Battaplébánia

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

Jézus a hallgatóság számára jól ismert ószövetségi próféta, Jónás alakját idézi fel, aki azt a küldetést kapta Istentől, hogy Ninive városának lakóit figyelmeztesse bűnös életmódjukra és megtérésre szólítsa fel őket. Jónásnak annyira nem tetszett a feladat, húzódozott tőle, de végül engedelmeskedik. Mert mit is tehetne mást Isten embere, aki küldetést kap? A niniveiek számára Jónás szava jel volt, amelyben felismerték Isten figyelmeztetését. Bűnbánatot tartott az egész város, s ezzel megmenekültek a pusztulástól. A dolognak annyi szépséghibája van csupán, hogy inkább az őket fenyegető büntetést akarták elkerülni bűnbánatukkal és nem tisztán az Isten iránti szeretetből fakadt buzgóságuk.

Jónás próféta példáját azért hozza elő Jézus, hogy szembeállítsa az egykori niniveiek megtérését saját korának nemzedékével, akik számára ő a jel, de mégsem hajlandók bűnbánatot tartani.

Ki vállalja napjainkban Jónás szerepét? Az igehirdetők számára nem tűnik hálás feladatnak a megtérésre való felszólítás. Kiállni a nagyvárosokban és kis falvakban az emberek elé és figyelmeztetni őket bűneikre, nem tartozik a könnyű feladatok közé. Egy dolog viszont könnyebbséget jelent számukra: az ószövetségi időkhöz viszonyítva sokat fejlődött az emberek vallásos gondolkozása és Istenről alkotott képe. A megtérésre hívó szóhoz nem elsősorban a fenyegető isteni büntetés párosul, hanem az Isten irgalmáról szóló örömhír. Nincs okunk a félelemre, mert Isten megbocsát. Ezt mutatja mindennél világosabban Krisztus földi küldetése, aki nem azért jött, hogy elítélje az embereket, hanem hogy üdvözítsen minket. Őszinte bűnbánatunk fakadjon abból, hogy szeretjük az irgalommal felénk forduló Istent!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A nagyböjti időszak számunkra ajánlott gyakorlatai közül tegnap a jócselekedetekről olvastunk az evangéliumban, ma pedig az imádság kérdése kerül elő. Jézus imádkozni tanítja az embereket és minket is. Arra bíztat minket, hogy Istent nyugodtan szólítsuk Atyánknak, tekintsünk úgy rá, mint igazi Atyára, aki gondoskodik rólunk. Az ószövetségi vallásossághoz képest, amely a teremtő, az ember számára törvényeket adó és ítélkező Istent tisztelte, forradalmi újításnak számít, hogy az embert szerető és róla gondoskodó, az ember megváltásán és üdvösségén állandóan munkálkodó, az életüket megszentelő Istent egyáltalán megszólíthatjuk és Atyánknak tekinthetjük. Jézus kifejezetten azt kéri, hogy gyermeki bizalommal forduljunk Istenhez, bátran kérjük őt, hiszen figyel kéréseinkre. Isten nem egy tőlünk távoli világban, s főként nem egy tőlünk teljesen idegen létmódban él. A saját hasonlatosságára teremtett meg bennünket, és mivel ő maga a szeretet, azért arra kér minket, hogy szeretetben éljünk. Szüntelenül keresi a kapcsolatot velünk, szól hozzánk, vezet minket.

Az imádság személyes kapcsolatot teremt Istennel, aki szeretetközösségben akar élni velem. Minden szavam, fohászom, kérésem, dicsőítésem mögött ott húzódik, hogy Istenre, az ő szeretetére, jóságára, irgalmára bízom magamat. Tanítson a rendszeres ima arra, hogy azzal a szeretettel és megbocsátással forduljak embertársaim felé, amellyel Isten fordul felém.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, aki teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált üdvösségünkért, tégy minket és a világ minden emberét keresztáldozatod részesévé, hogy létünk és cselekedeteink szabad és tudatos részesedés legyenek üdvözítő művedben. Boldog II. János Pál pápa

A Szent István Művelődési Házban.

A Szent István Művelődési Házban.

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

A hamvazószerdai elmélkedésben már szó volt arról, hogy a keresztény ember számára a nagyböjti időszak az imádság, a böjt és az adakozás jegyében telik. A szegények pénzbeli vagy más adománnyal való megsegítésén túl az adakozást ki kell szélesítenünk arra a körre, amit az irgalmasság cselekedeteinek nevezünk. Ezeket sorolja fel Jézus a mai evangéliumban: enni adni az éhezőknek, inni adni a szomjazóknak, befogadni az idegeneket, felöltöztetni a ruhátlanokat, felkeresni és vigasztalni a betegeket, meglátogatni a börtönben sínylődőket.

A felsorolt cselekedeteket Isten fogja számon kérni tőlünk. Ezek megtétele az üdvösséget, elmulasztásuk a kárhozatra jutást jelenti. A számonkérés jövőben ránk váró eseménye hatással van jelen életünkre, hiszen e cselekedetek buzgó gyakorlására ösztönöz minket, legalábbis akkor, ha hiszünk az örök életben és szeretnénk az üdvösségre jutni.

A mai evangéliumi szakaszt nem csak az utolsó ítélet és a számonkérés eseményeként értelmezhetjük, hanem úgy is olvashatjuk, mint Jézus szeretetről szóló tanításának összefoglalását. Miként az ítélet mindenkit érinteni fog, ugyanúgy a szeretet gyakorlása mindenkinek kötelessége. Nem lehetőség, hanem kötelesség. Kissé talán meglepődünk azon, hogy a számonkérésnél nem szerepel a hit. Nem kérdezik meg senkitől, hogy hívő volt-e, hitt-e Istenben. Ez igaz, de rögtön adódik a kérdés: Hit nélkül törekszünk-e az irgalmasság gyakorlására? Hit nélkül képes-e bárki is a szeretet mindennapi megélésére? Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása valójában a hit nélkül elképzelhetetlen, mert mindez a hitre épül, s abból fakad. A hit szerinti élet teljessége a szeretet cselekedeteiben ölt testet. Törekedjünk arra, hogy hitünkből jócselekedetek fakadjanak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható örök Isten, Mennyei Atyánk, tekints végtelen irgalmasságoddal nyomorúságunkra, szegénységünkre és szükségünkre! Könyörülj minden keresztény hívőn, hiszen egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus önként a bűnösök kezébe adta magát, s a szent keresztfán vérét hullatta értünk!

Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.
Lk 4,1-13

Elmélkedés

Istent keressük

Váratlanul ért bennünket a hír, hogy XVI. Benedek lemond pápai hivataláról, lemond legfőbb pásztori hatalmáról. A tény fényesen bizonyítja, hogy a Szentatya nem ragaszkodik hatalmához, mert a hatalomhoz való ragaszkodás kísértés lehet. A gonosz egykor azzal kísértette meg Jézust, hogy ragadja magához a hatalmat, de ő visszautasította ezt. Döntésének bejelentésekor a Szentatya hangsúlyozta, hogy teljesen szabadon hozta meg döntését, tehát semmi okunk nincs ebben kételkedni. Bátor cselekedetével a Szentatya új utat akar nyitni az Egyház számára. Hogy e lemondás és annak következtében az új pápa milyen jót hoz az Egyház és a világ számára, ezt bízzuk a jó Isten gondviselésére!

Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliuma Krisztus megkísértéséről szól. A gonosz, a sátán, aki arra törekszik, hogy hazugságaival a maga szolgálatába állítsa, Istennel pedig szembefordítsa az embert, még Jézust sem kíméli. A kísértés az ő számára is ugyanazt jelenti, mint mindenki más számára: Az igaz Isten helyett szolgáld a „hazugság atyját!” Isten szeretete helyett válaszd az önszeretetet! Ne engedd, hogy Isten uralkodjék fölötted, hanem vedd kezedbe sorsodat! Az a tény, hogy a bűnt soha el nem követő Krisztust is megkísértette a gonosz, azt jelzi, hogy nem panaszkodhatunk amiatt, hogy életünkben kikerülhetetlen a rossz elleni küzdelem. Ez emberi életünk velejárója. Ha nem volna ez a küzdelem, mert nem volna rossz és mindig csak jót tehetnénk, akkor meg a szabad akaratot hiányolnánk. Isten megengedi a rosszat, hogy mi szabad akarattal felelős döntést tudjunk hozni mellette vagy ellene. Jézus megkísértésének története megerősít minket abban, hogy a rossz mindenféle csábításának ellent lehet mondani. A kísértések – bár sok esetben valóban nehezen – felismerhetők, és visszautasíthatók. Jézus is visszautasította a kísértéseket, nem engedelmeskedett a gonosznak, nem követett el bűnt, mert a bűn nem összeegyeztethető Isten szentségével. A bűn ugyanakkor nem csak Isten természetével ellentétes, hanem emberi természetünkkel is. Nincs helye a bűnnek az életünkben, ha valóban komolyan vesszük az életszentségre való törekvést, amelyet Isten kér tőlünk.

A gonosz módszere a megtévesztés. Ez megnyilvánul például abban, hogy a jó látszataként tünteti fel azt, ami valójában rossz. Olyanra ösztönöz, ami első pillanatban jónak tűnik, s nem is gondolom, hogy a gonosz csapdájába kerülök. A megtévesztés másik megnyilvánulása, ha valaki túlzottan magabiztos, és azt képzeli magáról, hogy sebezhetetlen. Jézus megkísértésének példája figyelmeztet: sebezhető vagyok, megkísérthető vagyok, könnyen a bűn csapdájába eshetek.

Mi a célja a kísértésnek? Jézus esetében mindhárom kísértés hátterében az húzódik meg, hogy eltérítse őt küldetésétől. Ebből a szempontból nem véletlen tehát, hogy közvetlenül az ő nyilvános működése előtt történik ez az esemény. A gonosz azt akarja, hogy az Úr ne engedelmeskedjen az Atyának, ne teljesítse küldetését, amit az Atyától kapott. Még az utolsó pillanatban is erre törekszik a gonosz, közvetlenül szenvedésének kezdete előtt is el akarja téríteni őt a megváltás végrehajtásától, ahogyan erről az Olajfák hegyén történt jelenet tanúskodik (vö. Lk 22,39-46).

Mi a célja a kísértésnek az emberek esetében? Hasonló, mint Jézusnál. Eltéríteni minket emberi hivatásunktól. Eltéríteni attól a feladattól, küldetéstől, amit Isten bíz ránk. Eltéríteni minket attól a szívünk mélyén élő vágytól, hogy Istent keressük és megtaláljuk. Eltéríteni minket a szeretet útjától.

Uram, Jézus Krisztus! A gonosz azt akarja elhitetni velem, hogy magamra hagytál, egyedül vagyok, nem törődsz velem. A gonosz azt sugallja nekem, hogy nincs kiút, felemelkedés bűneimből. Hiszem, hogy te mindig velem vagy. Hiszem, hogy irgalmas vagy és megbocsátasz nekem. Emelj fel engem irgalmaddal és szereteteddel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Főpásztori áldás a házaspárokra, családokra.

Főpásztori áldás a házaspárokra, családokra.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

A vámos Lévi meghívását olvassuk az evangéliumban, aki a későbbiekben Máté apostolként szerepel. Jézus odalép hozzá és megszólítja: „Kövess engem!” (Lk 5,27). Ő pedig nem gondolkozott, nem kérdezett, hanem társai és a jelenlévők csodálkozására azonnal indult, „mindenét otthagyva, követte Jézust” (Lk 5,28).

Késlekedés nélküli indulása azt jelzi, hogy kész szakítani korábbi életével, kész feladni mindazt, ami számára a megélhetést jelentette. A megszólítás és meghívás életében olyan fordulatot hozott, amire korábban biztosan nem gondolt. Jól megélt foglalkozásából, a biztos haszon miatt eltűrte, hogy megvetik az emberek amiatt, hogy egy idegen hatalom érdekeit kiszolgálva szedi a vámot. Lelkiismeretét már nem zavarta, hogy becsapja az embereket, és saját hasznát növelve többet kért mindenkitől a megszabottnál. Ebből a helyzetből szólítja ki őt Jézus váratlan hívása. Miért indul mégis, amikor mindene megvan, a biztos megélhetés és jövedelem? Ez az evangélium titka marad. Talán a szíve mélyén mégsem volt elégedett. Vagy az őt megszólító személy szavában, tekintetében volt oly különleges erő, aminek nem tudott, nem akart ellenállni. Máté történetében mindenesetre azt látjuk, hogy egy bűnös ember életét hogyan változtatja meg gyökeresen a Jézussal való személyes találkozás.

„Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” (Lk 5,32) – mondja Jézus a történet végén. Meghallom-e most, a nagyböjt idején Jézus hívó szavát? Meghallom-e megtérésre felszólító szavát? Belátom-e, hogy bűnös vagyok és egyedül Isten kegyelme tisztíthat meg?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nekem Te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem! Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a Téged kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!