Home  /  Home Page 9170

Home

  • A megbocsátás lépései
    Posted in: Egyéb

    A megbocsátás első lépése a bántalom, a sérelem megnevezése. 

    Ezután következik a második, a bántalmazó szempontjainak megértése, ha lehetséges, enyhítő körülmények keresése. 
    Majd a harmadik: az ember fölülemelkedik a történteken, elengedi a másik adósságát.

    A sérelem megnevezése, különösen súlyos sérelmeké, közeli embereknél, nem is olyan egyszerű. Ha ugyanis a bántalmat  a tényleges súlyán nevezzük meg, az többnyire megkérdőjelezi az addig beállt kapcsolatot. 
    Sokszor látom pácienseknél: ahelyett, hogy megneveznék az őket ért sérelmet, azonnal elkezdenek mentségeket keresni, s ilyen módon képtelenek a sérelmüket a valós súlyának megfelelően látni. Ennek azonban az a következménye, hogy nem is tudnak megbocsátani. Folyamatosan mentegetik a bántalmazóikat, többnyire a szüleiket, és folyamatosan haragszanak rájuk. 
    Nem mindegy, hogy valaki öt vagy ötmillió forinttal tartozik nekünk. Ha az első és a második lépést, a sérelem megnevezését és a mentségek keresését összecsúsztatjuk, annak az lesz az eredménye, hogy az ötmillió forintos tartozást öt forintosnak tekintjük. S ennek megfelelően öt forintot engedünk el. A haragot különféle elhárítómechanizmusokkal el lehet tüntetni a tudatunkból, de a romboló hatása attól még megmarad. Az csak akkor szűnik meg, ha ténylegesen megbocsátottunk. 
    És végül sokszor ha az ember minden mentő körülményt figyelembe vett, akkor is még  mindig iszonyatosan súlyos a bűn, amit meg kell bocsátani. A megbocsátás nehezebbik része valójában itt kezdődik. 
    Először is, akarni kell megbocsátani. 
    Mivel a meg nem bocsátás mindig pszichés zavarokhoz vezet, és megsokszorozza a szenvedést, mindig racionálisabb megbocsátani. A terápiák során ezt lépésről lépésre pontosan fel lehet deríteni, a páciensek maguk is teljesen konkrétan és világosan látják az összefüggést meg nem bocsátásuk és tüneteik között, egyértelmű számukra, hogy csak akkor szabadulnak meg a tüneteiktől, ha megbocsátanak. Mégis, vannak, akik úgy döntenek, hogy ők nem akarnak megbocsátani.

    Mások eldöntik, hogy megbocsátanak. Sokan azt gondolják, hogy ezzel meg is történt a megbocsátás. De ez sajnos nincs így. Ezzel a döntéssel csak elindul az ember azon a hosszú úton, amelynek során eljuthat oda, hogy tényleg felülemelkedik a rosszon, tényleg elengedi a tartozást.

    Ezt az utat az ember nem tudja a maga erejéből végigjárni. Ha a saját erőnkből akarjuk megtenni és elutasítjuk Isten segítségét, akkor soha nem jutunk el az út végére. De ha elfogadjuk, akkor lehetünk akármilyen gyengék és nyomorultak, Ő végigvisz minket. Nem a mi erőnkből csináljuk végig, hanem az övéből.

    Gondviselés nélkül már az első lépés sem nagyon tehető meg.

    Mert ha nem létezik egy gondviselő, igazságos, szerető és mindenható Isten, akkor a bűnre nincs jó válasz. Ha elengedem a bűnt és úgy tekintem, hogy mintha semmi nem történt volna, akkor sérül az igazságosság. És ez egyáltalán nem egy kizárólag távoli, elméleti probléma. Ha feladjuk az igazságot, mint feltétlen követelményt, akkor gyakorlatilag szükségszerűen oda jutunk, hogy nincs hivatkozási alap, nincs más mint a puszta erőszak. Viszont ha nem adom fel az igazság igényét, akkor bosszút kell álljak, s ezzel tovább fokozom a rosszat.

    De ha van gondviselés, akkor Istenre bízhatom az ítéletet, ahogy ezt Ő maga is kifejezetten újra és újra kéri tőlünk: „Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én  megfizetek, ezt mondja az Úr.  /3 Móz. 19,18., Mát. 5,39., 5 Móz. 32,35. /” (Róm 12,19) Ez esetben a megoldhatatlan csiki-csuki megoldása helyett az a feladatom, hogy rábízzam a bántalmazó megítélését, az igazság helyreállítását. Biztos, hogy Ő minden szempontot lát, és sem az igazságot, sem a szeretetet nem fogja feladni.

    Ez sem olyan könnyű. Nem elég egyszer eldönteni, hanem újra és újra minden olyan kísértést vissza kell utasítani, amikor vissza szeretném venni ezt, amikor rosszat kívánok a másiknak, amikor attól félek, hogy az én igazságom elsikkad. Ez nagyon kemény harc, hónapokig, évekig eltarthat, nagyon sok keserűséggel,  fájdalommal járhat. Rendkívül fontos, hogy az ember végigharcolja, ne akarjon kimenekülni a rossz érzésekből, a fájdalomból. Addig tart, amíg Isten jónak látja. Az embernek annyi dolga van, hogy Isten segítségével visszautasítsa a kísértéseket, újra és újra rábízza az igazságtételt, és Ő belé helyezze a bizalmát.

    Ezzel párhuzamosan zajlik a megbocsátás felszabadító része, hogy az ember fölülemelkedik a történteken. Ennek az a lényege, hogy az ember eljut egy olyan belső biztonságra ahonnét már keserűség nélkül, kívülről, fölülről tudja nézni a történteket.

    Ez a biztonság többféle módon is megszerezhető.

    Az egyik nagyon fontos eszköz a mélyebb önismeret. Ahogy az ember megpróbálja feldolgozni a történteket,  felszinre kerülhetnek olyan sérülései, amelyeknek nem volt tudatában, így ezek már nem rombolják az életét, érettebb, jobb válaszokat tud a problémáira adni, mint addig.

    Sokszor megtörténik, hogy a bajban – akár olyanoktól is, akikre nem is számított – segítséget, támogatást kap, vagy valakit, aki méltón szereti őt,  olyan lehetőségeket, ahol kibontakoztatja a képességeit.

    Sokszor ezekben is látszik Isten jelenléte. Terapeutaként gyakran teljesen egyértelmű, hogy az a megerősödés, az a mélyebb megértés, amit a páciensnél tapasztalunk, nem egyszerűen az közös munkánk eredménye, hanem Isten ajándéka. Nem ritkán a külső segítségekben is nyilvánvaló Isten jelenléte, hogy nem egyszerűen csak megsegít minket, hanem azt is a tudtunkra akarja adni, hogy ne féljünk, velünk van.

    Mégis talán az a legfantasztikusabb része az Ő segítségének, ahogy – ha átadjuk neki magunkat, ha a kezébe tesszük a problémáinkat – akkor is, ha semmilyen emberi segítséget nem kapunk, ha a körülményeink semmit sem javulnak, közvetlenül, természetfeletti módon belülről megépít minket. Néha megmutat ebből valamit, de általában a folyamatnak nem szoktunk a tudatában lenni, csak a végeredményt vesszük utólag észre:  a keserűséget, a haragot, a szégyent, a szorongást felváltja valami belső béke, biztonság, öröm.

  • Uram, szükségem van a segítségedre
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez.” Zsolt 18,7
    Egy esti kemény „beszélgetés” végén kijelentette a férjem, hogy tehet bármit, próbálkozhat bárhogyan, nekem az sosem elég. Igaza volt. Férjként és apaként is találtam…

  • Uram, szükségem van a segítségedre
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez.” Zsolt 18,7
    Egy esti kemény „beszélgetés” végén kijelentette a férjem, hogy tehet bármit, próbálkozhat bárhogyan, nekem az sosem elég. Igaza volt. Férjként és apaként is találtam…

  • 2013. október 10. – Csütörtök (Lk 11,5-13)
    Posted in: Egyéb

    Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
    Lk 11,5-13

    Elmélkedés

    Miután Jézus megtanította tanítványainak a Miatyánkot, további tanácsokat ad az imádság módjával kapcsolatban. Azt javasolja, hogy kitartóan és állhatatosan kell imádkozni. Az imádság feltételezi Isten jóságát és irgalmát, valamint azt, hogy Isten odafigyel ránk, meghallgatja kéréseinket. Ez nem jelentheti azt, hogy amit sokszor kérünk tőle, azt egy idő után biztosan megadja. Az imában ugyanis nem szabad saját akaratunkat és emberi elképzeléseinket erőltetnünk, hiszen sosem lehetünk abban biztosak, hogy szándékaink valóban megfelelnek-e Isten szándékainak. Azzal a bizalommal érdemes imádkoznunk, hogy Isten tudja, hogy mire van szükségünk, és azt adja meg számunkra, ami lelkünk javára szolgál.

    Jézus példabeszéde szerint az ember barátjának „erőszakossága miatt” teljesíti kérését. Mivel Jézus itt a kérő imádságról beszél, arra következtethetünk, hogy amikor valamit kérünk imáinkban Istentől, akkor legyünk kitartóak, állhatatosak, ezt jelenti az „erőszakosság.” Kéréseink megismétlésére nem azért van szükség, mert Isten nem hallja meg azt elsőre vagy nem akarja első szóra teljesíteni, hanem azért, hogy kitartó imánk során megtisztuljon kérésünk, s csak olyat kérjünk, amire valóban szükségünk van lelkünk üdvössége érdekében. Ugyanakkor az állhatatos kérések során tudatosul bennünk, hogy rászorulunk Isten segítségére, s egyedül ő képes betölteni szívünk vágyait!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

  • 2013. október 9. – Szerda (Lk 11,1-4)
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
    Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
    Jöjjön el a te országod.
    Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
    Bocsásd meg vétkeinket,
    miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
    És ne vígy minket kísértésbe.”
    Lk 11,1-4

    Elmélkedés

    Minden vallási közösségnek vannak saját imái, amelyről könnyen fel lehet ismerni, hogy egy személy melyik csoporthoz tartozik. A keresztények közös imája a Miatyánk, amelyet szerte a világon imádkoznak Krisztus követői.

    Amikor Jézus megtanítja, tanítványaira bízza ezt az imát, akkor nem csupán imádkozni tanítja őket, hanem útmutatást is ad követéséről. Krisztus tanítványainak megkülönböztető jelévé válik, hogy Atyának szólítják, szólíthatják Istent, akire életüket bízzák. Jézus tanítványai Isten országát várják és állandóan annak megvalósulásán dolgoznak. A mindennapi kenyér kérése arra utal, hogy Istentől várjuk mindazt, ami az életünkhöz szükséges. A legbátrabb kérésnek azt nevezhetjük, hogy Istenhez fordulhatunk bűneink bocsánatáért, aki irgalmasságában eltörli azokat, de egyúttal az ő jóságát utánozva nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. A gonosz lélek kísértéseitől ugyan Isten nem óv meg bennünket teljesen, de erőt ad ahhoz, hogy elutasítsuk azokat és mindig Istent válasszuk, megtartva az ő törvényeit. A kitartó imádkozás az Isten melletti hűséget és kitartást eredményezi.

    Amikor imáinkban Istenhez fordulunk, valamiféle jót szeretnénk elérni, megszerezni. Nem anyagi javakra, hanem inkább lelkiekre gondolhatunk. E javakat Istentől várjuk, tőle kérjük. Imádságunkkal tehát elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére, mindarra, amit ő képes megadni nekünk. Sőt, még ennél is tovább kell mennünk, hiszen Isten önmagát adja nekünk, önmagával szeretne gazdagítani minket. Érdemes imádkoznunk, mert ha kéréseink nem is teljesülnek, közben megtanulhatunk Istennek tetsző módon imádkozni.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, nyugtalan szívünket magad felé irányítod. Add meg nekünk a hűséget: lehessünk mindig hozzád ragaszkodó, Terád figyelő emberek. Értékeket bíztál ránk: az életet, a földet, a világot. Add, hogy meg tudjunk felelni a mindennapok kihívásainak, amikor őrizni és óvni kell az életet, amikor gondozni és védeni kell földünket, világunkat, emberi közösségünket. Add, hogy sose legyünk megosztott szívűek: add, hogy mindig Neked, az igaz, egyetlen Istennek szolgálhassunk. Segíts, hogy hűségesek lehessünk Hozzád minden cselekedetünkben.