Battaplébánia

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Jn 2,1-11

Elmélkedés

Megszólítás és megerősítés

A mai evangéliumban a kánai menyegzőn történt csodáról, a víz borrá változtatásáról olvasunk, amely Szent János szerint Jézus első csodája volt. Az esemény helyszíne egy lakodalmas ház, ünneplők sokaságával és túlcsorduló örömmel. Abban az időben a lakodalmak egy hétig tartottak, tehát nem egyetlen napra, hanem hosszabb időre kellett gondoskodni elegendő élelemről az ünneplők számára. Szegényebb családoknál bizony ez gondot jelenthetett, azaz előfordulhatott, hogy nem volt mindenből elegendő, s emiatt megszakadt az ünnepség. Egy ilyen váratlan helyzet történt Kánában is, elfogyott a bor. Édesanyja, Mária közbenjárására Jézus csodát tesz, a vizet átváltoztatja borrá, s ezzel a tettével megóvja a családot a szégyentől, tovább folytatódhat az örömteli ünneplés.

Érdemes felfigyelnünk Mária figyelmes magatartására és cselekedetére. Észreveszi a bajt és tudja, hogy ki képes segíteni egy ilyen nehéz helyzetben. Lényeges üzenete van ennek: Jézus édesanyja figyel életünkre, észreveszi, ha olyan szükséghelyzetbe kerülünk, amit a magunk erejével nem tudunk megoldani. Látja gondjainkat és küzdelmeinket, észreveszi, ha emberi segítségre már nem számíthatunk. Mária az ő fiához, Jézushoz fordul a mi érdekünkben, azt kérve tőle, hogy segítsen rajtunk isteni erejével. Égi édesanyánknak e közbenjárása nagy segítséget jelent számunkra, és arra bátorít, hogy közbenjárását kérjük, mert fia meghallgatja őt.

A csodák felismerése és a csodákban való hit a mai ember számára nem olyan természetes, mint a korábbi idők emberei számára. Fontos tisztáznunk, hogy a csoda nem varázslat, nem bűvész trükk, nem szemünk elkápráztatása. Jézus valamennyi csodája az ő személyéhez és tanításához kapcsolódik. Igazolják, hogy valóban Isten és igazolják tanításának igazságát. Lényeges továbbá, hogy a csodák nem öncélúak és nem is céltalanok. Mindig valakihez szólnak, valakinek a javára, érdekében történnek. A csoda nem szórakoztatja az embereket, mint az ügyes bűvészmutatványok, hanem Isten segítségének a megnyilvánulása egy olyan helyzetben, amikor az ember már tehetetlen és a maga erejével nem talál megoldást. A csoda mindig hitet ébreszt abban, akinek a javára történik, vagy akik azt megtapasztalják. Ki kell még emelnünk azt is, hogy Isten csodái nem a természeti törvények felfüggesztését jelentik. Ha így lenne, akkor Isten teljesen önkényesen bánna a világgal, törvényeket hozna, amelyek alapul szolgálnak a világban uralkodó rendnek és rendezettségnek, de ezeket bármikor félre is tehetné.

Hogyan tekintsünk tehát a csodákra? A csoda megszólítás és megerősítés. Csodáival, közbelépéseivel Isten megszólít minket, jelet mutat. Isten nem a végtelenből figyeli életünk küzdelmeit, hanem bizonyos helyzetekben segítségünkre siet. Nem azért, mert méltók vagyunk erre vagy kiérdemelhetnénk segítségét, hanem azért, mert jóságos és ki akarja mutatni felénk szeretetét. A csoda mindig akkor történik, amikor már nem magunkban bízunk, hanem nagy bizalommal a gondviselő Isten kezébe helyezzük életünket. Tőle várjuk a megoldást, elfogadjuk akaratát. A csoda megerősítés, hogy érdemes hinnünk és érdemes imádságban Istenhez folyamodnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mk 2,13-17

Elmélkedés

Az evangéliumi történet bevezetésében Szent Márk összefoglalóan írja le Jézus tevékenységét: betegeket gyógyít és tanítja a hozzá tömegesen érkező embereket. Ezt követően röviden ismerteti Jézus találkozását Lévivel, akinek személye Szent Máté apostol és evangélistával azonosítható. Az Úr hívása és Lévi útnak indulása után a további esemény helyszíne Lévi háza, ahol a korábbi vámos vendégül látja Jézust.

Az egész leírást Jézus tanulságos kijelentése zárja: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Egyrészt magyarázat ez arra, hogy miért hív meg egy vámost, egy mások által bűnösnek tartott személyt az ő követésére és miért ül egy asztalhoz olyan személyekkel, akiket a korabeli zsidók megvetettek. Vámszedő foglalkozásukat ugyanis bűnösnek tartották, mert munkájuk közben pogányokkal érintkeztek, illetve kiszolgálták vele az elnyomó római hatalmat, továbbá a maguk hasznára sokszor több vámot követeltek. Másrészt ez a kijelentés rávilágít Jézus küldetésére, aki azért jött, hogy felemelje a bűnösöket. Ez történt Lévivel és ez történik meg velünk, amikor minket, bűnös embereket életszentségre hív Jézus. Igen, ezen a ponton világosan felismerjük, hogy egyedül Isten irgalma, az ő irgalmas szeretete képes megváltoztatni, új irányba fordítani életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

Szent Margit mai ünnepén az evangéliumban Jézus példabeszédét olvassuk a tíz szűzről. Közülük öten mindenre, még a vőlegény esetleges késésére is felkészültek, s jutalmuk az lett, hogy bejutottak az ünnepségre. A másik öt viszont felkészületlenül érkezett, nem gondoskodtak megfelelő mennyiségű olajról lámpásaik számára, s mulasztásuk, felkészületlenségük miatt lemaradtak az ünnepségről, ahová később sem juthattak be. A mindennapok állandó munkája miatti fáradtság, az egykedvűség vagy a reménytelenség olyan kísértések az ember számára, amelyek csökkentik az éberséget és könnyen elvonják figyelmünket végső célunkról, az üdvösségről.

Szent Margit élettörténetét olvasva megdöbbenünk azon, hogy mennyi vezeklést, önsanyargatást, mások által alantasnak minősítet munkát vállalt, miközben zokszó nélkül tűrte a megaláztatásokat. Soha nem hivatkozott királyi származására vagy méltóságára, hanem mindent elviselt annak ismeretében, hogy ez szolgál önmaga üdvösségére és magyar népe javára. A Krisztussal való találkozás és azonosulás buzgó vágya éltette őt. A szüntelen imádkozás, a vezeklés és az alázatos szolgálat mind-mind a Krisztus iránti szeretetből fakadt. Életszentsége, életpéldája indítson minket arra, hogy soha ne aludjon ki bennünk az üdvösség utáni vágyakozás lángja! Ne engedjünk a világ sodrásának, hanem válasszuk, kövessük mindig Krisztust!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: Te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszínét nem jelöli meg Márk evangélista, de tudjuk, hogy Kafarnaumi tartózkodása után Jézus elindul tanítványaival, hogy más helyeken is tanítson és gyógyítson. Az Úr tehát éppen úton van, útközben találkozik a leprás emberrel, aki kifejezi hitét, hogy Jézus tud rajta segíteni, meg tudja tisztítani súlyos bőrbetegségétől. Hitének jutalmaként teljesül kérése, megszűnik leprája, újra egészséges lesz.

Mai elmélkedésünkben ne a csodára figyeljünk, hanem inkább Jézus úton levésére, amely egyrészt valóságos, hiszen bejárja a városokat és falvakat, másrészt jelképes, hiszen az Úr személyében Isten keresi az utakat, a találkozási lehetőségeket az ember felé. Jézus nem a korabeli írástudók és törvénytudók kitaposott útját, nem a hagyományok útját, nem a megszokottság útját járja, hanem a maga útját. Aki el szeretné sajátítani az ő életmódját, életstílusát, életvitelét, annak csatlakoznia kell hozzá, vele kell járnia útja során. S bár Jézus mindig új utakat keres, érdemes tudnunk, hogy nem önkényesen választ úticélt, hanem oda megy, ahová a mennyei Atya indítja, oda tart, ahová az Atya vezeti lépteit. Az Úr útja tehát mindig az engedelmesség útja.

Az Istennek való engedetlenség rossz útja helyett nekünk is érdemes az engedelmesség útját választanunk, mert ezen haladva juthatunk el az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés

Az evangéliumi esemény helyszíne Kafarnaum városa, ahol Jézus a zsinagógában kiűzte a gonosz lelket a megszállott emberből. Márk evangélista kissé sietősen mutatja be az eseményeket, a jelenetek meglehetősen gyorsan váltják egymást. Az ördögűzést követően már Simon Péter házában találjuk Jézust, ahol újabb csodát tesz, meggyógyítja Péter anyósát, aki lázas beteg, majd újabb gyógyítások és ördögűzések következnek, amelyeket már nem részletez az evangélista. Másnap Jézus rögtön tovább indulna, annak ellenére, hogy az apostolok állítása szerint mindenki őt keresi, amely arra utal, hogy újabb gyógyításokat várnak tőle.

Az események gyors váltakozása nem azt jelenti, hogy Jézus sietne vagy nem volna türelme az emberekkel foglalkozni. És nem is azt jelenti, hogy ne akarná meggyógyítani a betegeket, vagy hogy elfáradt. Az események gyorsaságával, siettetésével az evangélista talán azt akarja érzékeltetni, hogy mennyire megmozdulnak az emberek Jézus közelében. Tevékenységének híre gyorsan terjed, hamar értesülnek róla. A tömegek, most még csak a csodák, a rendkívüli jelek miatt keresik izgatottan, de hamarosan elkezd tanítani is, amely újabb lendületet hoz az Úr tevékenységébe. Jézus tetteiből, személyéből életerő árad, amely megmozdítja az emberek lelkét. Vajon elindít-e, vonz-e engem ez a Jézusból áradó életerő?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

Az első tanítványok meghívása után Márk evangélista Jézus hatalmát mutatja a kafarnaumi zsinagógában végzett ördögűzéssel. A történetből kiderül, hogy ki valójában az a Jézus, aki az azonnali engedelmesség vágyával megszólította, meghívta a tanítványokat, és aki ellentmondást nem tűrően parancsol a gonosz léleknek, aki engedelmeskedve ennek a parancsnak, azonnal elhagyja az általa megszállt embert. Igen, akinek szavában ilyen nagy erő rejlik, ő az Isten Szentje.

A történetben az Úr cselekedetének tétjére érdemes odafigyelnünk. Vagy a gonosz lélek lakik bennünk vagy Isten él bennünk. Az ember vágya nyilvánvalóan az, hogy Isten éljen benne, az ő jósága és szeretete. Isten képmásává válni nem a mi művünk, nem a mi erőfeszítésünk eredménye, hanem Isten gondoskodásának, irgalmának köszönhető. Ő az, aki megszabadít minket a gonosz befolyásától és megadja nekünk a szabadságot, hogy megismerjük őt és vele éljünk. Isten ajándéka számunkra tulajdonképpen nem az, hogy megismerhetünk belőle valamit, hanem az, hogy bennünk szeretne élni, és felkínálja számunkra, hogy benne éljünk. Az Istenben való élet a szenvedélyektől való megszabadulást, a gonosz hatalmának megtörését jelenti, aminek pozitív oldala a lelki tisztaság, megnyugvás és öröm. Engedjük, hogy bennünk éljen Isten és az ő szeretete!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

Rögtön nyilvános működésének kezdetén Jézus tanítványokat hív maga mellé. A mai örömhírben az első négy tanítvány meghívását mutatja be Márk evangélista. Először Simont és testvérét, Andrást, majd pedig közvetlenül ezután ismét egy testvérpárt, Jakabot és Jánost hívja meg az Úr. Mindannyiuk felé egyetlen rövid kérés, felszólítás hangzik el: „Jöjjetek utánam!” A megszólítottak pedig azonnal engedelmeskednek, rögtön indulnak. Nincs szükség arra, hogy megbarátkozzanak azzal a gondolattal, hogy eddigi mesterségükkel, a halászattal felhagyjanak és új feladat, küldetés vár rájuk. Esetükben nincs szó felkészülésről vagy gondolkodási időről, nem mérlegelnek és nem tesznek fel kérdéseket jövőbeli várható feladatukkal kapcsolatban, hanem mindent elhagyva, késlekedés nélkül Jézus nyomába szegődnek.

Az első négy tanítvány részéről a meghívás elfogadása mintául szolgál mindazok számára, akiket az Úr megszólít és meghív. Ez a meghívás egyeseknél valóban váratlanul, szinte előzmények nélkül éri az embert, mindjárt az Úrral való első találkozáskor. Az egykori tanítványok válasza, indulása megmutatja, hogy mi a helyes válasz ebben az esetben. Mások esetében, akik már ismerik az Urat egy ideje, szintén váratlanul jöhet egy új feladat felismerése. Ők se késlekedjenek, hanem lelkesen fogadják el az új küldetést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Benned telik kedvem
Egyházunk Jézus megkeresztelkedését ünnepli a mai napon, ezért az evangéliumban erről az eseményről olvasunk. Ez az esemény lezárja Keresztelő János működését, akit hamarosan börtönbe zárnak, majd Heródes lefejezteti őt. Röviddel ezt követően megkezdődik Jézus nyilvános működése a nép körében, elindul tanító útján.

Jézus elmegy Keresztelő Jánoshoz, aki a Jordán folyónál megkereszteli azokat, akik kifejezik bűnbánatukat. Isten küldötteként, prófétájaként a megtérést hirdeti, és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkező népet, a bűnösöket, a katonákat, a vámosokat. Már az első keresztény közösség tagjaiban felmerült a kérdés: Miért keresztelkedett meg Jézus Jánosnál, amikor ő nem volt bűnös? Miért állt be a bűnösök közé, amikor neki egyetlen vétke sem volt? Miért tartotta ezt fontosnak, hiszen neki ebben az értelemben nem volt szüksége a keresztségre, mint a bűnbocsánat jelére? E kérdés jogosságát az is igazolja, hogy az Úr megkeresztelkedésének elbeszélésében Szent Máté evangélista megemlíti, hogy Keresztelő János is csodálkozva, értetlenül fogadja a hozzá érkező Jézust. Úgy gondolja, hogy mindennek éppen fordítva kellene történnie, Jézusnak kellene megkeresztelnie őt. Felvetésére Jézus sem ad pontos választ.

Miért keresztelkedik meg Jézus? Tettében azt érdemes felismernünk, hogy a bűnösök közé állásával megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését. És ez a küldetés azzal teljesedik be három esztendő múlva, hogy „a bűnösök közé sorolva” halálra ítélik, és mint egy gonosztevőt keresztre feszítik. A keresztelkedéssel az Úr azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt később keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus vízzel való keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, önfeláldozásával, amely a kereszten valósul meg. Az Atyának engedelmeskedik, amikor megkeresztelkedésekor beáll a bűnösök közé és neki engedelmeskedik, amikor feláldozza életét.

Szent Lukács evangélista csak röviden említi meg a vízbe való alámerülést, nem ez a hangsúlyos rész a leírásban. Figyelmünket inkább az égből jövő szózatra, üzenetre, a mennyei Atya kinyilatkoztatására irányítja, aki ezt mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Az előzményekben Keresztelő Szent János tanúságtételéről olvasunk, most pedig a mennyei Atya megerősítve ezt az emberi tanúskodást, maga tesz tanúságot Jézusról, akiről kijelenti, hogy az ő Fia, miközben a harmadik isteni személy, a Szentlélek galamb alakjában leereszkedik Jézusra. A Lélek jelenléte azért fontos, mert ezután kezdi meg Jézus a működését, melyet a Szentlélek jelenléte kísér.

A mai ünnepen felidézzük, hogy amikor részesültünk a keresztség szentségében, akkor Isten gyermekei lettünk, a mennyei Atya gyermekévé fogadott minket. Mivel többségünk kisgyermekként lett megkeresztelve, ezért nem emlékezünk erre a napra. Hitünk szerint Isten ekkor nekünk mondta: Te vagy az én szeretett gyermekem, benned telik kedvem. Megkeresztelkedésünk óta így tekint ránk Isten, szeretné örömét lelni bennünk minden nap. Szeretné örömét lelni cselekedeteinkben és egész életünkben. Szeretné örömét lelni abban, hogy napról napra növekszik bennünk a hit. Szeretné azt látni, hogy szüntelenül törekszünk arra, hogy méltók legyünk hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A keresztség szentségében való részesedés a benned való hit kifejezése, a mi válaszunk a te szeretetedre. Amikor megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, megerősítjük hitünket és újra ígéretet teszünk arra, hogy engedelmeskedünk neked, a mi Istenünknek. Köszönjük, hogy bűnbánatot ébresztesz bennünk, megbocsátasz nekünk és megadod a lelki újjászületést. A keresztségben te gyermekeddé fogadsz minket. Segíts minket úgy élni, hogy életünk minden napján méltók legyünk szeretetedre, aki úgy tekintesz ránk, mint gyermekeidre! Segíts minket abban, hogy Jézus napról napra növekedjék bennünk, és ő vezessen minket az üdvösség útján!

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Jn 3,22-30

Elmélkedés

A mai evangélium annak rövid említésével kezdődik, hogy Jézus keresztelt. A lelki megtisztulásnak és újjászületésnek ez a szertartása ismerős számunkra, hiszen Keresztelő János is ezt tette, amikor megkezdte működését és maga Jézus is megkeresztelkedett nála. Az a tény, hogy Jézus is keresztelt, az első három evangéliumban nem szerepel, csupán a negyedik evangélium szerzője, Szent János számol be róla. Nála is csupán csak alkalomként szolgál arra, hogy közölje Keresztelő János utolsó tanúságtételét Jézusról, s ezzel lezárja az ő küldetését.

Érdekes, hogy egyáltalán nincs szó arról e helyen, hogy Jézus elkezdte volna tanítani a népet és ennek hatására mentek volna hozzá az emberek megkeresztelkedni. Az evangélista nem tartja szükségesnek megmagyarázni azt, hogy miért „tódulnak” hozzá az emberek, hanem csupán János újabb tanúskodására összpontosít. János tisztában van saját küldetésével és nem kíván azon túllépni. Ismét világossá teszi, hogy nem ő a messiás, hanem Jézus. Féltékenység vagy irigység meg sem fordul a fejében, hanem őszintén örül annak, hogy a jelek és az ő tanúskodásának köszönhetően az emberek Jézushoz igyekeznek. Jézus fellépésével János a háttérbe húzódik, küldetését, amire Isten meghívta, már teljesítette. Alázattal és őszintén mondja ki, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell.

Átengedem-e életem irányítását az Úrnak? Akarom-e, hogy Krisztus és az ő szeretete napról napra növekedjen bennem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16

Elmélkedés

Egy gyógyító csodáról, a leprás megtisztításáról számol be a mai evangéliumi részlet. A bibliai időkben nem csupán a szó szoros értelmében vett lepra esetében, hanem mindenféle bőrbetegségre a lepra megnevezést használták. A zsidó törvények szerint tisztátalannak számítottak, ezért nem vehettek részt az istentiszteleten és nem érintkezhettek az emberekkel, nehogy ők is tisztátalanná váljanak. Az elkülönülésnek természetesen egészségügyi oka is volt, így akadályozták meg a betegség további terjedését.

A történetben szereplő leprás férfi is egy közösségből kizárt személy, aki embertől segítséget aligha várhatott. Tisztában van saját állapotával, mégsem akar abba beletörődni, nem tartja reménytelennek vagy megváltoztathatatlannak saját helyzetét. Jézusban felismeri azt a személyt, aki segíthet rajta és akitől gyógyulását remélheti. A hódolat és a tisztelet jeleként leborul előtte és így adja elő kérését. Hisz abban, hogy Jézus képes őt meggyógyítani, ha akarja. Más ember nem, de ő rendelkezik azzal az erővel, amely változást hozhat életébe. És miért ne akarná ezt megtenni Jézus? Miért ne mutatná meg ennek az erős hittel rendelkező embernek irgalmasságát? Teljesíti a kérést, egyetlen érintése megtisztítja a beteget, akinek rögtön elmúlik leprája. A testi gyógyulás mellett a csoda másik eredménye, hogy az eddig kiközösített ember újra a közösség tagja lesz.

Hiszek-e abban, hogy Jézus érintése változást hoz életembe?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.