István, a szent király című tanulmánykötet és kiállítási katalógus bemutatója
Posted in: EgyébA kötetbemutató után a kiadvány kedvezményes áron vásárolható meg.
A kötetbemutató után a kiadvány kedvezményes áron vásárolható meg.
Az Európai Parlament a mai napon leszavazta Edite Estrela portugál képviselő javaslatát, amely emberi joggá kívánta nyilvánítani az abortuszt.
A jelentés, amelyet Edite Estrela portugál képviselőnő, a Szocialisták és a Demokraták Haladó Szövetségének tagja nyújtott be, emberi joggá kívánta nyilvánítani az abortuszt. A parlament a mai napon leszavazott dokumentumot október 22-én további átdolgozásra visszaküldte a női jogokkal és genderegyenlőséggel foglalkozó bizottságnak.
Salkaházi Sára szociális testvér halálának évfordulóján, december 27-én, pénteken 18 órakor az Üllői úti Örökimádás templomban Erdő Péter bíboros mutat be szentmisét. Ezt megelőzően a Szociális Testvérek Társasága szerzetesközösség 17 órakor koszorúzást szervez a Bokréta u. 3. számú házon lévő emléktáblánál.
December 9. hétfő: A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása 06:00: Hálából Szent István Templom 18:00: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére Sz István T. December 10. kedd: Köznap 06:00: +Szülőkért Szent István Templom 18:00: Igeliturgia Szent István Templom 20:30: Imaóra (zenés áhitat) Szent István Templom December 11. szerda: Szent I. Damazusz pápa06:00: Szent István Templom 18:00: Igeliturgia […]
Barsi Balázs atya december 1-i tanítása Budapesten. A Bonum TV felvétele.
Keresztelő Szent János idézi Izajás próféta egy kulcsfontosságú üzenetét: „Készítsétek az Úr útját a pusztában! Tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Iz 40,3) Ugyanez az izajási felhívás volt a kumráni közösség jelmondata is. A kumráni közösség tagjai azért vonultak ki a pusztába, hogy ott utat készítsenek a Messiásnak, hogy előkészítsék a végső időket és az ő eljövetelét. Keresztelő János valószínűleg hosszabb időt töltött el közöttük, és sok gondolatot, meglátást átvett tőlük.
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14
Elmélkedés
A bűnös ember megmentésére induló irgalmas Istent szemlélteti az elveszett bárányt kereső pásztorról szóló példabeszéd. A jó pásztor érzi, hogy a nyáj minden bárányáért felelős, s egyet sem hagy elveszni. Felelősséget érez kivétel nélkül valamennyi iránt. Nagy az öröme, amikor megtalál egy elveszettet, s jobban örül neki, mint az el nem tévedteknek. Jézus megváltó születését és megváltó halálát kapcsolja össze a jó pásztor képe, hiszen a mi Urunk azt mondta magáról, hogy ő a jó pásztor, aki életét adja övéiért (vö. Jn 10,11). A kereszten meghalt értünk, hogy megváltson minket. Neki köszönhetjük, hogy nem kell elveszett bárányként tovább vergődnünk bűneink tövisbokrában, hanem vétkeinket megbocsátva visszavezet bennünket Egyházának közösségébe. Mind születésében, mind halálában észrevehetjük Jézus odaadását, önfeláldozását. Küldetését a mennyei Atyától kapta, s ahhoz mindhalálig hűséges maradt. Megtestesülésének, emberré válásának titkával kezdődik el megváltásunk, amely keresztáldozatával teljesedik be.
Jézus születése, a Megváltó jövetele mindenkinek, a kilencvenkilenc igaz és az egyetlen bűnös számára egyaránt örömhír. Ha őszinte bűnbánat által elismerem Isten előtti kicsinységemet, a betlehemi Gyermek megkeres és megtalál engem! Számára is nagy öröm, hogy rám talált, de én is felszabadultan örvendezhetek érkezésének, amely üdvösségemet jelenti.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston
A földi dolgok miatti fölösleges aggódás a hitetlen vagy kishitű ember sajátja. És jaj nekünk, ha magunkkal törődve meg nem szilárdul az Istenbe vetett reményünk, mert ő gondot visel ránk.
Az iskolában minden srácot csak egy dolog érdekel
Minden nő megérdemel egy olyan férfit, akinek csak egy dolog jár a fejében: mégpedig Isten akarata. Ezért várd azt a férfit, akinek szándéka az, hogy tisztán szeressen téged és Istenhez vezessen. Ne add alább.