Battaplébánia

IV. Fehérvári versünnep döntőjére a Szent István Művelődési Házban kerül sor.

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57

Elmélkedés

János evangélista szerint Jézus megölésének közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Lázár feltámasztása miatt sokan hittek benne. Ezt megelőzően Jézus kijelentéseket tett arról, hogy ő az Isten Fia, amelyet sokan hittel fogadtak. Ez vezetett ahhoz, hogy a zsidó főtanács ülést tartson. Erről a tanácskozásról számol be részletesen a mai evangélium. Döntésükkel valójában megelőlegezik a halálos ítéletet. Ha sikerül elfogniuk és maguk elé állítaniuk a nép előtt nagy tekintélynek örvendő Jézust, akiben egyre többen hisznek, akkor ennek a vizsgálatnak egyetlen kimenetele lehet: Jézusnak meg kell halnia.

Az evangélista úgy írja le a halálos ítélet kimondását, hogy közben tanítást ad Jézus halálának értelméről. Ezek szerint ő az egész népért és az egész emberiségért hal meg. A hitet elutasítók döntésükkel Jézus földi életének utolsó szakaszát nyitják meg, s ettől kezdve már csak az alkalmat várják, hogy elfoghassák, elítélhessék és megölhessék. Ide vezet a hitetlenség útja. Az ügyet politikai síkra terelik azzal, hogy Jézust a nép lázítójaként kezelik, aki elutasítja a római fennhatóságot. Inkább ő haljon meg egyedül, minthogy lázadás törjön ki, s a rómaiak az egész zsidó népet elpusztítsák egy ilyen lázadás leverésével.

Az ítéletet követően megindul Jézus keresése. A húsvét előtti napok mozgalmasságát ez a keresés adja. A főtanács azért keresteti, mert halálát akarják, a másik oldalról a nép azért keresi, mert hisz benne és hallgatni szeretné tanítását. Én miért keresem Jézust? Keresem-e őt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám. Boldog Kalkuttai Teréz

A keresztútra és szentmisére mindenkit szeretettel várnak a cserkészek.

Erdő Péter bíboros szentmisét mutat be az MKPK tagjaival és az apostoli nunciussal.

Kérjük Ferenc pápa számára és a magunk számára is a római nép megmentőjének, Magyarok Nagyasszonyának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárását mondta Erdő Péter bíboros Ferenc pápa péteri szolgálatának megkezdése alkalmából március 22-én, a Szent István-bazilikában bemutatott szentmisén.

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mennyei Atyával való kapcsolatáról tett kijelentései közül az egyik legfontosabb így hangzik Jézustól: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Később azt is hozzáteszi, hogy ő az Isten Fia. E kijelentései miatt a zsidók meg akarják kövezni őt, mert szavait káromkodásnak tartják, s ezért halálbüntetés jár törvényeik szerint.

Érdekes, hogy a zsidó vezetők, akik más esetekben nem értik Jézus szavait, most azonnal megértik, hogy miről beszél. Ha arról van szó, hogy Jézust káromkodás vádjával halálra lehet ítélni tanítása miatt, akkor nem kell megismételni szavait. A zsidók azonnal felfogják kijelentésének értelmét, s mindjárt köveket ragadnak, hogy megkövezzék. Közhely, hogy mindenki azt ért meg, amit hallani szeretne. Ha a megtérés volna a szándékuk, akkor megértenék Jézus bűnbánatra hívó szavát, ezt azonban elengedik a fülük mellett. Ha a megbocsátás élne bennük, akkor megértenék az isteni irgalmasságról szóló tanítást. De mivel Jézus vesztét szeretnék, ezért csak azt értik meg, ami halálbüntetést érdemlő káromkodásnak tűnik számunkra.

Jézus tudatában van annak, hogy ő az Isten Fia. Péter vallomása arról tanúskodik, hogy az apostolok és a tanítványok számára egyre világosabbá válik az ő istensége. Tanítását hallgatva és csodáit látva az emberek kezdik elhinni, hogy igazak Jézus állításai arra vonatkozóan, hogy Isten az ő Atyja. Jézus a kihallgatása során a főpap előtt is megvallja, hogy ő az Isten Fia. Haláláig ragaszkodik ehhez az igazsághoz, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy még az Atya is magára hagyta őt a szenvedésben, a kereszten. Az Atyának való engedelmessége és halála minden kételyt eloszlat. A kereszthalált látva a római százados megvallja, hogy ő valóban Isten Fia.

A kereszt az Isten Fiában való hit forrása. Nagyböjti utam a kereszthez vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Kudlik Júlia előadása a szeretet kommunikációjáról.

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Jn 8,51-59

Elmélkedés

Az előző napon arról olvastunk az evangéliumban, hogy Jézus tanítása igazság, amelynek megismerése szabaddá tesz bennünket, azaz képessé válunk arra, hogy szabadon, a bűn kényszere nélkül Istent válasszuk, neki engedelmeskedjünk.

Ezt folytatja a mai rész azzal, hogy Krisztus tanítása az örök életet jelenti azok számára, akik hisznek benne. Jézus tanítása túlmutat a földi életen, átlépi az evilági élet végső határpontját, a halált, és felszabadít bennünket az örök életre. Ez a feltámadás. Miként az igazi szabadságot egyedül Krisztus személyében és általa ismerhetjük meg, ugyanúgy a feltámadásunk is csak Krisztusban lehetséges. Amilyen a halálunk, olyan lesz utána az örök életünk. Ha Krisztussal élünk ebben a világban és Krisztussal halunk meg, akkor vele együtt támadunk fel az örök életre.

Bár Jézus érzékeli az ellenszenv fokozódását, mégsem hallgat, hanem még részletesebben beszél az Atyával való kapcsolatáról. Azt reméli, hogy ez talán hitre ébreszti az embereket. Ábrahám példáját és az ő hitét említi, akit jól ismerhettek hallgatói. Ábrahám idős kora miatt emberileg már nem remélhette, hogy gyermeke szülessen, mégis hitt az isteni ígéret beteljesedésében. Ezért Ábrahámot a hit atyjaként emlegetjük. Ámbár sokszor hihetetlennek tűnik, amit Jézus tanít, mégis azt szeretné, hogy higgyenek benne, ahogyan Ábrahám is hitt Istenben.

Ha megtartom Krisztus tanítását, azaz hittel elfogadom azt, elnyerem az örök életet. A nagyböjt, amelynek végéhez közeledünk, a hit útját jelenti számomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Közkívánatra megismétlik a vetítést!

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42

Elmélkedés

Jézus mindent az Atya megbízásából tesz, s akkor is neki engedelmeskedik, amikor a kereszten feláldozza életét. Mindenki, aki körülötte áll – farizeusok is és a nép is – ugyanazt hallják. A hallgatóság reakciója mégis kétféle. Az egyik csoportról azt írja az evangélista, hogy „nem értették meg szavait,” a másik oldalon viszont azok vannak, akik „e szavak után hittek Jézusban.” Az írástudók és a farizeusok nem arra törekszenek, hogy megértsék az Isten akaratát, hanem a maguk szándékait akarják ráerőltetni Istenre. Helytelenül értelmezett emberi szabadság az, ha valaki Istentől akarja függetleníteni magát. Aki állandóan csak a maga érdekeinek megvalósítására törekszik, sosem fogja megérteni és elfogadni Isten akaratát.

A mai evangéliumban a szabadság lényegét tárja fel nekünk Jézus. Arról beszél, hogy aki hűséges marad tanításához, az „megismeri az igazságot, és ez az igazság szabaddá teszi” (Jn 8,32). Az ő szava ugyanis igazság, sőt, Jézus személye az Igazság. Egyedül Jézus és az ő igazsága képes szabaddá tenni bennünket. Ezt erősíti meg Szent Pál apostol, amikor a következőket írja a galatákhoz szóló levelében: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk” (Gal 5,1). A szabadság tehát nem Krisztustól való függetlenséget és elszakadást jelent, hanem annak elfogadását, hogy ő szabadít meg bennünket bűneinktől és ő vált meg bennünket.

Krisztus megváltó halálának és az ő kegyelmének köszönhetően képes vagyok szabad döntést hozni Isten mellett. Ha a szabadságot szeretném választani, Krisztust kell választanom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.