Battaplébánia

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne Názáret városa. Az a város, ahol Jézus felnevelkedett, s ahová útja során most visszatér. Szombati napon ő is, mint minden zsidó ember, a zsinagógába megy, hogy részt vegyen az istentiszteleten. A szertartás részeként a közös imádkozást követően felolvastak egy részt a mózesi törvényből, majd pedig egy szövegrészt a próféták írásaiból. Ezután következett a felolvasott szöveg magyarázata, amelyet a zsinagóga elöljárója vagy egy általa felkért személy tartott. Lukács evangélista leírása szerint maga Jézus jelentkezett olvasásra és külön felkérés nélkül kezdi el magyarázatát, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem tartották a szokást, hanem csupán az evangélista nem tartja ezt lényegesnek.

A felolvasott szövegrész Izajás prófétától származik, aki Isten Fölkentjének jövetelét hirdeti meg. A Fölkentét, aki majd szabadulást hoz a különféle szükségben szenvedők számára. Jézus magyarázatának különlegessége az, hogy a prófétai jövendölést önmagára vonatkoztatja és saját küldetésének tartja mindazt, amit Izajás próféta egykor megjövendölt, s amit ő most felolvasott. Az üdvösség műve, amit a próféta meghirdetett, Jézus személyében, az ő fellépésével kezd el megvalósulni.

Az Egyház minden korban és minden ember számára hirdeti és közvetíti az üdvösséget. Az Egyház tagjaként én folytatom-e Jézus művét, az üdvösség hirdetését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet azt követően történik, hogy Jézus több ezer embert jóllakatott a pusztában az általa csodás módon megszaporított kenyerekkel és halakkal. A csoda alkalmával tanítványai megtapasztalhatták, hogy Mesterük a természetes világ dolgait meghaladó, felülmúló, azaz természetfeletti dolgokra képes. A vízen járás csodája szintén Jézus természetfeletti képességének megnyilvánulása. Ennek azonban már nem lehet tanúja a nagyszámú nép, hanem csupán azok, akik a legközelebbi kapcsolatban állnak vele. A kérdés csak az, hogy a tanítványok felismerik-e emberfeletti hatalmát? Felismerik-e azt, hogy Jézus valóban az Isten Fia, aki isteni erővel, hatalommal rendelkezik?

A leírás szerint a tanítványok, akik láthatták Jézust a víz tetején járni, a félelemtől a csodálkozásig jutnak el. Hitről vagy az Úr isteni erejének felismeréséről egyáltalán nincs szó. A kenyérszaporításnál is csupán az ámulat, a megdöbbenés, a csodálkozás volt a reakció, de most sem jutnak előbbre. S ennek okát Márk evangélista abban látja, hogy a tanítványok „szíve még érzéketlen volt.” Ez a kifejezés talán arra rímel, hogy ellenszél fúj és a tanítványok küszködnek az evezéssel. Valójában az ellenszél az ő szívük mélyéből fúj és önmagukkal küzdenek, mert látják a jeleket, a kenyerek megszaporítását, a vízen járást, de még nem ébred fel szívükben a hit.

A hitre jutás az én számomra is ugyanilyen küzdelem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés

A kenyerek és a halak megszaporításának csodáját olvassuk a mai evangéliumban. A tanítványokat váratlanul éri az a helyzet, hogy a nagyszámú nép Jézussal akar maradni, nem mennek haza, még akkor sem, ha mindjárt beesteledik. De még váratlanabbul éri őket az, hogy Mesterük arra szólítja fel őket, hogy adjanak enni a jelenlévő embereknek. Ők is látják, hogy az emberek éhesek, és itt, a pusztában nem tudnak élelmet szerezni maguknak. Ők úgy oldanák meg a problémát, hogy Jézus hazaküld mindenkit. Jézus azonban egészen más megoldáson gondolkodik. A tanítványok elképzelése egészen ésszerű és könnyen megvalósítható, Jézus kérésének teljesítése azonban lehetetlennek tűnik számukra. Ha a dolgok természetes szintjén gondolkodunk, akkor valóban lehetetlen, az Úr viszont természetfeletti megoldást kínál, csodát tesz. A csodához azonban felhasználja azt, ami van, ami létezik a természetes dolgok szintjén, hogy ezt emelje isteni erejével magasabb szintre.

Az eset kapcsán érdemes arra is odafigyelnünk, hogy Jézus egyre jobban bevonja művének megvalósításába tanítványait. Az Úr nem csupán tanítja őket, s ők nem csak Mesterük cselekedeteinek passzív szemlélői, hanem egyre inkább szerepet kapnak, közreműködőkké, munkatársakká válnak.

Akarok-e Jézus munkatársa lenni? Szeretnék-e közreműködni abban, hogy Isten országa növekedjen? Szeretném-e előmozdítani mások üdvösségét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenekfölött!

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
„Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Jézus nyilvános működésének kezdetét mutatja be a mai evangélium. Keresztelő Jánosnak, a Messiás előfutárának küldetése befejeződött, s most Jézus lép a nép elé. Máté evangélista e helyen nagyon tömören foglalja össze Jézus tanításának lényegét: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Ezzel a kijelentéssel, illetve gondolattal a későbbiekben újra és újra találkozunk még. Jézus ugyanúgy megtérést kér, sürget, miként Keresztelő János is. Jövetelével ugyanis új idő kezdődik, elérkezett a messiási idő. Az embereknek meg kell újulniuk vallásosságukban. A megtérés, az életmód megújítása, a lelki újjászületés az ószövetségi időkben a próféták mondanivalójának meghatározó eleme volt. Ez a prófétai beszédmód köszön vissza Keresztelő János szavaiban, s most immár Jézus kijelentéseiben is. A megtérésre való figyelmeztetés mellett a másik lényeges elem Isten országának meghirdetése. Az országba mindenki meghívást kap, de csak azokban valósul meg, akik készek életüket megújítani, azaz megtérni.

Jézus elkezdi megvalósítani azt, amiért a világba jött, s amit a mennyei Atya küldetésként bízott rá. Elkezdi az üdvösség útjára vezetni az embereket, amely úton megismerhetik az Atya szeretetét és eljuthatnak hozzá. Ezen az úton egyedüli vezetőnk Jézus lehet, mert ő az üdvösség szerzője számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet!

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Mindenki útnak indul

A mai ünnepen, amelynek hivatalos egyházi elnevezése Urunk megjelenése, a három napkeleti bölcsről olvashatunk az evangéliumban. Egy különleges csillag megjelenését vették észre, s ez az égi jel útnak indította őket. Hosszú úton haladtak a csillag nyomában, követték annak fényét, miközben talán csak sejtették, hogy egy még nagyobb fényesség, a Világ Világossága vonzza őket. Az elbeszélésben Máté evangélista bölcsekről beszél és nem királyokról, de az általuk hozott értékes ajándékok, az arany, a tömjén és a mirha, arra utalnak, hogy talán uralkodók, királyok lehettek. A három ajándék alapján következtetünk arra, hogy talán hárman lehettek, ezért is nevezzük ezt a napot a Háromkirályok ünnepének.
A bölcsek útja nem volt egyszerű, de minden nehézség ellenére követték azt az égi jelet, amit kezdetben láttak. Újszülött gyermeket keresnek, aki majd király vagy uralkodó lesz, ezért a fővárosba, Jeruzsálembe mennek. Érkezésükről és annak céljáról az uralkodó, Heródes is értesül. Rémület ébred szívében, mert úgy gondolja, hogy hatalmát veszély fenyegeti. Jeruzsálem népe tehát a bölcsektől értesül arról, hogy nem sokkal korábban megszületett a várva várt Messiás, de személye még titok mindenki számára. Az írástudók csak annyit tudnak mondani, hogy a prófétai jövendölések szerint Betlehemben kellett megszületnie a Megváltónak, legalábbis, ha igaz a bölcsek vélekedése, miszerint a csillag az ő születését jelzi. A csillag újra feltűnik a bölcsek számára, tovább vezeti őket, amíg Betlehemben meg nem találják Jézust.

A mai napon lélekben mi is elindulunk, hogy a napkeleti bölcsekhez hasonlóan felkeressük Megváltónkat, hódoljunk előtte, s hódolatunk jeleként, ha nem is értékes aranyat, tömjént vagy mirhát, de szívünk szeretetét adjuk át neki. A csillag fénye megvilágítja utunkat, hogy el ne tévedjünk, és megvilágosítja értelmünket, hogy a betlehemi kisdedben, aki valóságos Isten és valóságos ember, felismerjük Üdvözítőnket. Levetjük a fáradtság és a kényelem papucsát, s helyette felhúzzuk az elszántság csizmáját, amelyben mindig biztosak lépteink. Biztosak, mert tudjuk, hogy Isten és az ő jele vezet minket, s aki Istenre hagyatkozik, az biztosan célhoz ér. Lépteink sietősek, mert minden pillanatban érezzük Isten hívását és vonzását. Az öröm, az izgatottság egyre nagyobb a szívünkben, ahogyan közeledünk Urunkhoz. Emberi szándékok és félrevezetések, téves útmutatások nem térítenek le minket utunkról, nem téríthetnek el minket vágyunktól. Isten mutat nekünk utat, egyedül ő ébreszti fel bennünk az iránta való vágyakozást.

A karácsonyi események közös vonása, hogy Isten szól az emberekhez vagy jelet mutat. A betlehemi pásztoroknak angyalok vitték meg Istentől az örömhírt a Megváltó születéséről, a bölcseknek pedig Isten mutatott jelet, csillagot, amelyet követhettek. Vajon én meghallom-e Isten nekem szóló üzenetét és felismerem-e a nekem mutatott jeleket?

A másik közös összekötő pont, hogy mindenki útnak indul. A pásztoroknak csak rövid utat kellett megtenniük, a bölcsek jóval nagyobb útra vállalkoztak. Elindulok-e azon az úton, amelyen Isten vezet engem a Megváltóhoz?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A napkeleti bölcsek egy nagy várakozásban éltek, ezért figyelték az égi jeleket. Amikor pedig felismerték az általad mutatott jelet, követték azt, és semmi nem téríthette el őket attól, hogy céljukhoz eljussanak, és kifejezzék hódolatukat az előtt, akihez az égi jel vezette őket. Mi is keressük a jeleket, amelyekkel te vezetsz minket. Nyitott szívvel szeretnénk megérkezni, oda, ahová te vezetsz minket, Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez. Egyedül neki érdemes hódolnunk, mert ő a világ Megváltója.

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,43-51

Elmélkedés

Újabb tanítványok Jézushoz csatlakozásáról olvashatunk a mai evangéliumi részben. Fülöpöt Jézus hívja, de az evangélista nem tartja szükségesnek a hely vagy a körülmények ismertetését. Csupán annyit tudunk meg, hogy Fülöp engedelmeskedett a hívásnak, majd pedig rögtön ezt követően egy új személyt, Nátánáelt vezeti el Jézushoz, azaz ő is ugyanúgy tesz mint András, aki testvérét, Pétert vitte rögtön az első személyes találkozást követően az Úrhoz. Mindkét esetben azt látjuk tehát, hogy aki felismeri Jézusban a Messiást, az nem tartja ezt titokban, hanem meghív másokat is.

Nátánáel esetében egy új mozzanatra is felfigyelhetünk, mégpedig arra, hogy a bizonytalanságból, a kételkedésből hogyan jut el valaki a hitre. Nátánáel érdeklődését ugyanis az ébreszti fel, hogy Fülöp összeköti a Messiás személyét és Názáret városát. Nátánáel ugyanis azt gondolja, hogy az említett vidéki városból aligha érkezhet a Messiás. Fülöp azonban nem kezd el magyarázkodni, hanem arra buzdítja őt, hogy jöjjön és személyesen ismerkedjen meg Jézussal és majd eldöntheti ő maga, hogy valóban Jézus-e a Messiás. A személyes találkozás és rövid beszélgetés hamar annak megvallására készteti a nemrég még bizonytalankodó Nátánáelt, hogy valóban Jézus az Isten Fia, Izrael Királya. Ez utóbbi megszólítás Jézus egyik messiási címe.

Felismerem-e Jézus személyében a Messiást, a világ Megváltóját?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

Keresztelő Szent János tanúságtételének folytatását olvassuk a mai evangéliumban. János immár két tanítványa füle hallatára ismétli meg korábbi tanúságtételének legfontosabb kijelentését Jézusról: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E kijelentés hatására Keresztelő János két tanítványában felébred a szándék, hogy ezután Jézus tanítványai legyenek. János nem akadályozza meg őket ebben, nem marasztalja őket, hiszen az ő küldetése éppen az, hogy Krisztusra, a Messiásra irányítsa az emberek figyelmét.

A két tanítvány kezdeti bátortalanságát Jézus azzal segíti legyőzni, hogy megáll és beszélgetni kezd velük szándékukról. Zavarodottan, kissé esetlenül annyit tudnak csupán kérdezni, hogy hol lakik Jézus. Az evangélista természetesen nem kezdi el magyarázni, hogy milyen házba térnek be, amely ebben az időben Jézus lakhelyéül szolgált és a párbeszédet sem folytatja. Valódi jelentősége az első találkozásnál csupán annak van, hogy a két tanítvány aznap Jézusnál maradt. A találkozás és a Jézussal való rövid együttlét nagy hatást gyakorol rájuk. Ennek egyik jele, hogy a történetben név szerint nem megnevezett szereplő maga János evangélista, aki évtizedekkel később, művének megírásakor, még mindig pontosan emlékszik a napra és az órára, amikor először találkozott az Úrral. A találkozás jelentőségének másik jele, hogy András rögtön elmondja azt testvérének, Simon Péternek és elviszi őt Jézushoz.

Tudok-e másokat Jézushoz vezetni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

Keresztelő János tanúságtételének második részét olvassuk a mai evangéliumban. Miután János nyilvánvalóvá tette, hogy nem ő a Messiás, Jézusról kezd el beszélni, akinek ő az előfutára. Ez a jelenet már egy nappal azt követően történik, hogy a Jeruzsálemből érkező, nyilvánvalóan a főtanács küldötteiként fellépő papok és leviták kihallgatták Jánost személyét illetően. Jogosan feltételezzük, hogy ők feladatukat elvégezvén mindjárt távoztak is, s másnap már nem voltak ott, amikor Keresztelő János Jézust az „Isten Bárányának” nevezte. János tehát nem a korábbi kérdezőknek, hanem a jelenlévő népnek beszél, hozzájuk intézi tanúságtételét.

Az egykori hallgatóságban is és bennünk is felmerül az a kérdés, hogy honnan származnak János ismeretei Jézusról, s vajon mennyire megbízhatóak azok? János azt mondja, hogy isteni kinyilatkoztatás alapján állítja Jézusról, hogy ő a Messiás, az Isten Fia. A mindenható Isten tehát kinyilatkoztatást adott Fiáról Keresztelő Jánosnak. A kinyilatkoztatott természetfeletti igazságról, hogy tudniillik Jézus az Isten Fia, János egy természetes jel segítségével győződhet meg. Látja azt, hogy Jézusra galamb alakjában leszáll a Szentlélek. Isten a mi számunkra is úgy tárja fel természetfeletti titkait, igazságait, hogy azokról természetes jelek által megbizonyosodhatunk. Érdemes tehát észrevennünk az Isten által nekünk mutatott jeleket és meghallgatnunk a hiteles tanúságtételeket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

A mai és a holnapi evangéliumi részletek szorosan összetartoznak, hiszen a maiban Keresztelő János elutasítja magától a messiási küldetést, a holnapiban pedig Jézusról beszél úgy, mint Isten küldöttéről, a Messiásról. János tanúságtételének hangsúlyt ad az a tény, hogy szavait a vallási élet hivatalos képviselőinek és irányítóinak, a papoknak és levitáknak kérdésére, illetve nekik címezve mondja. János evangélista kissé homályosan és kétértelműen fogalmaz akkor, amikor azt írja, hogy a papokat és a levitákat a „zsidók” küldték. Felmerül a kérdés, hogy kit, kiket értsünk ezen megjelölés alatt? Kiknek a küldötteiként jöttek Keresztelő Jánoshoz a papok és leviták? Kik szeretnének tisztában lenni a Keresztelő személyét illetően?

Nyilvánvalóan nem a zsidó nép összességére kell itt gondolnunk, hanem a vallási élet vezetőire, az elöljárókra, a vallási tekintéllyel rendelkezőkre, azaz a főpapokra vagy a zsidó főtanács tagjaira. A sorozatos kérdések miatt úgy tűnik, hogy szinte egy hivatalos kihallgatásról van szó. Keresztelő János különleges életvitele és emberek tömegeit vonzó tanítása nagy feltűnést keltett azokban a fokozott messiásváró időkben, ezért a vallási vezetők tudni szeretnék, ki ő valójában? János világosan kimondja, hogy nem ő a Messiás és prófétának sem nevezi önmagát. Ő a „pusztában kiáltó hangja”, olyan személy, aki egy utána érkező, nála fontosabb személy jövetelét hirdeti. Kijelentésével már Jézusra, a Messiásra irányítja a figyelmet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Isten Anyjának példája

Ma, a karácsony utáni nyolcadik napon Szűz Mária istenanyaságát ünnepli Egyházunk. A karácsonyi öröm, a Megváltó születése fölött érzett örömünk azzal teljesedik ki a mai napon, hogy a betlehemi gyermek, Jézus Krisztus édesanyja felé fordulunk tiszteletünkkel és szeretetünkkel. Szűz Mária személyében a megváltás titka már nem ígéret, hanem beteljesedés formájában jelenik meg. Ő hozza ugyanis világra Jézust, a Megváltót, a Messiást, akire a választott nép a mindenható Isten ígérete alapján évszázadokon át várakozott. Katolikus hitünk szerint Jézus valóságos Isten és valóságos ember, az ő személyében az isteni és az emberi természet egymástól elválaszthatatlan, és éppen emiatt állíthatjuk azt, hogy Mária nem csak az ember Jézusnak az édesanyja, hanem joggal nevezzük őt Isten Anyjának, de itt az Isten a második isteni személyre, a Fiúra vonatkozik, az Atyára és a Szentlélekre nem. Mária tehát az emberré lett Fiúistennek, a megtestesült Igének, Jézusnak az anyja.

Mária személyében rácsodálkozunk arra, hogyan tud az ember szabadságának és felelősségének tudatában dönteni. Jézus anyja azáltal éli meg szabadságát, hogy miután megismerte Isten vele kapcsolatos szándékát, önmagát egészen Istennek ajándékozta, és befogadta Isten ajándékát. Az Isten akaratába való beleegyezése pillanatától méhében őrzi, hordozza az emberré lett Fiúistent az ő születéséig, majd pedig ápolja és gondját viseli, szeretettel tanítja és neveli. Mindebben azt látjuk, hogy Mária feláldozza és odaajándékozza egész életét annak érdekében, hogy a megváltás művében Isten terve szerint meghatározott szolgálatát elvégezze. A názáreti leány annak az Istennek ajándékozza magát, aki Jézus személyében önmagát adja az emberiségnek. Már az angyali üdvözletkor átlátja személyes felelősségét, érzi, hogy milyen nagyszerű és egyedülálló feladatra hívja őt Isten, s ő örömmel mond erre igent.

Mária példát ad nekünk arra, hogyan kell Isten üzenetét fogadnunk. Lehet, hogy nem értett meg mindent abból, amit a megtestesüléskor az angyal közölt vele, de nem felejtett el belőle semmit. És nem felejtett el semmit abból sem, amit az Úr születésekor a pásztoroktól hallott. Sajnáljuk, hogy nem maradtak meg az utókor számára a pásztorok szavai, akik Betlehembe érkeztek a Megváltót köszönteni, de azt Lukács evangélista leírásából tudjuk, hogy „Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk.” Mert nem emberi okoskodás szólt a pásztorokból, hanem Mária az ő egyszerű szavaikban is felismerte Isten üzenetét. Lehet, hogy ők nem beszéltek olyan magasztos szavakkal, mint Gábor angyal, de belőlük is Istent szólt. Mária példája legyen számunkra is útmutatás, hogy a jószándékú emberek közeledésében felismerjük Istent! A legegyszerűbb emberek szavában is meghalljuk a hozzánk szóló Istent!

Isten Anyjának példája tanúságtételre hív minket. Mária Jézus fogantatásától és születésétől fogva a megváltás titkának tanúja. Annak a titoknak, amely Isten Fiának e világba lépésével kezdődött el és a kereszten teljesedett be, amely alatt ott állt Mária. Ő tehát mindvégig ott van Jézus mellett, ezért tekinthetünk rá, mint az események hiteles tanújára. Legyünk mi is mindig az Úr mellett, hogy tanúságot tudjunk tenni róla mindazoknak, akik meg szeretnék ismerni az üdvözítő Istent!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Megváltó Jézusunk! Örömmel köszöntjük a mai napon édesanyádat. Szemeinket most Máriára, Isten anyjára emeljük, akinek egykor a pásztorok lelkesen mesélték el, hogy az angyali jelenés indította őket útnak, az isteni hírnöktől tudták meg azt, hogy megszületett a világ Megváltója. Örömmel a szívünkben hallgatjuk ezt a hírt, és Máriához hasonlóan mi is jól a szívünkbe véssük mindazt, amit megtudunk rólad, Megváltónkról és Üdvözítőnkről. Édesanyád irántad tanúsított szeretete példa számunkra, hogy az előttünk álló esztendő minden napján kimutassuk szeretetünket irántad.