Battaplébánia

A színdarab megmutatja, hogy szentjeink életpéldái járható utak a mai modern világban is.

A szentekkel készültek Húsvét ünnepére a Szent Imre iskolások.

Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a Katolikus Egyházban. Ekkor emlékezünk Jézus szenvedésének kezdetére: az utolsó vacsorára. Nagycsütörtök délelőtt a megyés főpásztorok együtt celebrálják az olajszentelési misét egyházmegyéjük papjaival. Ezen a szertartáson a püspökök megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az Oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újítják meg szentelésükkor tett ígéreteiket.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett nagyböjti élelmiszer-gyűjtési akció során ismét rekordmennyiségű adomány gyűlt össze hazánk templomaiban, mintegy 150 tonna élelmiszer.

Az alábbiakban a húsvéti időszak ünnepi püspöki szentmiséinek helyszínéről és időpontjáról tájékozódhatnak.

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”
Mt 26,14-25

Elmélkedés

Miközben Jézus már arra gondol, hogy a szenvedése előtti utolsó vacsorán szeretetének nagy jelét mutatja majd tanítványainak, egyikük, Júdás már az alkalmat keresi, hogy elárulja Mesterét. Ez a szándék és persze a kapzsiság vezeti őt a főpapokhoz. Az alku hamar megszületik. A vérdíj harminc ezüstpénz. Mária a háromszáz dénárba kerülő drága olajat sem sajnálta az Úrtól, Júdás megelégszik ezzel a harminc ezüst dénárral az árulásért.

Az árulás ténye nem csak Jézus számára volt megrázó, hanem számunkra is. Miért árulta el Júdás Jézust? – tesszük fel a kérdést. A szentírástudósok szerint több oka is lehetett ennek. Az egyik magyarázat az lehet, hogy Júdásnak más elképzelése volt a Messiás által létrehozott országról mint, amit Jézus akart, s csalódottság motiválta. Más vélemények szerint egyszerűen csak a kapzsiság, a pénzsóvárság vezette Júdást. Az árulás okát pontosan nem tudjuk, a gonoszság titka marad.

Mindenesetre a jelenettel világosan kiderül, hogy ki kivel van. A történet szereplőit, szándékaikat és feladatukat ismerjük. Az előkészületek megtörténtek, hamarosan kezdődik a drámai történet. A történet, amely sokak számára csupán egy ember tragédiájának tűnik, de amely valójában Isten terve szerint zajlik. Elkezdődik a történet, amely a mi megváltásunkról és üdvösségünkről szól, s amelynek főszereplője Jézus, az Isten Fia.

Elkezdődik Jézus szenvedésének története, amelynek nem szemlélője vagy kíváncsi nézője vagyok, hanem én is szerepet kapok. Helyem van az utolsó vacsora termében. Ott vagyok a keresztúton a kísérők között és oda kell állnom a kereszt alá. Ha együtt vagyok Jézussal a szenvedés óráiban, megértem majd, hogy miről tanúskodik, mit üzen, mit hirdet az ő üres sírja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol Jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan Jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek Téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek Téged mindenekfelett!

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Jn 13,21-33. 36-38

Elmélkedés

Szent János evangéliumában háromszor találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy Jézus „a lelke mélyéig megrendült.” Első alkalommal akkor fordul elő, amikor barátját, Lázárt feltámasztja a halálból. A halálhírről értesülve kis késlekedéssel indul el Jézus Betániába, ahol Lázár élt nővéreivel, Máriával és Mártával. Amikor végre Jézus megérkezik, Mária leborulva mondja neki fájdalmát: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” (Jn 11,32). Elkeseredését és szomorúságát látva Jézus „a lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,33), majd a sírhoz vezetik és visszaszólítja az életbe a négy napja sírban fekvő Lázárt.

Az említett kifejezéssel másodszor a jeruzsálemi bevonulást követően találkozunk, Jézus utolsó nyilvános beszéde során. Az Úr érzi, hogy hamarosan elérkezik szenvedésének órája, ezért így szól: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27-28).

Harmadszor pedig akkor rendül meg Jézus a lelke mélyéig, amikor az utolsó vacsora termét Júdás azzal a szándékkal hagyja el, hogy elárulja őt (vö. Jn 13,21). Itt talán nem csupán az áruló szándéka miatt rendül meg Jézus, hanem amiatt is, hogy tudja, elérkezett szenvedésének ideje.

Vajon megrendül a lelkem, amikor Jézus szenvedésére gondolok? Megrendül-e lelkem, amikor kereszthalálát szemlélem? Megrendül-e a lelkem, amikor arra gondolok, hogy Jézus mindezt a megváltásomért vállalta? Megrendül-e a lelkem, amikor bűneim elszakítanak az élet Urától?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Kaszap Istvánra emlékeztek Fehérváron.
Hitvalló, aki igent-mondott Istennek

Az elmélkedésekre minden hívőt szeretettel várnak, aki a lelki életben elmélyülni vágyik, megerősödni hitében, az Istennel való kapcsolatában.

Kaszap Istvánra emlékeztek Fehérváron.
Hitvalló, aki igent-mondott Istennek