott arról, hogy a tanítást emberközelből ismerjük meg, s ne érezzük azt, hogy ez egy felsőbb hatalom által ránk kényszerített életelv. Ugyanakkor az ember részéről is mindig megtapasztalható volt a vágy, amely az isteni fény, világosság, igazság megismerésére törekedett. Mivel Jézusban Isten egészen közel került hozzánk, ezért megismerhetővé vált, hogy miként kell emberként élni. Ezt Isten mutatta meg nekünk.
Jézus hasonlata a sötétben világító lámpáról egy másik gondolatot is elindít bennünk: Akarunk-e a fény hordozói lenni? Akarjuk-e Krisztust, a világ világosságát elvinni a bűn homályában és a hitetlenség sötétségében élőknek? Akkor állok készen erre a feladatra, ha lemondtam minden kényelmességről, elhagytam a középszerűséget és a Szentlélek meggyújtotta bennem a lelkesedés tüzét, lángját. Akarok-e az Ige hallgatójából az Ige hirdetőjévé válni? Ahogyan engem, ugyanúgy másokat is formál, alakít és éltet Isten szava. Akarom-e magamban ezt a változást?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Az érdi Marianum Általános Iskola 3 kategóriában rendezett versenyt.

Ez egyházi levéltárak munkájának az elismerése is egyben.

Forrás

Nem Dávid tette magát királlyá, hanem az Úr választotta és kente föl, mégis neki magának is meg kellett érte harcolnia. Mi pedig a szent keresztségben Krisztus királyságának fölkent tagjai lettünk, az ő isteni természetének részeseivé váltunk, és a Szentlélek mint Isten élete, kenete működik bennünk.

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Mk 4,1-20

Elmélkedés

A mai nappal kezdődően azt a sorozatot kezdjük meg Szent Márk evangéliumában, amelyben Jézus példabeszédekben szól az Isten országáról. Az első példázat a legtöbb szentírásfordításban a magvető címet viseli, de ez kissé félrevezető, hiszen nem a magot elvető személy és nem is az ő munkája áll a jézusi hasonlat középpontjában, hanem a magok. A mi Urunk arról beszél, hogy ezek a magok különféle talajba hullnak, s ennek megfelelően hoznak több vagy kevesebb termést. Az elhintett magok a tanítást, az isteni üzenetet, az örömhírt jelentik, a talaj pedig a hallgatóság lelkületét. Természetes, hogy a magvető a magokat a jó talajba hinti, de azt nem tudjuk meg, hogy miért szór magokat az útfélre, a sziklák és a tövisek közé. Ez talán arra utal, hogy amikor Isten az emberekhez eljuttatja tanítását, akkor nem válogat, hanem bőkezűen adja igazságát, hogy abból senki ne legyen kizárva. Ezt követően pedig az emberen múlik, hogy az ő szívében fog-e termést hozni a tanítás.

Az Egyház egyik legfőbb feladata az igehirdetés. Ha az igehirdető lelkiismeretesen elvégezte szolgálatát, akkor nyugodt lehet, hiszen kötelességét megtette. Az eredmény már nem tőle, hanem Istentől függ, illetve attól, hogy a hallgatóság jó szívvel elfogadja-e azt vagy visszautasítja. Vajon az én szívemben növekedésnek indul-e Isten nekem szóló szava?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva számunkra, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

„Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet!” Zsolt 51,12

Michaellal való házasságunk elején, mikor összekülönböztünk, nem az imádkozás volt az első gondolatom. Inkább utolsó menedéknek számított. Előbb más módszerekkel próbálkoztam: vitatkoztam, könyörögtem, nem hallottam meg, elkerültem, szembe szálltam, veszekedtem, na és persze alkalmaztam az örökké népszerű csenddel büntetést. Az eredmény? Egyáltalán nem meglepő módon, szinte semmi.